Dzsaj Bhím Közösség

A cigány tiszteletes, aki Krisztust hirdeti minden népnek

2009.12.27. Kategorizálva: Sajtó   

Fotó: Népszabadság - Teknős Miklós„Két cigány lelkészt is ismerek, csak ők nem vállalják a származásukat” – nyugtázza a gáborjáni református gyülekezet roma lelkipásztora. Tóth József soha nem próbálta titkolni cigányságát, pedig volt belőle baja elég. A saját egyházában is.

Berettyóújfalunál kelet felé kell kanyarodni, hogy eljussunk Gáborjánra. A kamionoktól zsúfolt 47-esről letérve a látogatónak csakhamar kezd olyan érzése támadni, mintha épp a világot készülne elhagyni. A zötykölődős, sárkupacokkal borított betonút egyetlen előnye, hogy szembejövő forgalom nem zavarja a közlekedést: nagy ritkán bukkan fel autó.

Az első falu Szentpéterszeg. Az utazót gulyásromantikában fogant reklámtábla próbálja becsábítani a Kisbetyár vendéglőbe, de maga az épület kevésbé hívogató. Az ajtón és az ablakokon lévő rácsok arra emlékeztetnek, hogy a nyáron kétszer is betörtek. Vittek mindent, a kasszának hitt pénztárgépet is, amit aztán csalódottan földhöz vágtak. Azóta kicsit nehézkesen működik.

A „kisbetyár” kínálatából következtetni lehet a fizetőképes keresletre. A kétféle csapolt sör a legolcsóbb fajtából való, az erősen közepes minőségű, de a kimértnél kétségtelenül drágább üveges bor még bontatlan. Étlap egyáltalán nincs azon egyszerű oknál fogva, hogy konyha sincs. Ez egy ilyen vendéglő. Csak a nevében az.

A következő település már Gáborján, néhány kilométerrel megint közelebb kerülünk a román határhoz. A helységnév alatt, mint egy félresikerült vicc, felirat hirdeti: „Európai falu”.

A hepehupás Fő utcát ritkásan sorakozó házak kísérik, a bús kockaépületek beleolvadnak a téli szürkeségbe. A távolban károgó varjakat és egy bávatagon bicikliző férfit leszámítva életnek semmi nyoma. Még a kutyák se ugatnak.

A templom sehol. Kezdünk beletörődni, hogy eltévesztettük a címet, amikor a kanyar után végre feltűnik a torony, tetején a református csillaggal. A szépen felújított műemlék látványa tökéletesen elüt a környezettől, ahogyan a gáborjáni gyülekezet lelkipásztora, Tóth József viselkedése is. Csillogó szemekkel, mosolyogva siet elénk a parókiáról.

A vékony testalkatú szemüveges férfi a gyülekezeti terembe invitál. A berendezés kopottas, de a lelkész, akárha egy főúri palotában tartana idegenvezetést, sugárzik a büszkeségtől. Nemsokára fűtés is lesz: a szerelők éppen most cserélik a kazánt.

A negyvenéves Tóth József cigánynak, magyar anyanyelvű „romungrónak” született. A szatmári síkság egyik falucskájában, Gacsályon nevelkedett. Hét testvére van: egy lány és hat fiú. Szorgalmán kívül taná­rainak, mindenekelőtt a helyi lelkésznek köszönheti, hogy a debreceni református gimnáziumban – a „refiben” – tanulhatott tovább. Szülei egyáltalán nem voltak vallásosak, de ő, aki másodikos korától rendszeresen járt istentiszteletre, gyerekfejjel elhatározta, hogy lelkész akar lenni. „Krisztust hirdetni minden népnek!”

A debreceni gimnázium azonban túl nagy ugrás volt a gacsályi iskolához képest. Döcögve ment a tanulás, oroszból pótvizsgára kényszerült. Anyagilag sem bírta a család. A termelőszövetkezetben dolgozó édesapa egyedüli keresőként havi 2500-2600 forintot vitt haza, a kollégium – Tóth József még ma is pontosan emlékszik az összegre – 1360 forintba került. A gimnáziumot Csengeren fejezte be.

Szülőfalujában soha nem tapasztalt semmiféle előítéletet, a pedagógusok a cigány gyerekeket is csupa szeretettel vették körül. „Az embert nézték, nem a származást” – idézi fel a hajdan természetesnek gondolt állapotokat Tóth József. A debreceni gimnáziumi években kapta az első mélyütést. Az egyik idősebb kollégista odavetette neki: „Te cigány vagy! Mit keresel itt?” A többiek rendesek voltak, azonnal rászóltak. Sok barátot szerzett.

A katonaságnál már nagyban folyt a cigányozás, alig várta, hogy végleg elhagyhassa a ceglédi laktanyát. A sereg után beiratkozott a református teológiára, 1993-­ban segédlelkészként a határhoz, Toldra helyezték. Megismerkedett későbbi feleségével, egy szintén cigány nővel, akitől három gyereke született. 1994-ben letette azt a vizsgát, ami elenged­hetetlen ahhoz, hogy valaki önálló lelkészi szolgálatot láthasson el. Márpedig Tóth József nagyon szeretett volna saját gyülekezetet – és álmában sem hitte, hogy a legfájdalmasabb csalódások pont a református hívek részéről érik.

A református egyházban a segédlelkészeket a püspök oda irányítja, ahova szükségesnek tartja, a teljes jogú lelkészeket ellenben a gyülekezetek autonóm módon maguk választják. Első körben a gyülekezeti elöljárók, a presbiterek tesznek javaslatot a lelkész kilétére, majd a helyi közgyűlés mondja ki a végső szót.

Tóth József próbálkozásai, hogy gyülekezetet találjon, kudarcot vallottak. A keresztyén tanításokat sajátosan értelmező református közösségek sorra elutasították, pusztán a cigánysága miatt. Úgy, hogy nem is volt rá kíváncsi senki. Le sem ültek vele beszélgetni, meg sem hallgatták, még csak azt sem tudták róla, hogyan néz ki. Hajdúhadházról például megüzenték: „Elég sok nálunk a cigány, nem kell még egy!”

Akkoriban Kocsis Elemér volt a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Tudni lehetett, hogy Gáborjánban rövidesen megüresedik a lelkészi poszt, de a közhangulatot jól ismerő egyházi vezetők tisztában voltak azzal, hogy egy roma jelöltnek itt sincs esélye. A püspök ezért – hatáskörével élve – beosztott lelkészi minőségben, ideiglenesen küldte a faluba Tóth Józsefet. A rang alacsonyabb, a szolgálat gyakorlatilag ugyanaz. És ami a fő: a beosztott lelkész – a segédlelkészhez hasonlóan – nem választott tisztség, a gyülekezetnek nincs beleszólása. A húzás bejött. Tóth József gyorsan elfogadtatta magát, rá egy évvel a gáborjániak megválasztották teljes jogú lelkészükké. Tizenöt éve ő gondoskodik a szomszédos Szentpéterszegen élő reformátusokról is.

Gáborjánban a nem egészen ezerfős lakosságnak becsülhetően a negyede cigány (a valamivel népesebb Szentpéterszegen a romák ennél kisebb arányt tesznek ki). A helybéli cigányok félik az Istent, de inkább a babonás hiedelmekhez kötődnek, nem az egyházhoz. Karácsony kivételével nem járnak templomba – esetleg még húsvétkor.

Másfél évtizede a cigányok között egyetlen idős néni akadt, aki fizette a havi néhány száz forintos egyházfenntartói járulékot. Ma már többen vannak, a gyülekezet életéből azonban nem veszik ki a részüket, a vasárnapi istentiszteleteket ők sem látogatják.

Jól értettem? Tóth József elismétli: igen, befizetik az „egyházi adót”, de a templomba alig teszik be a lábukat. Félnek, hogy kinézik őket onnan.

– Szomorú ez – mondja a lelkész –, érezhetően nő a feszültség és az ellenségeskedés. Szerinte a református egyház országos és középszintű vezetőinek túlnyomó többsége őszinte elhivatottsággal próbál küzdeni az előítéletek ellen, viszont az egyszerű hívek jelentős részének gondolkodása nem méltó Krisztushoz. „Az egyik presbiterünk a jelenlétemben közölte, hogy a cigányokat nem kellene beengedni az egyházba. Megkérdeztem tőle, hogy akkor vasárnap én már be se jöjjek a templomba? Kintről prédikáljak?”

A megélhetés egyre nehezebb. A nem cigányok is elvesztették munkahelyeiket, amiért a cigányokat okolják. Pedig nekik már régóta nincs. Az is igaz – beszél az érem másik oldaláról a lelkész –, hogy némelyik cigány család egyszerűen nem hajlandó dolgozni. Nyáron adódik napszámosmunka, de ezek a családok a kisujjukat se mozdítják. Közben mind több a bűncselekmény, a lopás és a rablás. A gáborjáni boltot szinte heti rendszerességgel feltörik. Az elkövetők általában cigányok.

Tóth József megérti az indulatokat, de azt már nem fogadja el, és nem is fogja soha, hogy a többségi társadalom egyes személyek helyett a teljes cigányságról mondjon ítéletet. „Krisztus-hívőként nem lenne szabad, hogy valakinek megforduljon a fejében ilyesmi. Ha mégis, akkor semmit nem ért a Bibliából.”

A lelkész arca mindvégig derűs maradt, de most elkomorodik. Nem nagyon látja a kiutat. A romaszervezetekben sem bízik, rosszak a tapasztalatai. A rendszerváltáskor lelkesen részt vett Budapesten egy cigány ifjúsági szövetség létrehozásában, de a vezetők már az alakuló ülés utáni első összejövetelen az osztozkodással voltak elfoglalva. Jobbnak látta, ha a környékükre se megy többet.

– Talán majd a gyerekek – mondja, és megint mosolyog. Amikor idekerült, Gáborjánban és Szentpéterszegen együttvéve sem érte el a húszat a hittanosok száma. Ma több mint hétszer annyian vannak. Legalább a harmaduk roma. „Azt szeretném elérni, hogy a cigányok és nem cigányok ne csak a karácsonyi istentiszteleten legyenek együtt, hanem mindig, a hétköznapokon is.”

Végezetül átnézünk a pár éve renovált templomba. A felújítás negyvenmillió forintot emésztett fel: bár elég sok támogatást sikerült elnyerni, a gyülekezet így is csődbe jutott. A tartozások miatt egy időre még a villanyt is kikapcsolták. Tóth József és családja akkor elszánta magát arra, hogy elköltözik Gáborjánból. A lelkész nélküli gyülekezet fenntartása eleve kevesebb pénzbe kerül, és ahhoz a kevéshez is lehet igényelni egyházi hozzájárulást.

Egyedüli jelöltként megpályázott egy lelkészi állást a borsodi Szendrőn – és átélte ugyanazt a megaláztatást, amit pályája kezdetén. Azzal a különbséggel, hogy a szendrői presbiterek legalább kegyeskedtek találkozni vele, csak utána tették ki a szűrét. Cigány nem kell! „A szendrői gyülekezet gondnoka sírva telefonált, borzalmasan szégyellte magát. Kérte, hogy ne haragudjak.”

Tóth József nem haragszik. Hálás a sorsnak, Istennek, hogy nem engedte elhagyni Gáborjánt. A pénzügyek rendeződtek, úgy érzi, szeretik és megbecsülik.

A parókián már várják a gyerekek. Kezdődik a hittan.

Forrás: Népszabadság (Czene Gábor)

3 komment:

1 | Misley Judit

2010. július 8. 11:08

BOGDÁN JÓZSEF a neve:
Tessenek vele megismerkedni, vajdasági cigány(magyar) költő / katolikus pap. Nékem a Barátság című lapban volt szerencsém rábukkani!

Köszönöm a figyelmet!
m.j.
http://www.nemzetisegek.hu/nem-kereso.php
Bogdán József Temetni hívnak, Lenni szárnytalan, Vers a vajdasági magyar cigányokról XVI. 5.
6199. oldal
Lenni szárnytalan
Domonkos Istvánnak
én lenni pap misézni sok falu
imazsámolyt oltárt enni a szú
én lenni nőtlen nem férfiatlan
vágyni mennyország jó meleg katlan
mindig szót fogadni hierarchia
nem menni night club inni jó pia
tisztelni dogma dogma jó dolog
állami fogda a föld nem forog
én enni ostya ostyahulladék
vörösrongy rázni habzó szájú ég
nézni néhanap az őrgébicsek
repülnék isten mért nem érti meg
ikarusz szárnyak gyönge ragasztó
megbuggyant immár minden földi jó
szentlélek billeg tört szárnyú galamb
nézni jobbra balra akár a rab
siratni halott drága koporsó
kisbaba prüszköl ízleli a só
lenni keresztény kozmopolita
enni svédasztal kozmás a liba
és fogyni fogyni fogyni szüntelen
lehet-e élni bűnben bűntelen

2 | Ditta

2013. február 15. 18:44

Minden tiszteletem Tóth Józsefnek! Erőt és kitartást kívánok Neki ezekben a nehéz időkben!

3 | hattyu

2013. december 29. 20:22

Elnézést de ez nem Bogdán József
A vajdasági papköltőről itt talál infot
http://hu.wikipedia.org/wiki/B.....%C3%B3zsef

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)----

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Paulina nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 0
  • Mai látogatók: 87
  • Mai oldal-megtekintések: 616
  • Összes látogató: 107858
  • Összes oldal-megtekintés: 1191439
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok