Dzsaj Bhím Közösség

Barack Obama győzelmi beszéde

2008.11.11. Kategorizálva: Címlap, Könyvtár      Címkézve: , ,

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz! 2008. november 4.
Chicago, Illinois

Helló, Csikágó!

Ha van még valaki valahol, aki kételkedik abban, hogy Amerikában minden lehetséges, ha van, aki szeretné tudni, hogy az alapító atyák álma élő valóság-e mind a mai napig, ha van, aki megkérdőjelezi a mi demokráciánk erejét, ti megválaszoltatok neki ma estére.

A választ azok a hosszú tömött sorok adták meg, amilyeneket ez a nemzet még soha nem látott az iskolák és templomok körül, azok az emberek adták meg, akik három-négy órán keresztül ácsorogtak, sokan életükben először, mert hittek abban, hogy most más lesz, hogy általuk lesz más.

A válasz megadták fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, demokraták és republikánusok, feketék és fehérek, latinók, ázsiaiak, indiánok, melegek, heterók, fogyatékkal élők és nem fogyatékkal élők – amerikaiak, akik megüzenték a világnak, hogy nem piros és kék államok halmaza vagyunk, hanem mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok.

A választ megadták azok, akiknek oly sokáig magyarázták, hogy ne vegyék komolyan, hogy jobb, ha vigyáznak, hogy kamu az egész, amit elérhetnénk, ha a történelem ívét kézzel hajlítjuk meg egy jobb nap irányába.

Sokáig tartott, de ma estére, mivel ma megcselekedtük, a választásokon, a döntő pillanatban, a változás elérkezett Amerikába.

Most kaptam egy nagyon barátságos hívást McCain szenátortól. Hosszan és keményen küzdött ebben a kampányban, és egyre hosszabban és egyre keményebben küzdött ezért az országért, amelyet annyira szeret. Legtöbben el sem tudjuk képzelni, mit állt ki Amerikáért, és mindannyian jól jártunk ennek a bátor és önzetlen vezetőnek a szolgálataival. Gratulálok neki és Palin kormányzónak mindazért, amit elértek, és örömmel várom, hogy dolgozhassak velük, hogy megújíthassuk ennek a nemzetnek tett ígéretünket az előttünk álló hónapokban.

Köszönetet akarok mondani útitársamnak, annak az embernek, aki szívéből kampányolt, és beszélt azoknak a férfiaknak és nőknek, akikkel együtt nőtt föl Scranton utcáin, és zötykölődött azon a vonaton hazafelé Delaware-ba – köszönet az Egyesült Államok megválasztott alelnökének, Joe Bidennek.

Nem állnék itt ma este az elmúlt 16 évem legjobb barátjának lankadatlan támogatása nélkül. Családom kősziklája, életem szerelme, nemzetünk következő first lady-je: Michell Obama. Sasha és Malia, nagyon szeretlek titeket. Megérdemlitek az új kiskutyát, aki velünk jön a Fehér Házba. A nagymamám már nem lehet velünk, de tudom, hogy figyel ránk, az egész családdal együtt, amely azzá tett engem, aki vagyok. Hiányzanak ma este, és tudom, hogy végtelenül sokkal tartozom nekik.

Köszönet a kampányfőnökömnek, David Plouffe-nak; fő stratégámnak, David Axelrodnak; és a politikatörténet legjobb csapatának – megcsináltátok, és én örökre hálás vagyok mindazért, amit föláldoztatok, hogy ez meglegyen.

De mindenek fölött soha nem fogom elfelejteni, hogy igazából kié ez a győzelem – a tiétek.

Sose voltam a legesélyesebb jelölt erre a tisztségre. Kevés pénzzel indultunk, és kevés támogatással. A mi kampányunkat nem Washington termeiben eszelték ki – Des Moines hátsó udvaraiban kezdődött, Concord lakásaiban, Charleston verandáin.

Dolgozók építették föl, akik a zsebükbe nyúltak, hogy ennek az ügynek adjanak az összekuporgatott kis pénzükből 5 $-t, 10 $-t, 20 $-t. Fiatalok erősítették, akik rácáfoltak arra a mesére, hogy az ő nemzedékükből kihúnyt volna az érdeklődés. Útra keltek otthonról, kevés pénzért és kevés pihenésért. Idősebbek is vállalták, hogy a fogvacogtató hidegben és a rekkenő hőségben vadidegenek ajtaján kopogtassanak. Amerikaiak milliói önkénteskedtek és szervezkedtek, és bizonyították, hogy nem veszett ki ezen a földön a két évszázada bevezetett kormányzati forma, amely a népből a nép által a népért van hivatalban. Ez a ti győzelmetek.

Tudom, hogy nem pusztán azért tettétek ezt, hogy megnyerjünk egy választást. Nem is értem tettétek, hanem azért, mert megértettétek, hogy milyen óriási feladat áll előttünk. Ma este ünneplünk, de tudjuk, hogy a holnap életünk legnagyobb kihívásait hozza el: két háború, egy veszélyben forgo bolygó, a század legrosszabb pénzügyi válsága. Amíg mi itt állunk, tudjuk, hogy bátor amerikaiak épp most ébrednek az iraki sivatagban és Afganisztán hegyei között, hogy kockára tegyék az életüket miértünk. Anyáknak és apáknak nem jön álom a szemükre, miután a gyerekeik elalszanak, mert azon törik a fejüket, hogy miből fizessék ki a lakáshitelt, a vizitdíjat, miből takarítsák meg a tandíjra valót. Új erőforrások kellenek, új munkahelyek kellenek, új iskolák kellenek, nehézségekkel kell szembenéznünk, szövetségeket kell rendbehoznunk.

Hosszú és meredek út áll előttünk. Nem egy év alatt jutunk a végére, nem is egy választási ciklus alatt. De sose bizakodtam annyira, mint ma este, hogy odaérünk. Azt igérem nektek, hogy mi, az amerikai nép a végére fogunk érni.

Lesznek visszaesések és rossz lépések. Sokan lesznek, akik nem fognak minden elnöki döntésemmel egyetérteni. Tudjuk, hogy a kormány nem tud minden gondot megoldani. De én mindig becsületesen meg fogom Nektek mondani, mivel állunk szemben. Mindig meghallgatlak Titeket, különösen akkor, ha eltér a véleményünk. És mindenek fölött arra foglak kérni Titeket, hogy dolgozzunk együtt, ennek a nemzetnek a megújításában, hiszen 221 év óta a megújulás az egyetlen lehetőség előttünk – kőtömbről kőtömbre, tégláról téglára, kérges tenyérről kérges tenyérre.

21 hónapja kezdtük, csikorgó tél volt, most ezen az őszi éjszakán nem szabad abbahagynunk. Ez a győzelem önmagában még nem az a változás, amit célul kitűztünk – ez csak a lehetőség, hogy megcsináljuk azt a változást. És a változás elmarad, ha visszatérünk a dolgok régi menetéhez. Nélkületek nem lesz változás.

Idézzük meg az új honfiúi szellemet; mindannyiunkra szolgálat és felelősség vár, lássunk neki, szálljunk be a közös munkába, ne csak magunkra gondoljunk, hanem egymásra. Járjon az eszünkben, hogy ha valamit, hát azt megtanulhatjuk ebből a pénzügyi válságból, hogy a Wall Street nem virulhat, ha a Fő utca kínlódik. Ebben az országban egy nemzetként emelkedünk vagy bukunk – egy nép vagyunk.

Álljunk ellent a kísértésnek, ne essünk vissza a pártoskodásba, kicsinyességbe, gyerekességbe, ami oly soká mérgezte a közéletünket. Jusson eszünkbe az az ember, aki ebből az államból vitte először győzelemre a Republikánus Párt zászlaját a Fehér Házba – azt a pártot az önbizalom, az egyéni szabadság és a nemzeti egység értékeire alapozták. Azok az értékek mindannyiunkéi. A Demokrata Párt ma este nagy győzelmet aratott, de mértéktartással és alázattal viselkedünk. Eltökélten, hogy begyógyítjuk a megosztottságot, ami a haladásunk kerékkötője.

Lincoln így szólt egy, a mainál sokkal inkább megosztott nemzethez: „Nem ellenségek vagyunk, hanem barátok… Bár a szenvedélyek elsodortak minket, nem szabad széjjelszakítanunk az együvé tartozás érzelmi kötelékeit.” Épp így szólok azokhoz az amerikaiakhoz, akiknek a támogatását még ki kell érdemelnem: talán nem nyertem el a szavazataitokat, de hallom a hangotokat, szükségem van a segítségetekre, és a Ti elnökötök is leszek.

Mindazoknak, akik ma este tengerpartjainkon túlról néznek, parlamentekből, palotákból, vagy éppen a világ eldugott sarkaiban a rádió köré gyűlve – azt üzenem: a történetünk a sajátunk, de a sorsunk az közös. A hajnal közel, Amerika ismét vezető szerepben. Akik le akarják rombolni ezt a világot, azoknak azt üzenjük: legyőzünk titeket. Akik a békét és biztonságot keresik, azoknak azt üzenjük: támogatunk titeket. És mindazoknak, akik azt kérdik, hogy Amerika még ugyanolyan fényes világítótorony-e, mint amilyen volt, azt üzenjük: ma este ismét bizonyítottuk, hogy a mi nemzetünk igazi ereje nem a fegyvereinkből származik, nem is a gazdagságunkból, hanem kipróbált eszményeink erejéből: demokrácia, szabadság, lehetőség, és rendületlen remény.

Mert Amerikának az adja meg az igazi lángolását, hogy Amerika képes változni. A mi uniónkat lehet tökéletesíteni. És amit már elértünk, az reményt ad nekünk ahhoz, amit holnap kell és lehet elérnünk.

Ezek a választások sok olyat produkáltak, ami először történt meg, sok olyan sztorit, amit nemzedékeken át fogunk mesélni. De nekem ma este egy olyan asszony jár az eszemben, aki Atlantában adta le a szavazatát. Sok mindenben ő is olyan, mint mások, akik sorbaálltak, hogy hallassák a hangjukat ezen a szavazáson, de egy dologban más: Ann Nixon Cooper 106 éves.

Csak egy nemzedékkel fiatalabb a rabszolgaságnál; akkoriban nem voltak autók az utakon, vagy repülők az égen; és akkoriban az olyanok mint ő, nem szavazhattak. Két oknál fogva nem: egyrészt mert nőnek születtek, másrészt pedig a bőrük színe miatt.

Ma este arra gondolok, amit ő látott az ő évszázadán át Amerikában – a szívfájdalmat és a reményt; a küzdelmet és a haladást; azt az időt, amikor azt mondták nekünk, hogy „ti úgysem”. Ő látta azokat az embereket, akik kitartottak Amerika hitvallása mellett: „de mi igen”.

Valaha a nőknek nem engedtek beleszólást, a reményeiket szertefoszlatták. Ő ott volt, amikor kiálltak, fölszólaltak és megharcoltak a jogaikért. „De mi igen.”

Valaha a prérin a reménytelenség szele süvöltött át. Ő látta, amikor a nemzet legyőzi a félelmét a New Deal-lel, új munkahelyekkel, új, közös célkitűzésekkel. „De mi igen.”

Valaha bombák hullottak a kikötőnkre, és zsarnokság fenyegette a világot. Ő a tanúja, hogy nagyszerű nemzedék nőtt föl a feladathoz, és megvédte a demokráciát. „De mi igen.”

Ott volt a montgomery buszokon, a birminghami vizágyúkkal szemben, a selmai hídon, és az atlantai prédikátor gyülekezetében, aki megmondta az embereknek, hogy győzni fogunk. „De mi igen.”

Leszállt az ember a Holdra, ledőlt a fal Berlinben, egy egész világ került kapcsolatba a tudományunkkal és a képzeletünkkel. És ő idén, ezen a választáson megérintette az érintőképernyőt, leadta a szavazatát, mert 106 év után Amerikában, a legszebb idők után és a legsötétebb órák után tudja, hogy hogyan tud Amerika megváltozni. „De mi igen.”

Látod, Amerika, eljutottunk idáig. Annyi mindent láttunk. De annyi mindent kell még megtennünk. Úgyhogy ma este kérdezzük meg magunktól: ha a mi gyerekeink megérik a következő évszázadot, ha a lányainknak megadatik az Ann Nixon Cooperhez hasonlóan hosszú élet, milyen változást fognak látni? Mire haladtunk?

Itt az esély, feleljünk a hívásra. Itt a mi pillanatunk. Itt az időnk – állítsuk ismét munkába a népünket, és nyissuk ki a lehetőségek ajtaját a gyermekeinknek; teremtsünk felvirágzást és mozdítsuk előre a béke ügyét; követeljük vissza az amerikai álmot, jelentsük ki ismét azt az alapvető igazságot, hogy sokan vagyunk, de egyek vagyunk; hogy amíg élünk, remélünk. És ha azt mondják nekünk, hogy ne vegyük komolyan, hogy jobb, ha vigyázunk, hogy „mi úgysem”, akkor mi azt fogjuk felelni egy nemzet lelkéből fakadó örök hitvallással: „De mi igen.”

Köszönöm Nektek, Isten áldjon Titeket, és Isten áldja meg az Amerikai Egyesült Államokat.

Fordította: Derdák Tibor

1 komment:

1 | Derdák Tibor

2009. január 6. 13:14

Kis lelkesítés a cigánytelepeken dolgozó kollégáknak:
Obama is így kezdte, Csikágóban fekete közösségben volt szervező. Csikágó, az csikágó. Talán még kikapcsolt villanyórát is látott. Áramlopókat is?

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)----

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Klotild nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 1
  • Mai látogatók: 71
  • Mai oldal-megtekintések: 202
  • Összes látogató: 140584
  • Összes oldal-megtekintés: 1679941
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok