Dzsaj Bhím Közösség

A gyökerek fölkutatása

2010.01.11. Kategorizálva: Címlap, Könyvtár      Címkézve: , ,

Manapság sokan foglalkoznak a gyökerek fölkutatásával. A fehér amerikai megpróbál a nyomára akadni, hogy ükapái Anglia vagy Írország mely részéről, és milyen körülmények között vándoroltak az Újvilágba, a fekete amerikai pedig rá akar jönni, hogy Nyugat-Afrika melyik részéről adták el rabszolgának, az Atlanti óceán túlsó partjára a gyapotültetvényekre. Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar élete nagy részében foglalkozott hasonló kutatásokkal nagyrészt indiai írott források alapján - hiszen távoli őshaza gondolata föl sem merült. Nem érzelmi okokból kereste a gyökereit, és nem puszta tudományos kíváncsiság vezette, hanem vallási vonatkozások izgatták. Kik voltak a páriák, és miért lettek érinthetetlenek? Miért bántak velük a kaszt-hindúk olyan embertelen módon, mi tartja fenn ezt a rendszert mindmáig, sőt, ha nem teszünk valamit, akkor akár örök időkre? Sok éven át foglalkoztatták ezek a kérdések Ámbédkart, de 1938-ig az elnyomott osztályok érdekében végzett napi munka mellett nem tudott időt szakítani arra, hogy kutatásai eredményét papírra is vesse. Az év márciusában sokan kérdezték, Ámbédkar doktor miért nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, miért nem szentel annyi időt a Bombayi Törvényhozó Gyűlésben végzett munkájának, mint szokott. Egyszer csak napvilágot látott egy cikk a Bombayi krónikában, amely megmutatta, hogy a felemelkedő pária vezető nem hiábavalósággal tölti az idejét. „Egy kötet, amely zavart okoz az ortodoxok körében, és felébreszti a reformereket” olvashattuk a készülő könyv ismertetőjében, amely, mint megtudjuk: „Dr. Ámbédkar készülő főműve”. A cikk szerint a jól ismert brit könyvkiadó megbízta Ámbédkart, hogy készítsen egy átfogó művet az elnyomott osztályokról, melyben vázolja föl az érinthetetlenség eredetét, különböző történelmi megjelenési formáit, a hindú társadalomra, az indiai társadalmi, politikai és kulturális életre gyakorolt hatását az évszázadok során. A cikkből az is kiderült, hogy a készülő munka hét fejezetből áll, és életrajzi fejezettel indít, amely a szerzőnek az érinthetetlenséggel kapcsolatos saját élményeit írja le. A többi fejezetek az érinthetetlenség társadalmi, vallási és filozófiai hátterét magyarázzák el, bemutatják, hogy a kaszt-hindú uralkodó osztály hogyan nyomta el a páriákat, s hogy a brit kormány mennyire képtelen volt alapjaiban fellépni e szörnyűség ellen. Készül egy fejezet a keresztény misszionáriusokról is, egy másik a régi és mai társadalmi reformerekről, és arról, hogy a hindú társadalom miképpen reagált mindezen tevékenységekre. Ez az utolsó fejezet egészen a jelenkorig bontaná ki a történetet Mahátmá Gándhí és Pandit Néhrú tevékenységének elemzésével. A cikk arról is beszámolt, hogy a mű 600 oldalas lesz, és a szisztematikus elemzésben a művészet, az irodalom, a filozófia, egyszóval a teljes kulturális rendszer megkapja a magáét azért, hogy melyiknek mi szerep jutott az uralkodó osztály uralmának fönntartásában. A könyv megjelenése minden bizonnyal az első indiai osztályharcos mű lesz, és ortodox hindú körökben óriási fölháborodást fog okozni.

Nem tudjuk megmondani, hogy a jóslat beteljesült volna-e. A magnum opusz soha nem készült el, s még csak a megrendelő brit kiadóház nevét sem tudjuk. Ámbédkart ennek ellenére mélyen foglalkoztatták ezek a kérdések, s a következő két évtizedben két fontos könyvet is szentelt a tervezett főműben előirányzott egyes fejezetek témáinak. „Mit tett a Kongresszus és Gándhí az érinthetetlenek ügyében” : ez az 1945-ben megjelent, gazdagon dokumentált könyv bemutatja a Kongresszus törekvését, hogy képviselje a páriákat - a magnum opusz utolsó fejezete helyett. „Az érinthetetlenek„: ez az 1948-ban napvilágot látott mű pedig úttörő kutatómunka eredménye arról, hogy kik az érinthetetlenek, és hogyan lettek azzá - a főmű második és harmadik fejezete lett volna. Kéziratban maradt a „Forradalom és ellenforradalom” , melynek címében a forradalom Buddháé, és az ellenforradalom a bráhminoké, Ámbédkár halálának idején majdnem kész volt, s „ A Hindú vallás talányai” című munka pedig félbe maradt.

Két évvel a cikk után Ámbédkar ismét kitüntette bizalmával a Bombayi króniká-t: riport jelent meg vele, amelyből nemcsak azt tudjuk meg, hogy továbbra is foglalkoztatják azok a kérdések, amelyek 1938-ban, hanem azt is, hogy legalább az egyik ilyen kérdésre (a páriák eredetére) a választ is megtalálni vélte. A cikk alcíme így szól: „Dr. Ámbédkar szerint az érinthetetlenség büntetés volt azokkal szemben, akik ragaszkodtak a buddhizmushoz. A bráhminok alkalmazkodó készsége: amikor Buddha leállította az állatáldozatokat, a bráhminok szentté avatták a teheneket.” Valóban ezek voltak Ámbédkar új elméletének fő pontjai, s az 1200 szavas riport kicsit több is volt, mint „Az érinthetetlenek” előzetes könyvbemutatója. Maga a könyv csak jóval később jelent meg, mivel Ámbédkar számára a negyvenes évek a sok írás mellett a magas szintű politizálás jegyében teltek. Először az Alkirály Végrehajtó Tanácsában volt munkáspárti képviselő, aztán Néhrú kormányában lett igazságügyminiszter.

1946-ban jelent meg a „Kik voltak a súdrák?”, tehát egy évvel a „Mit tett a Kongresszus és Gándhí az érinthetetlenek ügyében” megjelenése után és két évvel „Az érinthetetlenek” előtt. Ez a témakör még nem szerepelt a főmű tervezetében, s tömörítve foglalta össze a súdrákkal kapcsolatban mindazt, amit az elnyomott osztályokról a főmű el akart mondani, s amit „Az érinthetetlenek” végül el is mondott. A páriák esetében az volt a kérdés, hogy kikből és hogyan lettek az érinthetetlenek. A súdrák esetében az, hogy kikből és hogyan lett az indo-árja társadalom negyedik varnája. Amíg a páriák ötödik varnája létre nem jött, a hindúk szemében a súdrák voltak legalul. Hogy volt az, hogy a négy varna rendszerében, vagyis a lépcsőzetes egyenlőtlenség rendszerében a súdrák „nem pusztán legalul voltak, hanem mindenféle megvetés és megkülönböztetés sújtotta őket, nehogy a törvényben rögzített helyzetük fölé emelkedjenek„? Ámbédkar nem értett egyet azokkal a nyugati tudósokkal, akik szerint a súdrák India sötét bőrű őslakói lennének, akiket az árja invázió után a hódítók rabszolga-sorba taszítottak. Azt is tagadta, amit a Rig Védában olvasható Purusa Szúkta világteremtési mítosza alapján a bráhminok állítanak, hogy a bráhmin vagy pap a kozmikus ember szájából ered, a rádzsanja, vagy ksatrija, tehát a harcos a karjából, a vaisja, vagy kalmár a combjából, míg a súdra a lábából. Igazság szerint a súdrák a három másik varnához hasonlóan árják voltak, éppen úgy a Nap leszármazottai. Nem alkottak külön varnát, eredetileg csak három varna volt, hanem a ksatriják rangját viseltő közösség voltak. A ksatrija királyok és a bráhminok között lezajlott számtalan erőszakos konfliktus során a bráhminokat sokszor megalázó bánásmód érte. A bráhminok ezért meggyűlölték a súdrákat, és megtagadták tőlük az upanajana szertartást, vagyis a szent fonál föladását, ami az indo-árja társadalom teljes jogú tagjainak avatási ceremóniája. Csak a bráhminok vezethették ezt a szertartást, és az ettől megfosztott súdrák mind lejjebb süllyedtek, a vaisják alá, s így lett belőlük a negyedik varna.

E koncepcióban foglalta tehát össze Ámbédkar a választ a kettős kérdésre: kikből és hogyan lettek a súdrák. Egy tartalmi összefoglalás, mint ez itt, sajnos nem tudja érzékeltetni, hogy milyen meggyőző az okfejtés. Ámbédkar főleg régi bráhminikus irodalmi anyagra építve valóságos detektív-regényt írt abból, ahogyan az általa felvetett kérdés a következetes kutatás során logikai láncszemenként eljut a megoldásig. A „Kik voltak a súdrák?” krimiként olvastatja magát, igazi szociológiai hajsza a tettesek után. Megvan a hulla: a harmadik fejezetben ekként írja le a súdrák hagyományosan lefokozott helyzetét „a bráhminikus elmélet a súdrák helyzetéről” címmel. Ki a felelős a bűntényért? Hogy történt? S vajon az áldozat tényleg meghalt-e, vagy csak olyan súlyosan megsérült, hogy halottnak tűnik? Ezekkel a kérdésekkel szembesül a szociológiai detektív, s Ámbédkar addig kombinál, tudással, logikával, eltökéltséggel, fittyet hányva az érintettek fenyegetőzéseire, amíg végül fülön nem csípi a tettest, és ki nem találja, hogyan és miért követte el a bűnt.

Az érinthetetlenek” , amit Ámbédkar a „Kik voltak a súdrák?” nyomában írt meg, ugyanilyen izgalommal fejt föl egy másik rejtélyt. Ez a hulla, az ötvenmillió pária meggyalázott sorsa, még inkább megcsonkítva hever a hindú civilizáció lábainál, s Ámbédkar fölfejti ezt a még sötétebb cselszövényt is. „Az érinthetetlenek” esetében azonban „használnia kell a képzeletét és a megérzését is, hogy a tények szétszakadozott sorozatát láncként összefűzze egy hipotézissé”. Ez megengedhető eljárás. Az érinthetetlenség eredete az ókor ködébe vész, s a magyarázat nem állítható össze írott forrásokból. A múlt maradványait kell vallatóra fogni születésük felől. Régészeti feladat, mint egy város rekonstruálása kőtörmelékekből, vagy egy állatfaj elképzelése szétszórt csontokból és fogakból, vagy ahogy egy festő olvas a látóhatárból és egy domboldalon meredező romokból, ha egy régi helyszínt akar fölrajzolni. „Ebben az értelemben ez a könyv inkább művészi munka, mint tudományos. Az érinthetetlenség eredete az ismeretlen múltba van temetve. Életre kelteni olyan, mint egy rég elpusztult várost elképzelni.”

Ambédkar úgy kezd a páriák eredetének földerítéséhez, hogy nagyon tudatosan keresi a hullát (saját hasonlatában az eltemetett várost). Biztos benne, hogy bűncselekmény történt. Azt is tudja, azonban, hogy senkinek sejtelme sincs a házban heverő hulláról, és meg kell keresni a tettest. Azért nem veszi észre senki, hogy a hindú civilizáció házában egy hulla hever /sőt három hulla, ha hozzávesszük a „bűnöző törzseket” (bandzsárák) és a „bennszülött törzseket” (ádivászik)/, mert a hívő hindúk számára az érinthetetlenség gyakorlata rendjén való dolog, amit nem is kell mentegetni. Ámbédkar az érinthetetlenséget még véletlenül sem tartja rendjén valónak, ezért biztos abban, hogy hulla is van, bűncselekmény is van. Tudatában van annak is, hogy ez a bűn különleges, hiszen, mint a könyv első és második fejezetében kimutatja, a hindúk körében gyakorolt érinthetetlenség egészen más jellegű, mint a nem hindúk körében. Az érinthetetlenség a szennyezés vagy szennyeződés fogalmán alapszik, amit valamely esemény (pl. halál) okozhat, vagy bizonyos dolgokkal való érintkezés, vagy bizonyos személyekkel való érintkezés, s ezt bizonyos tisztító szakemberek és szertartások távolíthatják el. Idáig még kicsi a különbség egyes primitív társadalmakban (polinéziaiak, kelet-afrikaiak) vagy ókori társadalmakban (egyiptomiak, görögök, rómaiak) megfigyelt szennyeződés fogalma és a hindú fogalom között. A hindúk körében azonban az öröklődő érinthetetlenség 429 különböző közösségre és 50-60 millió emberre terjed ki. Ezeket az embereket nem azért tartják tisztátalannak és szennyezőnek, mert valamit egyénileg elkövettek volna, hanem pusztán azért, mert egy bizonyos kasztba születtek. Tisztátalan voltuk ráadásul nem időleges, hanem állandó, s elkülönítésük is folytonos szegregációt jelent. Mi a magyarázata annak, hogy a hindúk körében az érinthetetlenségnek ez a különleges formája jött létre? Legfőképpen pedig miért élnek az érinthetetlenek a falun kívül, s mi teszi pária voltukat örökké és elpusztíthatatlanná? A könyv további fejezeteit e két kérdésnek szentelte.

Ámbédkar mindjárt az elején kimutatja, hogy csak két lehetőség van. Vagy együtt éltek eredetileg a faluban az érinthetetlenek a kaszt-hindúkkal, s később nyilvánították őket érinthetetleneknek, s száműzték őket a falun kívülre, vagy pediglen a kezdet kezdetétől a falun kívül éltek. A két lehetőség közül a másodikat elfogadhatóbbnak találja, mivel a szóban forgó jelenség nem korlátozódik egyetlen falura vagy területre, hanem India szerte általános, s nehéz lenne elképzelni, hogy valamikor egyszer csak az ország összes érinthetetlenjét kiköltöztették a faluból a falun kívülre. A páriák tehát alighanem a kezdet kezdetétől a falun kívül éltek. Ekkor újra két lehetőség adódik. Vagy a kezdet kezdetétől a falun kívül éltek és a kezdet kezdetétől érinthetetlenek is voltak, vagy pediglen a falun kívül éltek még mielőtt érinthetetlenekké lettek, s miután később azzá lettek, e miatt továbbra is ott éltek. Ámbédkar szerint csak az utóbbi lehetőséget érdemes megvizsgálni. Ez azonban nagyon nehéz kérdést vet föl. Miért éltek a leendő érinthetetlenek a falun kívül? Mi kényszerítette őket erre?

Részlet Szangharaksita: Dharma és forradalom c. könyvéből, fordította: Derdák Tibor

Nincs komment:

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)----

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves István nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 1
  • Mai látogatók: 35
  • Mai oldal-megtekintések: 166
  • Összes látogató: 109214
  • Összes oldal-megtekintés: 1220291
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok