Dzsaj Bhím Közösség

Ámbédkar jelentősége

2008.11.07. Kategorizálva: Címlap, Könyvtár      Címkézve: , ,

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz! Bevezető

Ma mintegy százmillió érinthetetlen él Indiában, akiknek a legnagyobb része a szó minden értelmében hátrányos helyzetű. Évente közülük négy-ötszáz főt gyilkolnak meg kaszt-hindú honfitársaik, és több ezren szenvedik el, hogy megverik, megerőszakolják, megkínozzák őket, hajlékukat kifosztják, felgyújtják. Közülük megszámlálhatatlanul sokan nem pusztán szociális, gazdasági, vallási megkülönböztetés részesei, hanem naponta személy szerint vannak kitéve zaklatásnak, és megaláztatásnak.

Az elmúlt ezer évben szentek és reformerek próbálták megjavítani a páriák sorsát, de egyikük sem ért el nagy sikert. A legutolsó és leghősiesebb próbálkozás Dr. Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar nevéhez fűződik, aki maga is érinthetetlennek született. Arra jutott, hogy a hindú vallás nem üdvözítő az érinthetetlenek számára, tehát vallást kellene váltaniuk. 1956. októberében ezért ő és közel félmillió követője buddhistává lett. Ezzel Indiában a buddhizmus újjászületett, vallási és társadalmi forradalom indult útjára.

Míg a náci fajüldözés vagy a dél-afrikai apartheid okozta szenvedések széles körben ismertek és a közbeszéd fontos elemei, addig a kaszt-hindúk kezei között tengernyi rémséget elszenvedő érinthetetlenek szenvedései, vagy éppen Ámbédkar hősi erőfeszítései népének kiszabadítására az évezredes rabszolgaságból tulajdonképpen visszhang nélkül maradtak az Indián kívüli világban. Halála után harminc évvel a Nyugat még nem látta a nagy érinthetetlen vezető életrajzát, vagy az általa indított tömeges buddhista áttérési mozgalom monografikus feldolgozását.

Jelen könyv nem gyógyír e fájó hiányra, csak kis lépés ebben az irányban. A következő oldalakon rövid beszámolót adok Ámbédkar pályájáról, leírom, miért és hogyan lett buddhistává, és bemutatom, hogy mit jelentett a számára a buddhizmus. Mivel e munka inkább ismeretterjesztő mintsem tudományos, a szanszkrit és páli kifejezések többnyire diakritikai jelek nélkül állnak, és e tekintetben az Ámbédkar írásaiból vett különböző idézetek helyesírását sem egységesítettem.

Szeretném megköszönni Puna városából Lókamitra, Dharmaraksita és Vimalakirtí dhammácsáriknak, hogy elláttak korabeli, és Angliában nem beszerezhető könyvekkel, Elaine Murraynak, hogy legépelte a kéziratot, Alóka dhammacsárinak, hogy elkészítette a borító és a nyitó kép grafikáját, valamint Santavíra dhammácsárinak, hogy megszerkesztette, és sajtó alá rendezte a kéziratot.

1986.

Szangharaksita

Ámbédkar jelentősége

Delhiben a Parlament kertjében áll egy szobor, amely egy kövérkés, idős, öltönyös, szemüveges embert ábrázol. A szobor kb. öt méter magas, jobb lábával kicsit előre lép ugyanilyen magas négyszögletű talapzatán. Bal karja alatt egy vastag könyv, míg jobb karját szinte egészen kinyújtja, a parlament épületére mutat. A szobor Bhímráo Rámdzsí Ámbédkarról, az indiai kormány 1947-től 1951-ig hivatalban volt igazságügy-miniszteréről készült. A hóna alatt lévő könyv az Indiai Alkotmány, s azért mutat ujjával a parlamentre, mert 1948-ban itt terjesztette elő alkotmányjavaslatát az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek, itt fogadták el egy évvel később, s itt azóta is ennek alapján folyik a törvényhozás munkája.

Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar korának egyik legfigyelemreméltóbb személyisége volt, s életének története azt példázza, hogy a kiemelkedő tehetség és a kiváló jellem a legnehezebb akadályokat is legyőzi, melyeket egy igazságtalan és elnyomó társadalom az egyén útjába emelhet. Mhau-ban, Közép-Indiában született 1891-ben szülei tizennegyedik gyermekeként a hindú társadalom leges-legalsó rétegében. Az orthodox hindú hagyomány szerint nem juthatott oktatáshoz, nem szerezhetett tulajdont, csak a legalantasabb munkákat vállalhatta el, és nem léphetett fizikai érintkezésbe a magasabb kasztbéliekkel. Röviden: Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar kaszton kívüli páriaként, más szóval érinthetetlenként született. Elvárták tőle, hogy kaszton kívüliekre utaló ruházatban járjon, a magasabb kasztbéliek által meghagyott maradékokat egye, alázatos és engedelmes legyen, és fogadja el a sorsát, mert azt egy előző születésében elkövetett bűneivel érdemelte meg.

Szerencséjére azonban, apja az angol gyarmatosítók Indiai Hadseregében szolgált, és ott bizonyos iskolázottsághoz jutott maráthiul és angolul is. Ez lehetővé tette a számára, hogy gyermekeit, különösen pedig Bhímráo Rámdzsít tanítsa és önálló tanulásra bátorítsa. 1908-ban az ifjú Ámbédkar fölvételt nyert a Bombay Egyetemre. Annyira szokatlan volt, hogy egy érinthetetlen fiú ilyen eredményt érjen el, hogy nagy ünnepségen köszöntötték. Négy évvel később politikai és közgazdasági diplomát szerzett itt, majd Baroda Állam szolgálatába lépett, melynek uralkodója addig ösztöndíjjal támogatta tanulmányait. Ekkor halt meg édesapja (édesanyja már öt éves korában elhunyt), s a gyászoló fiú négy hónappal később elhagyta Indiát, hogy tanulmányait az USÁ-ban, a Columbia Egyetemen folytassa ugyanennek a liberális szellemű uralkodónak az ösztöndíja segítségével. Bár magasabbra jutott a tudományos ranglétrán, mint bármely más érinthetetlen, Ámbédkar messze nem volt elégedett. Meg volt győződve arról, hogy a tudás hatalom, s tudta, hogy e hatalom teljessége nélkül kevés reménye lenne széttörni a béklyókat, amelyek érinthetetlenek millióit tartják szinte rabszolgasorban. Arra saját keserű tapasztalatai már megtanították, hogy e béklyók milyen erősek.

1913-tól 1917-ig és 1920-tól 1923-ig Ámbédkar Nyugaton volt, s amikor harminckét évesen végül visszatért szülőhazájába, a közéletben az egyik legmagasabban képzett embernek számított. A Columbia Egyetemen töltött három éve alatt közgazdaságtant, szociológiát, történelmet, filozófiát, antropológiát és politikát tanult, doktori disszertációja később a „Brit India vidéki területeinek pénzügyi fejlődése” címmel jelent meg könyv alakban. Első megjelent munkája azonban „Az indiai kasztok működése, eredete és kialakulása” című dolgozata volt, amelyet először egy professzorának antropológiai szemináriumán olvasott föl. Amerikai tanulmányainak befejeztével Ámbédkar fölvételt nyert a Londoni Közgazdasági és Politikatudományi Iskolába és a Gray’s Kollégiumba. Egy évvel később azonban ösztöndíja lejárt, s ettől kezdve a Bombay Főiskolán tanított, valamint elindította a „Múknájak” (A némák vezetője) című hetilapot. Csak 1920-ban tudott visszamenni Londonba, hogy befejezze ottani tanulmányait. A következő három évben megírta disszertációját „A rupia problémája” címmel, amelyért a Londoni Egyetem a D.Sc. címet adományozta neki, és meghívta vezető testületébe. Mielőtt elment Angliából, három hónapot Németországban töltött, ahol további közgazdasági tanulmányokat folytatott a Bonni Egyetemen.

Az az ember tehát, aki 1923. áprilisában visszatért Indiába, hogy folytassa az érinthetetlenek, sőt az összes elnyomott néposztály képviseletében a harcot, egyedülállóan jól felkészült a feladatra, s ettől a pillanattól fogva egyre nehezebb elválasztani Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar életrajzát a modern India történetétől. Három évi londoni távolléte alatt a hazai politikai tájkép drámai mértékben átalakult. A Britanniától való függetlenség követelése hangosabb lett, mint valaha: Mahátmá Gándhí elindította a kormánnyal való együtt nem működés politikáját, s csak egy évvel Ámbédkar hazatérése előtt kezdte el Gándhí az első tömeges polgári engedetlenségi kampányát. Ámbédkar rendületlen hazafi volt, s kezdettől fogva úgy gondolta, hogy csakis a politikai függetlenség hozhatja el a társadalmi egyenlőséget az elnyomott osztályok számára. Azt is hangsúlyozta azonban, hogy, ha - Gándhí és a Kongresszus Párt nézeteinek megfelelően - egy ország sem elég jó ahhoz, hogy egy másik fölött uralkodjék, akkor éppen így igaz ez a társadalmi osztályokra: egy osztály sem elég jó ahhoz, hogy egy másik fölött uralkodjék. Az egészen biztos, hogy a kaszt-hindúk nem elég jók ahhoz, hogy az elnyomott osztályok fölött uralkodjanak, s bár Ámbédkar élesen kritizálta a brit uralmat, erejének nagy részét mégiscsak az elnyomott osztályok társadalmi, gazdasági és oktatási jogfosztottságának fölszámolására szentelte. Már a húszas évek elején arra jutott, hogy az elnyomott osztályok érdekeit legalábbis átmenetileg az önálló választókerületek eszközével kellene megvédelmezni. Ez a véleménye vezette őt el aztán a nyílt konfliktusig Mahátmá Gándhíval és a Kongresszus Párttal szemben csakúgy mint gyakorlatilag az egész orthodox hindú Indiával.

A konfliktus 1932-ig nem jutott el végkifejletéig. Időközben Ámbédkar berendezkedett Bombayban, fölépítette jogi praxisát, tanított a főiskolán, bizonyítási eljárásokat vezetett különböző hatóságok előtt, újságot indított, és kinevezték a Bombayi Törvényhozó Tanácsba, amelynek eljárásaiban egyszerre vezető szerepet kapott. Részt vett a három Kerekasztal Konferencián Londonban, amelynek az volt a feladata, hogy a különböző indiai közösségek és a három angol politikai párt megvitassa India leendő alkotmányát. Egyik legjelentősebb eredménye Indiába való 1923-as visszatérését követő években a Bahiskrit Hitakarini Szabhá vagyis az „Elnyomott Osztályok Jóléti Egyleté”-nek megalapítása, amely ezen osztályok körében az oktatás, a művelődés terjesztése, a gazdasági helyzet javítása és a jogvédelem céljából jött létre.

A jogvédelemre például igen nagy szükség volt. Az érintetetleneknek nem volt joguk belépni a hindú templomokba, nem húzhattak vizet a közkutakból és víztárolókból, tilos volt iskolába járniuk, nem járhattak szabadon a közterületeken, és így tovább. 1927. és 1938. között Ámbédkar ezért követőit egy sor erőszakmentes kampányba vezette, hogy jogot formáljanak az érinthetetleneknek a templomokba való belépésre és a közkutak, víztárolók használatára. E kampányok közül kettő külön kiemelendő. Násik városában az érinthetetleneknek a Kalaram Templomból való kizárása elleni és a Mahad községben lévő Chowdar víztároló használatáért indított kampány több tízezer érinthetetlen „szatjágrahi”-t (passzív ellenállót) mozgatott meg, és rendkívül erőszakos ellenállásra talált a kaszt-hindúk részéről, s a Chowdar víztároló kampány esetében csak évek pereskedései nyomán hozott jogi és erkölcsi győzelmet az elnyomott osztályoknak. A Chowdar víztároló kampány során került sor a Manu Törvénykönyve című hindú szentirat elégetésére is. Ez a könyv viseli a legtöbb felelősséget azért a kegyetlen és lealacsonyító bánásmódért, amelyet a szövegben „csandálá”-knak nevezett érinthetetleneknek kellett elszenvedniük a kaszt-hindúk keze között. Avval, hogy a szentiratot a lángok közé dobták, az elnyomott osztályok arra figyelmeztették az orthodox hindúkat, hogy emberi bánásmódra tartanak igényt.

Ha Ámbédkar eddigi tettei nyomán már népszerűtlen lett a kaszt-hindúk körében, 1931. és 1932. során még népszerűtlenebb lett. Saját megfogalmazása szerint a leggyűlöltebb emberré vált a kaszt-hindúk és az általuk uralt Kongresszus Párt köreiben. Mahátmá Gándhí és a Kongresszus Párt ellenezte az elnyomott osztályok számára biztosítandó önálló választókerületeket - míg a muzulmánok, szikhek, keresztények és európaiak esetében nem. Ámbédkar és Gándhí ebben az ügyben nyíltan összecsapott, amikor a Mahátmá odáig ment el, hogy elvitatta Ámbédkar jogát az érinthetetlenek képviseletére. Ámbédkar érvelése azonban meggyőzte a brit kormányt, s amikor Ramsay MacDonald közzétette oktrojált alkotmányát a következő évben, az érinthetetlenek megkapták az általuk kért önálló választókerületeket. Válaszképpen Gándhí halálig tartó bőjtbe kezdett  az elnyomott osztályok számára adott önálló választókörzetek eltörlése érdekében. Mivel ő volt a függetlenségi mozgalom elismert vezetője, lépése általános megdöbbenést keltett Indiában. Ámbédkart árulónak kiáltották ki, és több életveszélyes fenyegetést kapott. Nem hajlott meg a nyomás alatt, de hajlandónak mutatkozott a tárgyalásra, és később beleegyezett abba, hogy az önálló választókerületek helyett közös választókerületek legyenek, és jelentősen megnöveljék az érinthetetlenek számára fenntartott képviselői helyek számát. Ez a megegyezés a Punéi egyezmény című dokumentumban kapott helyet, melynek aláírásával Ámbédkar az elnyomott osztályok elvitathatatlan vezetőjévé vált.

Amikor a gyönge és beteg Mahátmá a megegyezés nyomán befejezte böjtjét, az országon végigsöprő megkönnyebbülésből egy kis rokonszenv még a nehézsorsú csandáláknak is jutott, bár ez nem tartott sokáig, és Ámbédkart hamarosan jobban gyűlölték mint valaha. Abból, hogy milyen ellenállást váltott ki az önálló választókerületek gondolata, és abból, hogy a hindú templomokból való kizárás gyakorlata tovább folytatódott, Ámbédkar arra következtetett, hogy a kaszt-hindúk nem fogják megjavítani viselkedésüket. Ennek folytán taktikát változtatott (stratégiát nem), és követőit ettől kezdve mindenekelőtt arra igyekezett rávenni, hogy emeljenek életszínvonalukon, s hogy szerezzenek politikai befolyást. Ekkor fogalmazódott meg benne az a gondolat is, hogy az érinthetetleneknek nincs jövőjük a hindú valláson belül, hanem vallást kellene váltaniuk. 1935-ben drámai kifejezést adott e gondolatoknak az Elnyomott Osztályok Konferenciáján, amikor kijelentette, hogy ámbár hindúnak született, nem akar hindúként meghalni - s ez a kijelentés óriási hullámokat kavart szerte a hindú Indiában. Ugyanebben az évben kapta meg igazgatói kinevezését a Bombay Jogi Főiskolán, építette föl otthonát és könyvtárát, s veszítette el feleségét, Rambait. Még 1908-ban kötöttek házasságot, amikor Ámbédkar 16, Rambai pedig 9 éves volt. Asszonya öt gyermeket szült neki, akik közül csak egy maradt életben. Bár a közélet kevés időt hagyott a családi élet számára, Ámbédkar mélyen kötődött a csöndes, visszahúzódó asszonyhoz, és keserűen meggyászolta.

Mikor valamennyire kiheverte a veszteséget, ismét belevetette magát napi teendőibe, s hamarosan elfoglaltabb lett, mint valaha. A következő néhány évben megalapította a Független Munkáspártot, részt vett a tartományi választásokon, melyet az 1935-ös indiai kormányzati törvény alapján tartottak, a Bombayi Törvényhozó Testület tagja lett, erőfeszítéseket tett a mezőgazdasági szolgaság eltörléséért, védelmezte az ipari munkások sztrájkjogát, érvelt a családtervezés érdekében, gyűléseken és konferenciákon szólalt fel szerte a Bombay Kormányzóságban. 1939-ben Európában kitört a II. világháború, s az a tény, hogy Nagy-Britannia élet-halál harcba kényszerült a náci Németországgal, hamarosan megtette hatását az indiai politikai helyzetre. Gándhí és a Kongresszus Párt szerint Nagy-Britannia gondja lehetőség volt India számára, és 1940-től együtt-nem-működési politikába kezdtek a kormányzat háborús erőfeszítéseivel szemben. Ámbédkar nem értett egyet evvel a hozzáállással. Eleve nem volt pacifista, a náci ideológiát pedig az indiaiak szabadságjogaira leselkedő közvetlen fenyegetésnek tekintette. A kormány támogatásáért érvelt tehát a nácizmus legyőzése érdekében, s az érinthetetleneket arra bátorította, hogy lépjenek be az angolok Indiai Hadseregébe. 1941-ben kinevezték a Védelmi Tanácsba, s a következő évben munkáspárti tagként csatlakozott az alkirály Végrehajtó Tanácsába, melynek négy éven át tagja is maradt. Ugyanebben az időszakban átalakította a Független Munkáspártot átalakította az „Összindiai Lajstromba Vett Kasztok Szövetségé”-vé. Megalapította a „Társulatot az Emberek Oktatásáért”. Jó néhány éles hangú vitairatot jelentetett meg: Gondolatok Pákisztánról; Mit tett a Kongresszus és Gándhí az érinthetetlenek ügyében?; Kik voltak a súdrák?

1947-ben India elnyerte függetlenségét, Ámbédkar ekkor már az Alkotmányozó Nemzetgyűlés megválasztott tagja volt, Pandit Néhrú, az ország első miniszterelnöke pedig felkérte őt, hogy igazságügy-miniszterként csatlakozzon a kormányhoz. Néhány hétre rá a Nemzetgyűlés az Alkotmány kereteinek kialakítását rábízta egy Szövegező Bizottságra, s ez a bizottság Ámbédkart elnökének választotta. A következő két évben keményen dolgozott, hogy paragrafusról paragrafusra és bekezdésről bekezdésre gyakorlatilag egymaga kovácsolja ki az Alkotmányjavaslatot. Amíg ő ezzel foglalkozott, az ország a felfordulás állapotába süllyedt. A függetlenség ára az ország felosztása lett, ami általános öldökléshez vezetett hindúk és muszlimok között, s 1948 elején Mahátmá Gándhít meggyilkolták. Aggodalom töltötte el a Pákisztán területén maradt érinthetetlenek sorsa miatt. Egészsége is megrendült egy ideje. Ötvennyolcadik születésnapján egy bráhmin doktornőt vett feleségül, akivel a kórházban ismerkedett meg, s aki, reményei szerint, megfelelő segítséget tudott nyújtani neki.

Egészségi állapota ellenére Ámbédkarnak sikerült befejeznie az Alkotmány-javaslatot 1948 elejéig, majd hat hónap társadalmi vita után benyújthatta az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek. Ezután a megszokott hozzáértésével végigvezette három olvasatban a nemzetgyűlési vitán, és 1949 novemberében a Nemzetgyűlés nagyon kevés módosítással elfogadta. Az új Alkotmány Ámbédkar általános megelégedésére szolgált, barát és ellenség egyaránt gratulált hozzá. Eddig sohasem övezte ilyen népszerűség. A sajtó modern Manuként ünnepelte, és részletesen kommentálták a helyzetnek azt a pikantériáját, hogy egy csandála adott alkotmányt a szabad Indiának. Bár még hét évig élt, a hivatalos történelembe már be is vonult, mint a modern Manu és az Alkotmány megtervezője. Amikor halála után szobrot emeltek neki, az is ezt fejezte ki. S bár 1948-ig ennyi mindent elért, s bár ma is széles körben ekként emlékeznek rá, igazi nagy teljesítménye még váratott magára.

Az igazi teljesítmény szellemi természetű volt, és élete legvégén következett el, miután néhány évet még a politikai bozótharcban töltött, s elbukott az a törekvése, hogy átvigye a hindú családjogi törvényt. A törvényjavaslat formába öntötte azt a munkát, amelyet az elmúlt évtizedben Ámbédkar kiemelkedő hindú jogászokkal végzett olyan kérdésekről, mint házasság és válás, örökbefogadás, házastársi közös tulajdon, nők tulajdonjoga, öröklés. Bár reformokról szólt, nem forradalmi intézkedésekről, mind a Nemzetgyűlésben, mind azon kívül, sőt még a kormányban is éles ellenállással találkozott. Ámbédkart azzal vádolták, hogy le akarja rombolni a hindúizmust, és a Nemzetgyűlésben kemény pengeváltásokra került sor közte és orthodox ellenzői között. A javaslatot ejtették, miután csak négy bekezdése ment át 1951-ben, Ámbédkar pedig kimerülten és megundorodva lemondott. Lemondó nyilatkozatában (amit nem mondhatott el a Nemzetgyűlés színe előtt) öt okot sorakoztatott föl a kormányból való távozásának indokául. A második ezek közül az volt, hogy a lajstromba vett kasztok társadalmi fölemelkedése reménytelennek tűnt, az ötödik pedig az, hogy Pandit Néhrú nem tudott megfelelő támogatást adni a hindú családjogi törvényhez.

Ámbédkar lemondása a kormányból politikai karrierjének szinte a végét jelezte. Az 1952. évi általános választásokon nem jutott be a „Lók Szabhá”-ba (képviselőház), és a következő évben is vereséget szenvedett egy időközi választáson. 1952. március vége felé végül Bombay állam hetven képviselője egyikeként megválasztották a Rádzsja Szabhá (Államok Tanácsa) tagjának, és máris erélyesen támadta a kormányt. Élete végéig részt vett a Rádzsja Szabhá működésében, de erejét egyre inkább fontosabb dolgoknak szentelte. Az 1935-ös Elnyomott Osztályok Konferencia óta, amikor is megdöbbentette a hindú Indiát ama kijelentésével („hindúnak születtem, de nem akarok hindúként meghalni”) kitartóan foglalkozott az áttérés gondolatával. Minél többet gondolkozott erről, annál inkább meggyőződött arról, hogy az érinthetetleneknek nincs jövőjük a hindú vallásban, hanem más vallást kellene fölvenniük, s hogy a legjobb lenne számukra a buddhizmus fölvétele. Hivatali évei alatt aligha lett volna lehetősége egy ilyen korszakalkotó döntés meghozására, de nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy követőit tanítsa a vallásváltás alternatívája által fölvetett témákról, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy követői élén milyen irányt vesz. 1950-ben már nemcsak dicsérte a Buddhát Krisna, Krisztus és Mohammed rovására, hanem Ceylonba látogatott az Ifjú Buddhisták Egyesületének meghívására, felszólalt a Buddhista Világszövetség találkozóján Kandyban, sőt arra bíztatta a ceyloni érinthetetleneket, hogy vegyék föl a buddhizmust. 1951-ben védelmébe vette a Buddhát avval a váddal szemben, hogy a Felébredett lett volna a felelős az indiai nők helyzetének romlásáért, és összeállított egy kis buddhista imagyűjteményt „Bauddha upászaná páth” címmel. Így amikor a kormányból való lemondása és a képviselőházi választásokon elszenvedett vereségei időt hagytak számára, hogy megtegye élete legnagyobb lépését, a talaj már jól elő volt készítve.

1954-ben kétszer látogatott Burmába, másodszor azért, hogy részt vegyen a Buddhista Világszövetség harmadik konferenciáján Rangúnban. 1955-ben megalapította a Bháratija Bauddha Mahászabhát vagyis az Indiai Buddhista Társaságot, és elhelyezett egy Buddha-ábrázolást egy kis templomban Déhú Ródban, Puné városának közelében. Az eseményen tartott beszédében az egybegyűlt sok ezer érinthetetlennek kijelentette: ettől kezdve arra szenteli magát, hogy a buddhizmust terjessze Indiában. Azt is bejelentette, hogy könyvet ír, amelyben egyszerű nyelven az átlagember számára elmagyarázza a buddhizmus alaptanításait. Talán egy évbe is beletelik, amíg befejezi a könyvet, de ha elkészül vele, fölveszi a buddhizmust. A kérdéses művön, „A Felébredett és Tana” című könyvön 1951. novembere óta dolgozott, s a munkát 1956. februárjában fejezte be. Ámbédkar nem sokkal ezután, szavaihoz hűen be is jelentette, hogy az év októberében fölveszi a buddhizmust. A Nágpúrban előkészített szertartás során aztán 1956. október 14-én az érinthetetlen vezető fölvette a Három Menedéket és az Öt Erényt egy buddhista szerzetestől a hagyományos módon, majd saját maga ugyanezt a szertartást celebrálta 380.000 férfinak, nőnek és gyermeknek, akik az ő szavára Nágpúrba jöttek. További nágpúri és csándái áttérési szertartások után Ámbédkar annak tudatában tért vissza Delhibe, hogy a Tan kereke ismét mozgásba lendült Indiában. Pár héttel később Nepálba, Kátmánduba utazott, a Buddhista Világszövetség negyedik konferenciájára, s szólt a küldöttekhez „A Felébredett és Karl Marx” címmel. Delhibe visszatérve két beszédet tartott Benáreszben, s elzarándokolt Kuszínára-ba, ahol a Magasztos meghalt. Delhiben különböző buddhista szertartásokon vett részt, jelen volt a Rádzsja Szabhá ülésén, és kiegészítette „A Felébredett és Karl Marx” című könyvének utolsó fejezetét. December 5-én este hálószobájába kérte „A Felébredett és Tana” előszavát és bevezetését, hogy éjjel dolgozzon rajta, s másnap reggel halva találták. Ez december 6-án történt, 64 éves korában, amikor még csak hét hete volt buddhista.

S bár Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar még csak hét hete volt buddhista, ez idő alatt alighanem többet tett a buddhizmus ügyéért, mint Asóka óta bármely más indiai. Haláláig háromnegyed millió érinthetetlen tért át, s a következő hónapokban további százezrek tették meg ugyanezt a lépést annak ellenére, hogy a nagy vezető hirtelen elvesztése bizonytalanságot és zavart keltett. Az 1961-es népszámlálás már 3.250.227 (tehát három és egynegyed millió fő) buddhistát talált Indiában. Több mint háromnegyedük Mahárástra szövetségi államban élt, ahol tíz évvel az előtt még csupán kétezer-négyszáznyolcvankilencen (tehát csak 2.489 fő) voltak. Ez volt Ámbédkar utolsó és legnagyobb teljesítménye. A hivatalos történelembe a szabad India Alkotmányának megalkotójaként, a modern Manuként vonult be, s a legszélesebb körben ma is ekként emlékeznek meg róla, ám igazi jelentősége mégiscsak az, hogy szilárdan megalapozta és új életre keltette a buddhizmust Indiában. Érdeme szerint tehát inkább modern Asókaként kellene szobrot állítanunk neki, s nemcsak az indiai hivatalos panteonban, nem is csak az érinthetetlenek szívében, hanem az egész emberiség történetében.

Ha meg akarjuk érteni Ámbédkar igazi teljesítményét, vetnünk kell egy pillantást arra az ördögi rendszerre, amelytől meg akarta szabadítani az érinthetetleneket, s föl kell vázolnunk annak az útnak az állomásait is, amelyen ő és követői eljutottak a hindú vallásból a buddhizmusba. Azt is látnunk kell, hogy hogyan fedezte föl saját szellemi gyökereit, hogyan gondolkodott a Felébredettről és vallásának jövőjéről, és kutatásokat kell végeznünk arról a történelmi eseményről, amikor ő és 380.000 követője szellemileg újraszülettek, tanulmányoznunk kell a halála után kiadott főművet, s végül látnunk kell, mi történt a halála után.

Mindezek előtt azonban talán helyénvaló néhány személyes emlék felidézése.

Fordította: Pajorné Keszthelyi Klára
Lektorálta: Derdák Tibor

2 komment:

1 | Lázi András

2013. április 15. 09:37

Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!

2 | Bódi Roland

2013. április 15. 09:39

Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)----

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Paulina nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 2
  • Mai látogatók: 87
  • Mai oldal-megtekintések: 616
  • Összes látogató: 107858
  • Összes oldal-megtekintés: 1191439
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok