Dzsaj Bhím Közösség

Dharmacsári Szubhúti: A Dhamma Forradalma és az Új Társadalom

2012.04.29. Kategorizálva: Címlap, Könyvtár   

A DHAMMA FORRADALMA ÉS AZ ÚJ TÁRSADALOM
Dharmacsári Szubhúti

2010 októberében az angliai Padmalóka Elvonulási Központban tartott előadások alapján

Dharmacsári SzubhútiA buddhista Tan forradalmi tanítás, sőt az igazi Dhamma igazán forradalom. Ha a Dhammát tényleg értik és elég széles körben gyakorolják, akkor jelentékeny változások történnek a társadalom javára.

Ez nem pusztán elmélet: szilárd bizonyítékaink vannak arra, hogy ez valóra is válhat. 1956-ban Dr. Ámbédkar, indiai államférfi és buddhista vezető a Buddha Tanításai alapján forradalmi változásokat indított el Indiában[1]. Ez embermilliók életét érintette, akiket addig a többi hindú érinthetetlen páriának tartott, s akiket ma dalitoknak nevezünk. Amikor ezek az emberek nagy számban áttértek a buddhista vallásra, önbizalomra tettek szert, és elfoglalták méltó helyüket a társadalomban. A statisztikák jól mutatják, hogy azok, akik áttértek, érezhetően javítottak társadalmi és gazdasági helyzetükön más hasonló kasztokhoz képest, amelyeknek a körében csak kevés áttérés történt[2]. Láthatjuk tehát, hogy a Dhamma valóban forradalmasít.

Dr. Ámbédkar úgy látta, hogy a Dhamma egy új, jobb társadalomhoz segít. A szabadság, az egyenlőség és a testvériség fogalmaival írta le ezt a társadalmat. Szellemi mélységekből vezette le a hármas követelményt – nem a francia forradalomtól eredeztette őket, hanem mesterétől, a Buddhától[3]. Szabadság akkor van, ha az emberek a nekik tetsző életet élhetik, anélkül, hogy mások szabadságát veszélyeztetnék. Az egyenlőség azt jelenti, hogy mindenkinek nagyjából azonos lehetőségei vannak, bár Ámbédkar világosan látta, hogy tehetségét, képességeit, eszét és jellemét illetően az egyik ember nem egyenlő a másikkal. A testvériség, amelyről talán a legérdekesebb dolgokat mondta nekünk, tiszteletet és megbecsülést jelent mindenkitől mindenkinek. Ezt Dr. Ámbédkar magával a demokráciával azonosította, mivel szerinte a demokrácia nem pusztán annyi, hogy megválaszthatjuk a kormányt, hanem lelkiállapot, testvéri magatartás, végső soron szerető kedvesség, amely erkölcsi cselekvésben jut kifejeződésre: Buddha nyelvén szólva: mettá és szíla. Azt tanította, hogy a társadalom etikai elveken (szíla) kell, hogy nyugodjék, amelyek maguk is a a tisztelet, megbecsülés, sőt a szeretet (mettá) kifejeződései.

Dr. Ámbédkar, mielőtt arra a következtetésre jutott, hogy a Dhamma társadalom-formáló erő, sok even át küzdött avval az érinthetetlen páriákat sújtó szörnyű történelmi igazságtalansággal, amelynek születése folytán maga is ki volt téve. Érinthetetlen kaszba született, mégis szerencsés volt, mert két haladó gondolkodású, emberbarát mahárádzsa segítségével kiváló iskoláztatásban részesült Nyugaton, és hazatérve az egyik fejedelem kormányhivatalában magas pozíció várta. Ennek ellenére hamar szembesülnie kellett azzal, hogy az iskolázottság nem elegendő, hogy a doktorátusai ellenére továbbra is ki van téve az előítéletnek és a megaláztatásnak. A modernizáció ezekkel szemben önmagában nem hoz változást. Ezek után teljesen annak szentelte magát, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel kiszabadítsa a népét a kasztrendszer elnyomásából: újságírás, szervezkedés, szakszervezeti mozgalom, törvényjavaslatok, politikai tevékenység – még a kormányzati munkában is részt vett: az alkirály tanácsadójaként, majd a független India első kormányában, ahol igazságügyi miniszterként szolgált. Nehru, az első indiai miniszterelnök felkérte őt, hogy vezesse az Alkotmányozó Bizottságot. Azt mondják, hogy az alkotmány szövegezésének oroszlánrészét ő maga végezte el.

Egyéni teljesítményeinek csúcsán is tudta, hogy mindez kevés: a hátrányos megkülönböztetés szerte Indiában fennmaradt, és emberek százmilliói ennek elnyomásában szenvedtek. Amikor a Parlamentben ellenállás támadt a hindú családjogi törvényjavaslatával szemben, mert jogegyenlőséget akart a nők számára, és a kormány megvonta tőle a támogatást, végképp csalódott abban, hogy a politika eszközeivel föl lehet számolni a társadalmi igazságtalanságot. Annyi mindent tett India politikai demokráciájáért és a társadalmi demokrácia jogi alapjaiért, de a régi magatartások mégis fennmaradtak. Mélyebben rejlett a probléma annál, ameddig a törvények elértek. “Fölépítettük az Alkotmány templomát az istenség számára, de mielőtt az istenség beköltözött volna, az ördög elfoglalta.” [4]

Dr. Ámbédkar sok éven át kutatta a kasztrendszer eredetét, és arra jutott, hogy ez a rendszer magában a tudatban gyökedzik: ‘A kaszt fogalom, a kaszt a tudat állapota.’ Ismert, hogy a kaszt rendszere teljesen beágyazódott a hindú észjárásba, s át meg átszövik az istenek rendelte társadalmi sorsba vetett babonás hiedelmek. Ámbédkar felismerése a kaszt tudati természetéről magában hordozta a megoldást is: “amit a tudat alkotott, a tudat meg is szüntetheti” [5]. 1936-ban elhatározta, hogy kitér a hindú vallásból, és keres egy másik vallást magának és az övéinek. Követelményt állított: az új vallásnak tisztelnie kell a szabadság, egyenlőség, testvériség elveit, el kell utasítania a kaszt minden formáját. A hitnek az ésszel és a természettudománnyal is egyeznie kell, nem követelhet vakhitet természetfeletti közreműködőkben, akik ellenőrzik az ember sorsát. S nem igazolhatja a szegénységet.

Dr. Ámbédkart személy szerint már régóta vonzotta a Buddha és tanítása, mind spirituális erejénél fogva, mind társadalmi erkölcse miatt. Lelkiismeretesen megvizsgálta a világvallásokat, és arra jutott, hogy ez az ókori indiai vallás lenne a legjobb az övéinek és az egész emberiségnek. 1956. október 14-én menedéket vett a Felébredettben, a Tanban és a Közösségben mintegy 400.000 követőjével együtt. A Dhamma forradalma kezdetét vette.

Dr. Ámbédkar számára ugyanis igazi reform csakis az emberek tudati beállítódásából, szemléletéből fakadhat. A Dhamma a legszilárdabb alapot nyújtja a szív megváltozásához – ez a lelki változás fejeződik ki az egyenlő, igazságos és szabad társadalomban, amelyet csakis a polgárok erős közössége, sőt az állampolgárok egymás közötti tisztelete és szeretete tarthat egyben. Nemcsak az elnyomott kasztok miatt gondolta ezt, amelyből maga is származott, nem is csak általában az indiaiak miatt, hanem abban hitt, hogy a Dhamma bárhol a legbiztosabb alapja lehet egy valóban igazságos társadalomnak.

A Triratna Buddhista Közösségben sokan osztjuk ezt a nézőpontot, amelyet saját tanítónktól, Urgyen Szangharaksitától tanultunk, és mélységesen hatott ránk Dr. Ámbédkar műve is. Szeretnénk, ha a Dhamma hatással lehetne a társadalmi, politikai, gazdasági kérdésekre. Szeretnénk, ha a Dhamma ereje nemcsak minket változtatna meg, hanem az egész társadalmat. Dhamma forradalmat szeretnénk előidézni.

De mit is jelent ez? Amikor azt mondom, hogy engedjük a hatalmas Dhammát, hadd változtasson meg minket és a társadalmat, mire gondolok? Mi az a Dhamma, és mi a hatalma? Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a Dhamma az igazság – az ahogyan a dolgok igazából vannak. Ha láthatjuk az igazságot, és megengedjük, hogy az igazgassa a cselekedeteinket, mondhatjuk: dolgozz rajtam! Olyan erő ez, amely alakítja a gondolatainkat, a szavainkat, a tetteinket mindenki javára.

Ehhez szükség van a Tan pontos szavainak közelebbi vizsgálatára. A Dhamma az igazság, ahogy a dolgok vannak, a lét igaz természete, amit megvilágít a három sajátosság (ti lakkhana):

  1. - minden és mindenki változik, tehát semmi és senki sem állandó (aniccsam)
  2. - semminek, senkinek sincs önálló lényegisége, vagy halhatalan lelke (anattá)
  3. - az állandótlan, magátlan dolgok nem tudnak tartós örömöt, elégedettséget okozni, ez pedig kínos, keserves (dukkham)

Ezt a függő keletkezés szavaival is elmondhatjuk (paticcsa szamuppáda) : minden jelenség (akár külső, akár belső) feltételekhez kötött, és későbbi eseményeket eredményez. A valóság csupa okból és okozatból áll.

A Kamma és a Dhamma

Akár az egyén, akár a társadalom átalakítása ebben a feltélelekhez kötött létezésben két szinten történhet: a Kamma nijáma vagy a Dhamma nijáma szerint. Olyan ez, mint két természeti törvény. E két törvény működésében rejlik a Dhamma átalakító hatalma.

A Kamma törvénye a feltételekhez kötött létforgatag törvénye, az egyéni lelkiismeret birodalmának törvénye, az öntudatos egyén és a külvilág párbeszédének törvénye. Az üdvös cselekedetek, tehát azok a tetteink, amelyeket segítő szándékkal viszünk végbe, kielégülést okoznak, és símábbá teszik az életünk útját. Ezzel szemben a gyűlöletben, mohóságban és tompaságban fogant tetteink növelik a kínlódást – elégedetlenséghez, fásultsághoz vezetnek, rögös tévútra visznek. Az erkölcsi cselekedetek világa tehát a karmikus világ[6]. Ha figyelembe veszed a Kammát, akkor a lekiismereted magasabb rendű, érzékenyebb, pozitívabb lesz, végül képes leszel közvetlenül szemlélni a dolgok igaz természetét. És természetesen, ha a Kammával összhangban cselekszel, akkor másoknak is hasznára vagy, akik kapcsolatba kerülnek veled.

A Kamma önmagában csak eddig juttat el minket. Megvéd, de nem mindentől. Előrevisz, de csak egy darabig. Van ezen túllépve egy mélyebb elv, amely átszellemíti a személyes erőfeszítéseinket, messzebbre juttathat: szűkös önmagunktól a megvilágosodás irányába. Ez a lépés akkor jöhet, amikor karmikus erőfeszítéseink csúcsán járunk, tudatos tapasztalásunk egyre nyitottabb, önzetlenebb. Ráébredünk, hogy az, amit szilárdan és világosan önmagunknak hittünk, az valójában cseppfolyós és határozatlan. Karmikus fejlődésünk betetőzéseképpen bepillantást nyerünk tapasztalásunk természetébe, látjuk, hogy az önmagunkról alkotott fogalom pusztán nyelvi megfogalmazás: nem takar semmiféle állandó elszigetelt valóságot.

Azt is belátjuk, hogy nincs is szükségünk ilyesmire. Nem kell akarnunk a megszokott önző módon, sőt lassanként le is mondunk a ragaszkodásainkról. Új ösztönzés kerít hatalmába, ahogy a Dhamma egyre inkább betölti a tapasztalatainkat. Belépünk a Dhamma áradatába, amely magától ömlik, az önző vágyainkon túl. Ez a függő keletkezés dharmikus módja, a Dhamma nijáma, amely lassanként fölváltja a karmikus meghatározottságot. Egyre több együttérző cselekedetben nyilvánul meg, és a felébredett állapot felé visz minket.

Ez a két elv, a Kamma elv és a Dhamma elv ott van a dolgok természetének mélyén. Nem puszta elméleti konstrukciók, amelyet hozzábiggyesztünk a tapasztaláshoz, nem kósza ötletek az életről, hanem magában az életben fedezhetők fel. Épp úgy, ahogyan a tömegvonzás törvényét észrevehetjük, ha megfigyeljük, hogyan esik le az alma, a Kamma és a Dhamma törvényét is észrevehetjük. Ahogyan a gravitáció törvénye is csak egy Newtonra várt, hogy nevet és leírást kapjon, de addig is működött, a Kamma és a Dhamma elveire is az életben talált rá a Buddha.

Mi magunk is beláthatjuk, hogy a Kamma törvénye működik a saját tapasztalatunkban, ha megfigyeljük, hogy a megfelelő cselekedeteink nagyobb elégedettséghez vezetnek, a helytelen tetteink pedig kínlódáshoz. Láthatjuk, hogy ahogy egyre inkább az erkölcsi elveknek megfelelően cselekszünk, a saját tudatosságunk nyitottabb, érzékenyebb, éberebb lesz.

Ugyanígy fölfedezhetjük a dharmikus függő keletkezést működés közben, ahogyan bennünk kibomlik: hadd mozogjon bennünk, önmagunkon mintegy túllépve. Még világosabban láthatjuk az elvet nagy személyiségekben, például magában a Buddhában. Az ő életén és nagy tanítványaién láthatjuk, hogy van egy olyan áramlat, amelybe lépve egyenesen haladunk a teljes megvilágosodás felé. Minden kínlódásunk átlényegül, és azon vesszük észre magunkat, hogy egyre inkább másokkal együttérzően cselekszünk.

Szóval amikor azt mondom, hogy a hatalmas Dhammát összehozzuk társadalmi, közéleti, gazdasági ügyekkel, akkor arról beszélek, hogy a Kamma és a Dhamma elveinek legyen közük a társadalomhoz. (A Kamma és a Dhamma szabadítson meg minket a tudatban gyökerező, de a társadalomban tapasztalható elnyomástól – a ford. megj.) Boldogságot, szabadságot, testvériességet hozzanak mind több ember számára. Ez a Dhamma forradalma.

Hogyan hozzuk össze a Kammát és a Dhammát a társadalommal? Milyen haditervre van szükségünk ehhez? Hogyan hozzuk lendületbe a Dhamma forradalmát? Szerintem három területen van dolgunk, és mindhárom terület más és más közelítést igényel.

A kirekesztettek, a halmozottan hátrányos helyzetűek

Mindenek előtt össze kell hoznunk a Tant azokkal, akik a peremre szorultak, és hátrányos helyzetűek, mivel az ő körükben van a legsürgősebb szükség a változásra. Maga Dr. Ámbédkar itt kezdte: elhozta a Tant a sajátjai részére, az indiai Dalitok számára. A Dhamma eleinte főként a Kamma szintjén tett ezekért az emberekért. Megtanulták a Buddhától, hogy ők is emberi lények, épp úgy, mint bárki más. Nem egy hindú mese jelöli ki a helyüket a világban, hanem az a személyes erkölcsi felelősség, amit magukra vesznek, ésszel és lekiismerettel bírván[7]. A hindú hagyomány szerint a különböző kasztok a kozmikus ember egyes testrészeiből jöttek létre: a papok a szájából, az érinthetetlenek a talpából[8]. A Magasztos szerint azonban[9] nem a születésed tesz megvetett páriává, hanem, a tetteid, az erkölcsi értéked. Csak akkor jogos, hogy érinthetetlen legyél, ha elutasítod, hogy a mindenkire érvényes erkölcsi elvek szerint élj. És éppen így, attól még nem vagy pap, hogy a szüleid azok voltak, hanem attól, ha tisztelendőhoz illően cselekszel, és tiszteletet érdemlő módon a hasznára vagy magadnak és másoknak.

A szegényeknek, a peremre szorultaknak, a kirekesztetteknek, az előítéletek céltábláinak szükségük van arra, hogy hallják a Dhamma fő üzenetét: hogy ők emberi lények, másokkal egyenlők a legfontosabb dologban – abban, hogy van erkölcsi felelősségük. Abban áll a méltóságuk és az erejük, hogy elfogadják a saját életükért való felelősséget, és az erkölcsi elvekkel összhangban cselekszenek, a karmikus következményekre való figyelemmel. Ha ezt megértik, lesz erejük és bátorságuk, hogy segítsenek önmagukon, ne mások segítségére várjanak, hanem fölemeljék magukat, és tudatosan, felelősen jobb életet kezdjenek élni.

Ez nem elmélet, hanem nagyon is gyakorlatias lépés. Ha elismerjük a karmikus felelősségünket, akkor így gondolkozunk: ‘az nem az én hibám, hogy nyomortelepen élek, de az én telepem az én felelősségem. Nem másokra várok, hanem a tettek mezejére lépek. Megoldást keresek a saját gondomra. Rendet teremtek az összevisszaságban. Összefogok a többiekkel mindannyiunk javára.’ Ebbe beletartozik, hogy a hatóságokhoz is fordulunk, hogy végezzék el, ami az ő feladatuk. Szükség lehet arra, hogy érvényesítsük a törvényes jogainkat. Lehet, hogy segítséget kell kérnünk. De az első lépéstől az utolsóig felelősséget kell vállalnunk magunkért: hiába várnánk, hogy a dolgok maguktól megváltozzanak, nem adhatjuk át a kedeményezést másoknak.

Dr. Ámbédkar ezt a szellemiséget fejezte ki fő társadalmi-politikai jelszavában: ‘Taníttass, lelkesíts és szervezkedj’. A tudatlanságot le kell győzni, hiszen az a kirekesztés következménye is és oka is, tehát tanuljunk, és taníttassuk a gyermekeinket. Aktív küzdelemre kell lelkesíteni a jobb életért gazdasági, társadalmi, jogi téren. Szervezkedni kell, hogy egységesek legyünk, hogy megkapjuk, ami jár minden emberi lénynek.

Személyesen tanúsíthatom, hogy a Dhamma milyen átalakító erőnek bizonyult India szegény és peremre szorult népességének életében. A dalitokat a többi indiai évszázadokon keresztül lenézte. Akik azonban 1956 óta buddhista hitre tértek, különösen Mahárástra szövetségi államban, azokat ma nagyon komolyan veszik, mert tettek valamit saját magukért. Amikor lenézett emberek tényleg elkötelezik magukat a Dhamma mellett, a többiek kénytelenek komolyan venni őket, mert valóban komoly emberekké válnak. Többé nem lehet félrelökni őket, tiszteletet keltenek maguk iránt, és sikeres életet élnek.

Az utóbbi években a Dhamma hasonló átalakító erejére lettem figyelmes Magyarországon, a Tan barátainak munkájában romák között. A Triratna Buddhista Közösség magyar tagszervezetét hozták létre Dzsaj Bhím Közösség néven, s bár még a munkájuk elején tartanak, a Tan ereje láthatóan megnyilvánul a tevékenységükben[10]. Lenyűgöző látni, ahogyan a Dhamma támogatja cigány testvéreink küzdelmét az emberibb életért a saját környezetükben. Barátaink iskolákat működtetnek olyan fiatalok és idősebbek számára, akik sikertelenek voltak az állami iskolákban, gyakran a hátrányos megkülönböztetés, sőt a kirekesztés miatt.

Természetesen a többségük nem sokat tud a buddhizmusról, de megérinti őket a Buddha mondanivalója a karmikus felelősségről. A Tan barátaival való kapcsolatuk, a Dr. Ámbédkartól és a Buddhától érkező üzenet hatására több felelősséget vállalnak a saját sorsukért. Nem alamizsnára várnak, hanem kezdeni próbálnak valamit a saját életükkel.

Oly nagy szükség van erre az üzenetre szerte a világon. Még egy olyan országban is, mint Nagy-Britannia (amely a világ mércéje szerint igazán gazdag), sok ember él, akinek szüksége van a Dhamma alapvető tanítására. Talán nem sokan vagyunk, akik buddhisták akarunk lenni, de a buddhista üzenet leglényegét mindenkinek hallania kellene: ‘Emberi lény vagy, felelős vagy magadért, a jövőd a kezedben van. Ha emberhez méltóan cselekszel, elégedett leszel, jobb lesz az életed.’

Körül kell néznünk és föl kell tennünk a kérdést: ‘a saját környezetemben hol van a város pereme, hol van szegénység – ha nem anyagi, akkor kulturális szegénység?’ A szellemi nélkülözés létezésének súlyos bizonyítéka például a rasszizmusba hajló szélsőjobboldali nacionalisták hőzöngésének vonzereje Angliában. Politikai értelemben jelentéktelenek, de komolyan kell vennünk őket, mert ennek biggott nacionalizmusnak most kedvez a gazdasági válság. Ki szavaz rájuk? Többnyire szegény fehér munkások, akiknek az életük vajmi kevéssé felemelő vagy lelkesítő, s csak a tévében látják mindazt, amit nem kapnak meg. Gondolnunk kell arra, hogy a Dhamma hogyan juthat el hozzájuk.

Vajon mit nyújt ezeknek az embereknek a saját buddhista központunk? Valószínűleg nem sokat, úgyhogy lássuk, mit tehetünk azért, hogy nyújtson valamit a számukra is. Nézzük meg, mi van a Dhammában, ami megérintheti őket, ami érdekes lehet a helyzetükben. A Dhamma mindenre gyógyír. A Buddha így hívta: dhammószadha, a Dhamma gyógyító ereje. Minden szükséget kielégít, minden bajra orvosság. Mik tehát a szükségleteik? Mi kínozza őket? Mi kezelheti őket a Dhammában? Lehet, hogy egyszerűen anyagi segítségre van szükségük. Adjunk nekik, ha képesek vagyunk rá. De próbáljunk meg mélyebbre jutni a felületi problémától a magatartásokig, amelyek akadályozzák őket abban, hogy a saját gondjaikkal megbirkózzanak. Hogyan tud a Dhamma segíteni nekik abban, hogy nagyobbak és jobbak legyenek, emberi lényként kiteljesedjenek? (például ne szavazzanak fajgyűlölő pártokra!). Sokkal okosabbnak és tevékenyebbnek kell lennünk, menjünk ki, gondosan vizsgáljuk meg, milyen helyzetben vannak az emberek, és próbáljuk meg elvinni hozzájuk a Dhammát.

Mi, nyugati buddhisták, főként a társadalom egy szűk rétegéből jövünk, többségünk magasan iskolázott, középosztályi háttérből, gyakran már oda is születtünk. A hozzáállásunkat többé kevésbé a tapasztalataink formálják, és nehéz nekünk belehelyezkedni nagyon különböző világlátású emberek helyzetébe. Ezért hajlunk arra, hogy hozzánk hasonló embereket vonzzunk a buddhista központjainkba. Ez elgondolkoztató, hiszen a buddhizmus nemcsak a középosztálynak való – Dr. Ámbédkar bebizonyította. A buddhizmus az iskolázatlanoknak is, az írástudatlanoknak is, a szegényeknek is – mindenkinek való. S ha ez nem jön át, akkor talán mi nem gondolkozunk elég merészen, határozottan, okosan.

Lehetek provokatív? El kell adnunk a Dhammát a vevőknek! Miért is riasztana minket a kereskedelmi hasonlat? Miért ne tanulhatnánk bizonyos dolgokat a kereskedelem világától? Ha szappant akarsz árulni, rá kell találnod, mire van szükségük az embereknek, amire válasz a te terméked. Ezt meg is kell nekik mondanod, a lehető legmeggyőzőbb módon. Ez nem lehet üres szövegelés: az árunak tudnia kell azt, amit a prospektus ígér, máskülönben az emberek nem fognak még egyszer venni belőle, és nem fogják másoknak ajánlani. Ki kell találnunk, hogyan fogja kielégíteni a Dhamma az emberek igényeit.

Ez megköveteli, hogy nagyon radikálisan tekintsünk arra, amit csinálunk. Ha körülnézünk abban a városban, vagy azon a vidéken, ahol a buddhista központunk van, bizonyosan találunk olyan környékeket, ahonnan soha senki nem jött még a központunkba. Tegyük föl a kérdést: ‘hogyan juthatunk el oda?’ Mi az a Dhamma eledel, amit ajánlhatunk nekik, amit meg akarnak ízlelni, és amitől jóllakhatnak?

Ne gondoljuk, hogy az iskolázatlan hátterű emberek a vallás számára megközelíthetetlenek lennének, hiszen sajnos éppen ők a vallások ágyútöltelékei szerte a világon. A legtöbb vallás telhetetlen Molochként ilyen emberekkel táplálkozik, rájátszva a szegények nyomorára és illúzióikra. Mi természetesen nem akarunk ilyen eszközökkel vonzani embereket – a cél nálunk nem szentesíti az eszközt. A negatív eszközök nem férnek össze a Dhammával. Ámde az eddigi megközelítéseink sem jók. Ha az emberek nagy többségéhez akarunk eljutni, akkor az nem fog menni avval az unalmasan szelíd, racionális, nyugalmas, ‘tessék parancsolni’, ‘ha nem tetszik, foduljon a konkurrenciához’ stílussal, amit pedig talán mindannyian ismerünk és szeretünk. Erőteljes, meggyőződéses, diadalmas vallást hirdessünk. A buddhizmusban vannak olyan dolgok, amiket általában nem hangsúlyozunk, csak védekező állásba helyezkedünk velük kapcsolatban. Ilyen pl. az újjászületés: ‘Nem muszáj hinni benne, dehát a hagyomány ezt mondja…’. Csakhogy vannak emberek, akik hallani akarnak erről, talán szükségük is van rá, hogy halljanak róla, de a mi rövidre nyírt szkeptikus, racionális, unalmas, középosztályi verziónkat még a középosztályi unalmas emberek is unják!

Van a fejlett világban az embereknek egy jól körülhatárolható csoportja, akiken a Kamma megértése közvetlenül segít, hogy jobb életet éljenek: ők azok, akik stressztől, depressziótól, krónikus fájdalomtól, szenvedélybetegségtől szenvednek. Közülük viszonylag kevesen mondhatók gazdasági, társadalmi, politikai értelemben hátrányos helyzetűeknek, sőt sokan iskolázott emberek, jó munkahellyel – de mégis bajban vannak. A Triratna Buddhista Rend néhány tagja dolgozik ezen a területen, és tőlük tudjuk, hogy a tudatosítás gyakorlása nagyon hatékony az ilyen nehézségek megoldásában. A tudatosság által az ember megtanulja, hogy ismerheti föl és hogyan változtathatja meg a karmikus lenyomatokat magában a tudatban, és így megszabadulhat szenvedésteli beállítódásoktól. Ez egy fontos társadalmi hozadék.

Vizsgáljuk meg tehát, melyek az emberek szükségletei, hol tudja őket megérinteni a Dhamma, és ajánljunk föl nekik valamit, ami élő, átfogó, erőteljes, ami tényleg segít nekik.

Uralkodó szemléletek

A második terület, amit vizsgáljunk, az, hogy milyen szemléletet, álláspontot követnek az emberek a mai társadalomban. A modern Nyugaton és a világ egyre több más részén is az uralkodó szemlélet filozófiai kifejezéssel szólva materialista, gyakorlatilag szólva pedig anyagias. Az emberek a tudatosságot többnyire csak pillanatnyi csillogásnak látják az anyag felületén, amely a test halálával kihúny. E nihillista materializmus a lelkiismeretes ember helyett a javakat szerző és birtokló egyéniséget helyezi magas polcra. Ez a széles körben elfogadott kultusz a fogyasztói társadalomban sok ember életét vezeti akár tudatosan vagy tudat alatt a mai nyugati társadalmakban.

Különös, hogy sokan közben valamiféle vallási nézeteket is hirdetnek még a kereszténység leáldozása utáni Európában is. Pedig a legtöbb ember valójában a fogyasztás materialista bűvöletében él, akármit is hirdet fennhangon. Ez talán nem is meglepő. A feljett világ modern gazdasága folytonosan javuló életszínvonalat biztosít. A legtöbb nyugati ember még a mostani gazdasági válság közepette is olyan életszinvonalon él, amiről a közvetlen ősei nem is álmodhattak. Már-már úgy tűnik, hogy a technika eszközeivel tényleg uralni lehet a világot, és a tudomány egy idő múlva minden gondunkra megoldást nyújt. A minap azt olvastam, hogy a genetikusok megállították az öregedés génjét néhány kísérleti fehér egérben… Mindez avval kecsegtet, hogy az anyagi világ meggyőzően igaz, sőt teljesen kielégítő. Ha mégsem kielégítő most rögtön, akkor valakit majd hibáztatunk miatta – a kormányt, vagy a rendszert, vagy a bankokat – és minden rendbe jön.

Ezek az álláspontok Nietzsche szavaival ‘passzív nihillizmus’-nak nevezhetők. Már az ő idejében is erre látszott sodródni a nyugati társadalom. Nem látunk túl ezen az anyagias világon, nincs fölfelé pillantás. Nietzschével szólva: ‘Isten halott, de mi még ácsingózunk egy kis örömért, anélkül, hogy megbántanánk a másikat, mindent elfogadunk – amíg a le nem gördül a függöny’.

Az anyagias fogyasztás elemészti a magasabb értékek iránti érzékenységünket, hiszen mennyi hely marad az idealizmusnak, ha nincs más, mint véletlenszerű fizikai létezés? Sokan lesajnálják az eszményeket és az értékeket, és mély gyanakvással viseltetnek mindenféle vezető iránt, és mindenféle erkölcsi magaslattal szemben. Emlékszem egyszer előadást tartottam a Buddháról, mint az emberi fejlődés csúcsáról és mércéjéről. Utána valaki méltatlankodva vitatkozni kezdett velem, hogy nem így kellene beszélnem: a Buddha nem előrébb tartott, mint bárki más, csak más irányba fejlődött! (Ilyen makacs relativizmussal szemben sokat nem ér a vita – csak annyit tudtam állítani, hogy ‘de igen, előrébb tartott’)

Az eszményekkel és vezetőkkel szembeni gyanakvás érthető, sőt pozitív fejlődés a XX. század pusztító vezérkultuszai után. Szálljunk is szembe az emberi jogokat eltipró, öntömjénező tekintélyekkel. A Nyugat története az utolsó 2-300 évben másról sem szól, mint az elnyomó tekintélyek rendszerei elleni jogos lázadásról: legyen szó az egyház visszaéléseiről, az arisztokrácia dőzsöléseiről, az abszolút monarchia, az imperializmus, a gyarmatosítás igazságtalanságairól…

Akármilyen indokolt azonban a tekintélyek elleni felhorgadásunk, ez gyakran összekeveredik a materializmusunkkal, és cinizmust eredményez minden erkölcsi emelkedettséggel szemben. Végül itt maradunk a szűkös etikai relativizmusban, amely fölött aztán könnyen diadalmaskodik egy-egy magabiztosabb és talán kevéssé megalapozott hit. Derék liberálisaink tanácstalanul állnak ilyen-olyan fundamentalista törekvések térhódítása előtt. A buddhistáknak pedig a modern nyugati világban meg kell birkózniuk a nihillista, materialista, fogyasztói, relativista szemléletekkel, és az ezekkel együtt járó cinizmussal – ha pedig át akarjuk alakítani a társadalmat, akkor mindenek előtt ezt kell legyőznünk.

Bizony le kell győznünk. Ezeknek az álláspontoknak a pusztító következménye az egyre sekélyesebb és elégtelenebb létezés, amely kimerül a fogyasztásban. Igaz ugyan, hogy a fejlett világban élvezhető anyagi jólét minden képzelmet felülmúl, az emberek mégis szenvednek a közösség hiányától, a természetes élet hiányától, a lélekölő munkatevékenységektől. Talán viccesnek hat, de úgy tapasztalom, hogy a cigánytelepek lakói mintha teljesebb emberi életet élnének, mint London kertvárosainak előkelő bennszülöttjei. Ráadásul ez az üres létezés fenntarthatatlan is: gazdaságilag, környezetvédelmileg vagy éppen pszichológiailag. Sokan érzik ezt, de ez nem elég: tenni is kell ellene.

Hogy változtassunk? Dr. Ámbédkar világossá tette ezt halála előtt néhány héttel: ‘A Buddha legnagyobb tanítása a világ számára az volt, hogy a világ megváltoztatása csakis az ember tudatának megváltoztatásával lehetséges’. [11] A gond a tudatunkkal van: pontosabban avval, hogy milyen értelmet tulajdonítunk az életünknek. Cselekedeteinket alapvetően befolyásolja az, hogy hogyan értelmezzük a dolgokat. Az emberek tettei a világlátásukban fogannak. Erkölcsiségük mélységesen a filozófiájukból fakad akkor is, ha ezt a filozófiát el sem mondják, végig se gondolják, de akkor is, ha teljesen tudatában vannak, sőt még akkor is ha netán a cselekedeteiket irányító nézeteik ellentétben állnak fennen hirdetett hitelveikkel.

Az értelmezés, a nézet, a mélyen rejlő filozófia változtatását kell bátorítanunk. Ha az emberek egyénileg vagy közösségileg készen állnak arra, hogy másképpen cselekedjenek, és kielégítőbb életet éljenek, akkor szükségük van önmaguk és tapasztalataik új értelmezésére, az emberi közösségben elfoglalt helyüket, sőt egész létüket új látószögből kell látniuk. Ehhez mélységesen át kell alakítani a tudatot, s éppen ez a Dhamma forradalom feladata.

Mutassuk meg, hogy a Dhamma igazán új és kielégítő látásmód. Amilyen széles körben csak lehet, tegyük hozzáférhetővé azt a látószöget, ahogyan a Dhamma rátekint a létező dolgokra: a függő keletkezést, a tartós lényegiség hiányát. Át kell evickélnünk a feltételekhez kötött létezésen, a Kamma és a Dhamma emelkedő kanyarjait követve, mert ha ezekkel megbarátkozunk, egyre boldogabbak és elégedettebbek leszünk. Először meg kell mutatnunk, hogyan működhet a Kamma a mi előnyünkre: a belső elégedettség abból fakad, hogy hogyan gondolkodsz, hogyan beszélsz, hogyan cselekszel. Ha üdvösen cselekszel, a tudatod megnyílik, a dolgokat, történéseket mélységében érzékeli, ettől kielégítőbb és éthetőbb lesz minden. Azt is meg kell értenünk, hogy a Dhamma az életedben rejlő lehetőség, amely kibomlik, ha elkötelezed magad mellette, és ez vezet el téged a lehetséges legmagasabb kiteljesedésig – a Buddha pedig ezt testesíti meg a számunkra.

A Dhamma annak igazsága, ahogyan a dolgok vannak. Az az igazság, hogy az erkölcs természetes, a Kamma természetes elvén alapszik. Ezért megfigyelés útján fölfedezhető. Közgazdászok és pszichológusok is foglakoznak avval, hogy mi teszi az embert boldoggá. Richard Layard professzor, a London School of Economics közgazdásza érdekes könyvet írt a boldogságról, amely a legújabb kutatásokat összegzi e téren. Ezek a tudományos eredmények többé-kevésbé megerősítik, amit a Buddha mondott a Kammáról, bár egy egészen más fogalmi keretben. Azt mutatták ki, hogy amennyiben az alapvető szükségleteink kielégítést nyernek, akkor az általunk vallott értékek tesznek boldoggá, az ezek érdekében végzett tevékenység, és az emberi kapcsolataink minősége.

Természetesen nehéz boldogulni megélhetési nehézségek vagy ilyen-olyan bizonytalanságok közepette. Ha nélkülözésben és felfordulásban élsz, akkor az anyagi fejlődés, a gazdasági és politikai stabilitás több esélyt biztosít a boldogságra. Mihelyt azonban van szerény jövedelmed, és biztos körülményeid, akkor már minél többet megkapsz, annál kevesebbet javul a közérzeted. Statisztikák bizonyítják, hogy az USA és Nyugat Európa lakói általában nem lettek boldogabbak az elmúlt ötven évben, pedig a reáljövedelmük fejenként megduplázódott. [12]

Úgy tűnik tehát, hogy a gazdagság növekedése önmagában nem mindig teremt több boldogságot. Az anyagi jólét bizonyos szintjét elérve már más tényezőknek kell bejönni a képbe. Az biztosan igaz, hogy a szegénység általában boldogtalanságot hoz, de nem igaz, hogy a gazdagság boldogságot hoz: Dr. Ámbédkar leszögezi, hogy a boldogság a tudat műveléséből fakad, és az erényeink kormányozzák nem pedig a körülmények.

Amikor a Dhammát hirdetjük, csak arról beszélünk, ami az. Tényeket teszünk az emberek elé: az életünk legmagasabb rendű lehetőségei természetesen tárulnak föl az erkölcsi törvényekkel összhangban, s mindez ott rejlik abban, ahogy a dolgok vannak. Nem kérjük az embereket, hogy higgyenek el bármiféle mítoszt, aminek ne tudnának utánajárni. A Dhamma csak annyit kér tőlünk, hogy ismerjük el: a valóság működését saját tapasztalatainkkal ellenőrizhetjük. Ezt igyekszünk megértetni: hogy az igazság mindenki számára hozzáférhető.

A valósággal való szembenézés megkövetel bizonyos erkölcsi és szellemi színvonalat, és ezt ki kell mondanunk a cinizmussal és a relativizmussal szembe helyezkedve. Meggyőződéssel fejtsük ki a nézeteinket – ez fontos. Értékeinket, elveinket magyarázzuk el ésszerűen, racionálisan, de tegyük azt is világossá, hogy őszintén hiszünk bennük, ezek szerint élünk, még ha nem is tökéletesen. Az érvelésünkben észnek, szenvedélynek, meggyőződésnek és példaadásnak kell lenni, még ha az életünk arra is példa, hogy küzdünk, és néha kudarcot vallunk. Ne pusztán vitatkozzunk, tegyünk bizonyságot értékeinkről, elveinkről.

Önbizalommal kell föllépnünk. Meggyőződéssel, hogy ezeket az elveket komolyan vesszük, és képviseljük a mindennapokban, a közéleti, gazdasági ügyekben. Az önbizalom önmagában is eredményes. Időnként magam is meglepődöm, hogy az önbizalom sok kérdést el is dönthet. Az emberek gyakran azért keresnek valamit, hogy a bizalmukat vessék bele, és ha valódi, meggyőződéses értékekkel találkoznak, akkor pozitívan reagálnak. Ésszerűen kell előadnunk az értékeinket, de ez nem zárja ki, hogy bizonyos fokú szenvedéllyel is, ha azt akarjuk, hogy az emberek komolyan vegyék.

Olyan erőteljesen hallassuk a buddhisták hangját, hogy meghallják. Például a politikusok is hallják meg. Talán közvetlen befolyást nem tudunk rájuk gyakorolni, de ha valamit meggyőzően és meggyőződéssel állítunk, az visszhangzik, bejut a közbeszédbe, és meglesz a maga hatása. Meglepő, hogy még olyan emberek is, akik nem szeretik hallani, amit mondunk, olykor nagyon is a mondanivalónk befolyása alá kerülnek, sőt elfogadják, még ha ezt nehezen is ismerik be. Ha hiszünk a Dhamma erejében, és ésszel és meggyőződéssel képviseljük, valami majd ott visszhangzik a légtérben, akkor is, ha az emberek eleinte nem sok figyelmet szenteltek neki.

Azt javaslom, hogy választások idején feltétlenül keressük föl a politikusokat: akarják a szavazatainkat, úgyhogy arra a rövid időre érdekük, hogy meghallgassanak minket. Meghívhatjuk őket a buddhista központunkba, és kérdezgethetjük őket. Szembesíthetjük őket olyan erkölcsi elvekkel, amelyek nekünk fontosak, és beszéltethetjük őket. Persze azután azt tehetik, amit jónak látnak, tekintet nélkül arra, hogy mi hangzott el, de legalább hallottak a buddhista szempontról, és ez valamennyire befolyásolhatta őket. És lesznek köztük, akik rokonszenveznek a mi szempontjainkkal – végül is vannak jó emberek a politikában, akik a választópolgárok hasznára akarnak lenni, és az ilyenek megtalálhatják velünk a közös hangot. Ha mérlegeltük és teszteltük őket, szavazzunk azokra, akik akik a leginkább úgy tűnnek, hogy értékelik a Dhamma elveit, és politikájuk rímel rá, vagy legalább nincs ellene.

Mi is folyton szólaljunk meg a politikában. Próbáljuk befolyásolni az országos és megyei, városi politikusainkat minden olyan eszközzel, ami összefér az elveinkkel. Nem mindig bölcs dolog a mai körülmények között el is indulni a választásokon, mert nehéz elvhű buddhistaként politizálni, például azért, mert a legtöbb modern demokráciában ehhez el kellene fogadni egy párt jelölését és az evvel járó pártfegyelmet. Helyi szinten azonban part nélkül is jelöltethetjük magunkat, ahogyan néhány rend-tagunk és dhammamitránk sikerrel teszi is. Így semmilyen etikai kompromisszumot nem kell megkötnötök a buddhista elveitek kárára.

Használjuk a sajtót is arra, hogy hallassuk a buddhisták hangját. Közülünk azok, akik jól forgatják a tollat, a billentyűzetet, a kamerát, sokakkal el tudják fogadtatni a Dhamma nézőpontját napi témákkal kapcsolatban. Például Visvpáni jó rádió adásokat csinál a BBC 4. adója számára a “Napi gondolatok” című műsorba. Nagyon ajánlom ezt mindenkinek, aki igazán hatásos példát akar hallani arra, hogy egy buddhista mit meg nem tud tenni. Üdvös és színvonalas módon jelennek meg a buddhista elvek, kiálljuk az összehasonlítást más vallások művelt és okos képviselőivel, akik szintén megszólalnak ebben a műsorban. Persze ez egy kifejezetten vallásos érdeklődőknek szóló műsor, és nem szabad csak az ő érdeklődésük kiszolgálására szorítkoznunk. Találjunk további csatornákat, szélesebb közönséget is.

Fontos figyelnünk arra, hogy ne csak magunk között beszéljünk, ne csak olyanoknak, mint mi magunk. Könnyen csúszunk szélre: például alternatív szubkultúrákba, vagy radikális környezetvédők közé. Persze az ilyen embereket is el kell érnünk, sőt ők igazán természetes közegünk, de a társadalom többsége számára is hallassuk a hangunkat. Beszéljünk olyan témákról, amikről a buddhistáknak van önálló mondanivalójuk, hogy befolyásoljuk az emberek gondolkodásmódját. Használjuk a közszolgálati és a kereskedelmi médiát, a politikai intézményeket, használjunk ki minden létező alkalmat, és teremtsünk saját alkalmakat, persze csakis olyan feltételek mellett, hogy ennek kedvéért ne engedjünk az alapelveinkből.

Mondok egy példát, ami pár éve rám is nagy hatással volt: zajlott egy vita Nagybritanniában arról, hogy mit jelent britnek lenni. A lakosság óriási hányadának ősei nem a szigeteken születtek – mi az ő kapcsolatuk a hazával? Mit jelent ma brit állampolgárnak lenni? Nem beszélt butaságot a volt miniszterelnök, John Major, aki a meleg sört emlegette, a hosszú árnyékokat a falusi pázsiton, a fűzfalombok suttogását. Gyengéd, nosztalgikus képek ezek, de nem ez az emberek mai tapasztalata arról, hogy mit jelent britnek vagy akár angolnak lenni, ha ugyan valaha is ez volt. A politikai egység nálunk négy történelmi nemzetből áll, mindegyik saját, erős azonosságtudattal: tényleg csak a lombsusogás élménye azonos. Biztos, hogy a buddhizmusnak van mit mondania erről, már csak azért is, mert egy ilyen tarka kulturális háttérből fölépülő nemzetet pusztán a történelem nem tarthatja össze, különösen, ha ez a történelem eleve kizár másokat, akik ma állampolgárok. Az összetartó erőnek közös értékekben kell megtestesülni, vallásokon felül állva, ám mégsem univerzális értékekben, hanem olyanokban, amelyek a szigeteken találnak kifejezést. A brit állampolgárság mélyén rejlő elveket kellene beazonosítanunk, amelyek túlmennek a származás, a születés, a vallás sajátosságain. A buddhistáknak biztosan van fontos mondanivalójuk erről.

De itt egy aktuálisabb példa arra, hogy mivel kapcsolatban szólaljunk meg: hogyan működik a gazdaság? Teremt-e valódi jólétet minden állampolgárnak? A kormány ma folyton a gazdasági növekedést méri – ez az egyetlen érték… ‘Hazánk visszaállt a jó kerékvágásba, mert a gazdaság az elmúlt negyedévben 0,2%-ot nőtt.’ Ez persze nem elegendő, többet kellene nőnie, mert a lényeg a termelékenység növekedése. Bizonyos járulékos költségekkel tovább nőhet, nevezetesen az emberi áldozathozatal költségeivel, amint azt mostanában volt is alkalmunk látni…

Lassan mondom, hogy a politikusok is megértsék: nem így kell mérni egy nemzet sikerességét. Nem a gazdasági növekedés számít, más értékekre kellene függesztenünk a tekintetünket. Kedves politikusok! Növekedett az emberek boldogsága, kiteljesedése, elégedettsége? Növekedtek-e emberi minőségükben, erkölcsi értékben, kreativitásban? Mérjük a nemzet kulturális, szellemi fejlődését? Vagy csak a fogyasztási javakhoz való hozzáférés a mérce? Szerencsére ma már ezeket a kérdéseket is szóba hozzák még a nagypolitikában is, de ezt a hangot erősítenünk kell, és a buddhistáknak volna mit mondaniuk erről. Hozzunk be alternatív növekedési célkitűzéseket: az értékek, a kiteljesedés, a kreativitás értékét!

Eddig szélesebb társadalmi, közéleti összefüggésekről beszéltem, de bőven volna tennivalónk helyben is. Folyton előkerül az, hogy az elkötelezett buddhisták jelenléte egy lakókörnyéken milyen hasznos lehet. Elvonuló tanyám környékén megtettem azt a keveset, amit tudtam, hogy segítsem a welszi református gyülekezethez tartozó szomszédaimat, hogy meg tudják tartan a welszi nyelvű általános iskolájukat. Azért tettem, mert szerintem ez egy olyan tényező, ami megőrzi az érintetlen helyi közösséget a gyökértelen társadalom ostromától. Csekély hozzájárulásommal el tudtam mondani valamit arról, hogy szerintem mi a tét, és a szomszédaim ezt láthatólag értékelik. Sok-sok ilyen ügy van körülöttünk, ami alkalmat ad arra, hogy szóba hozzuk a buddhista értékeinket, és hozzájáruljunk így a Dhamma forradalmához. Ha nincs is meg a lehetőségünk megjelenni a nagyközönség előtt, mindannyian ki tudjuk fejezni a buddhista értékeinket azoknak, akikkel találkozunk, ha van egy-két ötletünk, és a Dhamma iránti érzéseinket szépen el tudjuk mondani.

Az embereknek szükségük van arra, hogy halljanak a buddhista szempontról, mert megvilágosíthatja számukra az őket gyötrő problémákat. Ha erőteljesebben tevékenykedünk, akkor a társadalom minden szögletében hallhatóvá tesszük a Dhamma hangját. Így pedig az a szemlélet és azok az álláspontok, amelyek a jelenünket beárnyékolják, változni fognak. Elkezdődik valami Dhamma forradalom féle.

Mindenesetre ismerjük el, hogy mi, buddhisták eddig túl keveset tettünk azért, hogy előidézzük mindezt a modern világban.

Akik magasabb rendű emberi életre törekszenek

Első két célterületünk főként a karmikus eljárásokat célozta, úgy közelítettük meg őket, hogy eszköz legyen a kezünkben. Bátorítottuk a halmozottan hátrányos helyzetű embereket, hogy vegyék komolyan a Kamma hatalmát. Akármik is a szenvedés okai, a legegyszerűbb ember is részt vehet a kínok megszüntetésében, ha felelősséget vállal a saját tetteiért. Ugyanez vonatkozik a második területre: a társadalomban uralkodó szemléletre és álláspontokra. Ha megpróbáljuk érvényesíteni a buddhista nézőpontot, akkor tulajdonképpen fölébresztjük az embereket a Kamma igazságára. A Kamma működését akarjuk értelmezni társadalmi, gazdasági, közéleti kérdésekre. Ámde a Kamma a függő keletkezésnek csak egyik hasznosítható fajtája. Más eljárások a Dhamma Nijáma hatókörébe tartoznak, a Dhamma útját járva elérhetőek magasabbra vivő módszerek. Ilyen a harmadik területünk: a magasabb rendű életre való törekvés.

Melyek a Dhamma Nijáma eljárásai? Röviden azt mondhatjuk, hogy gyakoroljuk a Buddha állapot természetes lehetőségeit. Ezek a lehetőségek látványosan megmutatkoznak, amikor a karmikus eljárások már elég magas szintre fejlődtek, hogy megalapozzák ennek feltételeit. Ha jól bánunk a Kammával, odáig juthatunk, hogy átlátunk a szitán, a valóságosnak tűnő, önállónak látszó, állandónak tetsző “én” szitáján, és többé nem ragaszkodunk önmagunk ideájának rácsos ketrecéhez. A Dhamma özönlik belőlünk, egymást követő állapotok következnek, melyek mindegyike újabbat hoz, már nem kapaszkodunk az egóba, és az áramlat a hatalmas világosságból, szabadságból, szeretetből, örömből még nagyobbak felé irányít. A szellemi haladás fölfelé kanyarog, függetlenül az egyéni késztetésektől, és amennyiben ez egyre kevésbé kötődik önmagunkhoz, egyre kevésbé önző – ez az önzetlen, együttérző szándékok és tettek áramlata, mely magától nőttön nő.

A dharmikus feltételeknek ez az áramlata az emberi öntudatban mindig is meglévő lehetőség. Folyton vonz bennünket, de önmagunk börtönébe feledkezünk, és ezt észre sem vesszük. Néhány ember mégis érzi ezt a vonzerőt, gyakran távoli, alig kivehető, többre bíztató elhívás formájában. Talán sok ilyen ember van. Emlékszem, egyszer Urgyen Szangharaksita mondta, körülpillantva a londoni metróban, hogy szerinte kb. minden tizedik ember eléggé érzi ezt a sürgetést magasabb kiteljesedésre. Az ilyen emberek szemében megláthattok valamit, egy pillantást, ami arról tanúskodik, hogy többet akarnak az élettől – nemcsak evilági dolgokat, hanem valami nagyobb értéket és mélységet.

Alighanem mindenki érez valami elégtelenséget az életével kapcsolatban, talán mindenki riadt már föl az éjszaka közepén, és föltette a kérdést: ‘Nincs több ennél az életben?’ A legtöbb ember közönséges élete lehet ugyan boldog, de úgy tűnik, nem elég ahhoz, hogy valódi és tartós kielégülést adjon, vagy kiteljesítse a lehetőségeinket, ami emberként megvolna. Talán mindannyian érezzük ezt a nyugtalanító, kérdezgető szellőt időről időre a hátsó gondolatainkban különösen ifjúságunk idején, de vannak, akik nem is tudnak megfeledkezni erről. Tudják, hogy kell lennie valami többnek, és nem nyughatnak enélkül. Érezzünk együtt velük erőteljesen és közvetlenül, tudassuk velük, hogy osztozunk az elhívásukban, és hogy megtaláltuk magunknak azt a teljesebb, gazdagabb életet a Buddha Dhammában, és hogy megpróbálunk azok szerint a magasabb értékek szerint élni, amiket olyan tisztán kifejez.

Feladatunk, hogy elérjük az ilyen embereket, és bátorítsuk őket. Mély megkönnyebbülés bárkinek, aki ezt a nyugtalanságot érzi, ha fölfedezheti, hogy mások is ezt érzik – mivel az ilyen egzisztenciális kielégületlenség meggyötör, sőt gyakran megbetegít. Óriási megkönnyebbülés már az is, ha megoszthatjuk másokkal ennek a valamit akarásnak az érzését, de azt is megtehetjük, hogy ennek kielégítésére szenteljük az életünket. És az a legcsodálatosabb öröm, ha fölfedezed, hogy mások már keresték és megtalálták, sőt tanították az utat, amit Te is követhetsz. Érjük el ezeket az embereket, és üdvözöljük őket a Szanghában, azoknak a közösségében, akiket nem elégít ki a közönséges élet, és magasabb rendű tartalmat keresnek a Buddha Dhamma követése által.

Az ilyen emberek elérése mindenek előtt nekik használ egyénileg, de az egész társadalomnak jó tesz, és jelentékeny hozzájárulás a Dhamma forradalmához. Ha viszont nem találjuk meg őket, abból mindenféle baj származik. Ha az emberek úgy érzik, hogy a magasabb rendű élet hívására nem találják magukban a választ, mi történik a lendületükkel? William Blake írja: ‘aki tehetetlen vágyakat táplál, kórságot nevel’. A vágyakat érthetjük itt kreatív impulzusoknak. Ha a társadalom elnyomja tagjainak alkotó lendületét, ez a tettrekészség erjed és betegít, az életet tagadó depresszióvá válik, vagy keserű lázadásba fordul. A tehetetlen vágyak valahol levezetődnek, ha nem építő, akkor romboló formában. A társadalom egészsége és stabilitása megkívánja, hogy azok, akik többre vágynak, ne legyenek elvágva ettől.

Egyszerűen megadni a szabadságot azoknak, akik ezt a magasabb hívást érzik, létfontosságú a társadalom jóléte, sőt túlélése érdekében. Ha azonban még bátorítást és támogatást is kapnak, az annál is hasznosabb. Azok, akik mélyebb jelentések keresésének élnek, magasabb értékeket alapoznak meg az egész társadalom számára. Shelley híres sorai jutnak eszembe: ‘a költők az emberiség titkos törvényhozói’[13]. Ez a metafora érvényes a kreatív emberekre, különösen azokra, akik magasabb szellemi utakat követnek. Az emberiségnek szüksége van olyanokra, akik alkotó életet élnek, eszményeket szolgálnak, túlmennek az önös ragaszkodáson, mert ez élteti a magasabb rendű értékeket, és ez nyit meg erkölcsi, esztétikai és szellemi kilátásokat mindőnknek. Ha senki se él a hegycsúcson, akkor csak a völgy sötét és sáros feneke tűnik igaznak.

Ez különösen igaz a modern demokráciákban, hisz ezek oly könnyedén válnak az önző vetélkedés puszta cirkuszaivá. Pedig a nemzetek rivalizálása már lejárt lemez, ami csak akadályozza a világ erőforrásainak méltányos és fenntartható elosztását. Túl kell látnunk az egyéni vagy kollektív önérdek szűk látókörén, el kell jutnunk egészen a magasabb erkölcsi és szellemi ítélőképességig. Kell valami kovász a társadalomba, ami fölemel minket a saját önzésünk fölé. Ha a társadalomból hiányzik ez a fölemelő elem, akkor nem létezhet igazságosság és szabadság, és a világ ugyancsak veszélyes hellyé válik.

Ezek nem üres szólamok. Ez a magasabb rendű élet látható példával kell szolgáljon, csak így lehet hatással a társadalomra. Minél több ember él valódi erkölcsi, esztétikai és szellemi értékek szerint, annál jobb a társadalomnak. Egy igazán egészséges társadalom nem csupán megengedi, hogy egyesek valóban progresszív trendre hangolva éljenek, hanem aktív támogatást és bátorítást nyújt mindenféle művészeknek, gondolkodóknak, társadalmi aktivistáknak, szellemi utazóknak. Például, bár nem minden szolgálja a progresszív áramlatot, ami művészetnek nevezi magát, mégis létfontosságú, hogy a művészet támogatást kapjon az államtól és magánszemélyektől, mert sokan, akik a művészet iránt elkötelezik magukat, küzdenek azért, hogy válaszoljanak valami többre vonatkozó elhívásra. Talán még fontosabb, hogy az állam törvényes, sőt pénzügyi támogatásban, legalább például adókedvezményben részesítse azokat, akik minden idejüket a spirituális életnek szentelik. Ez mellesleg az egyik téma, amiről kérdezgetni kell a politikusainkat: fontosnak tekintik-e, hogy ösztönzést nyújtsanak azoknak, akik magasabb rendű életet élnek, legyen az a művészeten keresztül, vagy spirituális törekvés által.

A buddhizmusban a Szanghát, a Dhamma élet iránt elkötelezettek szellemi közösségét kell értékelni és támogatni, mert teljesen eltérő és magasabb elvekre alapozott életmódra nyújtanak példát, olyan erkölcsi értékeket tartanak fönn, amelyek az egész közösséget nemesítik. A Szangha tehát óriási jelentőségű a társadalom számára.

A három célterületünk közül ez az, amellyel mi a Triratna Buddhista Közösségben a legkönnyebben azonosulunk, és amellyel a legtöbbet dolgozunk, kétség kívül azért, mert sokan közülünk ebbe illünk bele leginkább. Persze sokkal jobban is csinálhatnánk: sok sok ember nem hall a buddhizmusról, és nem kap elég bátorítást, megértést, eszközt, hogy valódi Dhamma életet éljen.

Az új társadalom magvai

Azt javasoltam, hogy három célterületen dolgozzunk azért, hogy előidézzük a Dhamma forradalmát. Először azoknak, akik szegények és kirekesztettek, vagy kulturális, vagy akár pszichológiai hátrányokkal küzdenek, megmutathatjuk, mit tehetnek azért, hogy megváltoztassák a helyzetüket. Másodszor hallathatjuk a buddhisták hangját a társadalom többségének irányában, hogy az uralkodó szemléletek és álláspontok változzanak. Harmadszor pedig megpróbálhatjuk eljuttatni a buddhista üzenetet azoknak, akik egy magasabb rendű életet akarnak, sőt sokszor elkeseredetten vágyakoznak rá.

Ha el tudjuk érni ezt a három célcsoportot valamennyire, jelentékeny hozzájárulást tettünk egy új társadalom megalkotásához – nevezhetjük ezt Tiszta Földnek, itt evilágon. De nem könnyű a feladat: sokan nemes eszméktől és magasztos szándékoktól vezérelve megpróbálták, és kudarcot vallottak, néha egészen balul sült el. Szükségünk van tehát egy gyakorolható és hatékony tervre, amit végrehajthatunk. Szangharaksitának van egy haditerve, amely szilárdan alapozódik hagyományos elvekre. A Triratna Közösség alapításától fogva ennek kivitelezését tekintette fő célkitűzésének, és mindig is ez vitt előre bennünket. Szangharaksita azt mondja, hogy először is meg kell alkotni a Dhamma forradalmának az alapját: alapítsuk meg azt, amit így hív: ‘az Új Társadalom magva’. A régi társadalomban alkossunk meg miniatűr új társadalmakat: olyan helyzeteket, amelyekben az emberek együtt élnek és dolgoznak a Dhammára alapozva. Ezekből a ‘miniatűr új társadalmakból’ kilépve átalakíthatjuk körülöttünk a szélesebb társadalmat.

Három fő feladatuk van ezeknek a magvaknak: támogatni azokat, akik már elkötelezettek a Dhammának, példát adni arra, hogy milyenné válhatna a szélesebb társadalom, és kapcsolódási pontokat nyújtani azoknak, akik föl akarják fedezni a Dhamma életet.

Támogasd azokat, akik már elkötelezettek a Dhammának: ha készen állunk arra, hogy új társadalmat alkossunk, nagy energiára és erőre van szükségünk. Közülünk kevesen rendelkeznek önállóan evvel – talán csak a Buddhának van ez meg teljesen, és épp ez tette őt képessé arra, hogy ellássa buddhai feladatát: segítség nélkül elhozni a Dhamma fényét oda, ahol addig sötétség honolt. Dr. Ámbédkarban biztosan volt ebből az erőből, de szüksége is volt rá: egyedül kellett harcolnia és megállni a lábán. Egyszer Szangharaksitával találkozva azt mondta, hogy ő India legnépszerűtlenebb embere. Még saját vezető munkatársai is ellenezték, hogy áttérjen a buddhista vallásra, és még az ezt megelőző napon is megpróbálták erről lebeszélni. Igazi oroszlánnak kellett lennie, hogy ezt egyedül végigcsinálja. Szangharaksita, miután visszatért Angliába, hasonlóan egyedül kellett állja a sarat. Az ilyen emberek azonban ritkák, és, ha lett volna más választásuk, nem akartak volna egyedül küzdeni. Mert bizony így igen nehéz.

Ha készek vagyunk arra, hogy előidézzük a Dhamma forradalmát a három feladat végrehajtásával, támogatásra van szükségünk legalább addig, míg megerősödünk annyira, hogy semmi ne állíthasson meg – tehát az Áramlatba lépésig. Addig éreznünk kell, hogy másokkal együtt dolgozhatunk. Illeszkedjünk be egy élő közösségbe, ahol a törekvéseink egybeesnek másokéval, akik nem csak dumálnak, hanem tényleg a közös értékek szerint élnek, sőt az a jó, ha nálunk is jobban aszerint élnek. Ha a környezeted nem érdeklődik a Dhamma iránt, a Te lelkesedésed is le fog lohadni, mindaddig amíg csak nem találsz valakire, aki veled egy húron pendül.

Szükséged van erre a támogatásra, másként nagyon nehéz lendületben maradni. Az én munkámban a mozgalomban sokszor láttam embereket, akik elveszítették a lelkesedésüket, mert nem kapták meg azt a támogatást, amire szükségük let volna. Látsz embereket, akik őszinte átszellemültséggel jönnek a buddhista központba, akik igazán hozzá akarnak tenni valamit. Az élet azonban elsodorja őket: később találkozol velül, és azt mondják: ‘Nem voltam kitartó. Mindig meglesz bennem, hogy egy jobb világot alkossak, hogy magasabb rendű értékek szerint éljek, de nem voltam kitartó. Nem bírtam a körülményekkel.’ Az ilyen figyelmeztető történeteket mindig tartsuk szem előtt – az egyéniséget felnagyító nyugati kultúrában hajlamosak vagyunk túlértékelni magunkat.

Emlékszem, amikor Szangharaksita egy tibeti ujjászületett lámának beszélt, aki Amerikába készült, hogy terjessze a Dhammát: olyan ez, mondta, ‘mintha bódhiszattva lennél, aki egy új földrészen születne meg, és elfelejtené, miért is jött, mert Amerika csábításai eltérítik az embert’. Ismertem jó néhány rend-tagot, akik nagy hévvel és idealizmussal telve indultak valahová, aztán valahogy utat tévesztettek. Sok minden van ellenünk – és nem is csak rajtunk kívül, sőt: a belső kísértőink, a szétszóratás erői, a kompromisszumok a tudatunkban eltéríthetnek.

Szükségünk van a hasonló gondolkodású emberek támogatására, közösségére körülöttünk. Ha csak lehetséges, együtt kell élnünk, vagy legalább egymás közelében olyan emberekkel, akik osztoznak törekvéseinkben. Borzasztó lehangoló olyan emberekkel élni, akik tagadják a törekvéseidet, vagy közömbösek iránta. A közöny tán még rosszabb is: az ellenkezés serkent, a közöny elaltat. Passzivitásba merülsz, vagy mókuskerékben szaladgálsz. Ezt elkerülendő olyan emberekkel vedd körül magad, ha lehet, a munkádban is, akik az életükben ugyanazokat az eszményeket akarják megvalósítani, mint Te.

Szükségünk van arra a támogatásra is, amit a tanítás, az életvezetés adhat. Tanuljunk másoktól spirituális életet élni, alkalmazni a Dhammát a mindennapi élet konkrét valóságában. Mindaddig, amíg a Dhamma annyira be nem épül az életünkbe, hogy már nem tudunk célt téveszteni, gyakran el kell mennünk olyan helyekre, ahol a Dhamma bőven árad,

A legfontosabb érv a magvak, a miniatűr új társadalmak létrehozása mellett alighanem csak annyi, hogy az egész társadalom átalakítása túl nagy feladat. Nincs vége, és óriási energiát igényel, sokfle tehetséget, tudást, tapasztalatot. Csak akkor lehet érzékelhető eredményeket elérni benne, ha sok ember működik együtt, és összeadják erőiket. Ezek a magvak, a miniatűr új társadalmak a szükséges alkotó csapatmunka alapjait jelenthetik.

Ha át akarjuk alakítani a társadalmat, legtöbbünknek, de talán mindannyiunknak szükségünk van egy palántanevelő helyre, ahol összegyűjthetjük a támogatásokat a közös célra, és egyesíthetjük az erőinket. Talán csak ezen az alapon gondolhatunk közéleti cselekvésre, vagy például a media meghódítására akár csak helyi szinten is. A miniatűr új társadalomban való elmerülés nélkül a közélet minden bizonnyal félrevisz, eltérít, ahogy ez oly sok esetben meg is történt olyanokkal, akik őszinte társadalmi, politikai törekvésekkel indultak, aztán az eszményeiket maga alá temette a hatalmi harc. A szellemi közösség hátterére szükségünk van, hogy hatékonyan dolgozhass a társadalom átalakításáért, és fenntarthassuk a magas rendű szándékainkat.

Példaadás arról, hogy mivé válhatna a nagy társadalom: Azért is van szükségünk a magvakra, az új társadalom miniatűr csíráira, hogy példát adjunk arra, amivé az egész társadalom változhatna. Sokan vannak például, akiket megfogott a Triratna Közösségben tett látogatásuk élménye a zajos Birminghamben, fönn a csöndes spanyol hegyekben vagy a csodálatos ókori indiai barlangtemplom tövében Bhádzséban. A légkör, az üdvözlés, a hely szépsége. Van valami pozitív a központjainkban, ami vonzza az embereket.

Az emberek gyakran érzik ezt az inspiráló légkört egy elvonuláson. Emlékszem, amikor az első elvonulásomról jöttem, azt gondoltam: ‘Ilyennek kellene lenni az életnek – mindig ezt akarom.’ Annyi bátorságot és önbizalmat adott nekem, hogy változtassak az életemen, hogy a Dhammára tudtam alapozni. Erős ösztönzést kaptam, hogy másoknak is megszerezzem ezt az élményt. Fenn kell tartanunk ezt a példát, hogy az emberek higgyenek benne: az ilyen társadalom elérhető, és érdemes annak szentelniük magukat, hogy ez meg is történjen.

Az ilyen példaadásnak van egy rejtettebb értelme. Ha vannak olyan helyzetek, amelyek legalább valamennyire példát adnak arról, hogy milyen is lehetne az egész társadalom, az önmagában fölemelő hatású – még tán akkor is, ha az emberek nem is tudnak róla. A kollektív emberi élet sokkal érzékenyebb, és fogékonyabb, mint amilyennek tűnhet – jó hatásokra épp úgy, mint rosszakra. A Dhamma értékeire és eszményeire álapozva együtt élő emberek puszta létezése titokzatos módon hatással lehet a társadalom egész szövetére. Valami elhangzott, valami létrejött, ami mindenkire hatással van, ha rejtetten és tudattalanul is. Mivel ilyen magok és csírák léteznek, értékek életben maradhatnak, és amikor a feltételek megérnek, meglesz a sokkal láthatóbb hatásuk – épp úgy, ahogy a mag a talajban várakozik, néha nagyon sokáig, amíg csak a feltételek össze nem jönnek, hogy kicsírázzon. Ha az új társadalom parányi magvai csak ennyit elérnek, már igazolták a létjogosultságukat. Persze az ilyen messzi távlatok ne lassítsanak bennünket, nem adjanak mentséget nekünk a félénkségre vagy a lustaságra.

Kapcsolódási pont azoknak, akik föl akarják fedezni a Dhamma életet: Nemrég találkoztam egy önkéntes csoporttal a Londoni Buddhista Központban, akik hetente egyszer-kétszer bejönnek, és kitakarítanak, portaszolgálatot adnak, irodai munkát végeznek, és nagyon nagy benyomást tesznek a szorgalmukkal. Elnök vagyok ebben a központban, és meg akartam köszönni nekik a kedvességüket, de így szóltak: ‘Mi vagyunk hálásak ezért a lehetőségért, hogy megtalálhattuk a helyünket a Közösségben.’ A központunkban és a környékén élő, tevékenykedő emberek olyan légkört hoznak létre, hogy ezek az önkéntesek részt vehetnek és részesülhetnek a Dhammára alapozott közös életben.

Ez tehát a miniatűr új társadalom harmadik funkciója. Kapcsolódási pontot kínál azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak beköltözni, vagy állást vállalni a Dhamma testvérekkel együtt. Az ajtó nyitva áll, és be lehet jönni Dhamma tanfolyamokra, elvonulásokra, ünnepekre, és persze önkénteskedni. A miniatűr új társadalommal való kapcsolat által az emberek támogatást, vezetést, inspirációt kaphatnak, ami segíthet nekik az értékek megőrzésében. Kicsit elidőzhetnek a spirituális oázisban, fölfrissülhetnek. Aztán, ha készen állnak, közeledhetnek is az új társadalom szívéhez, ha akarnak.

Ha az oázisunk túlságosan is friss vizet és enyhítő árnyat ad, annak megvan a veszélye is. Ne tespedjünk benne túl hosszan. Nem nyugdíjas-otthon! Bázis, ahol inspirációt és támogatást kaphatunk ahhoz, hogy tovább menjünk a világba – hogy előidézzük a Dhamma forradalmát, és építsük az új társadalmat. A törekvésünk nyúljon túl az oázison, mélyen be a sivatagba. Ha nem lenne oázis, kiszáradnánk, föladnánk a reményt. De a törekvésünk az, hogy az egész sivatagot átalakítsuk, az egész világot oázissá, ahol mindenki tisztességes, kielégítő és szép életet élhet.

Az évek során a Triratna Közösségben sokat tettünk, hogy legalább néhány magot elhintsünk az új társadalomból. De még sokat kell létrehoznunk, és sokat kell erősítenünk, fejlesztenünk azokban is, amik már megvannak. Sok buddhista központunk van, ahol az emberek kapcsolatba léphetnek a Dhammával, és amelyek körül szélesebb közösségek kezdenek alakulni. Sok lakóközösségünk van, ahol az emberek együtt élnek a Dhammára alapozva. Sok állást tartunk fönn, és vállalkozásaink vannak, amelyeken keresztül megoszthatjuk a Dhamma életet. Van például egy “Tisztes megélhetés” üzlethálózatunk a “Szellő-paripa” vállalkozásban. A világ minden pontjáról dolgoznak benne emberek. Az eddigi eredményeket jobban kellene használni, különösen a fiatalság körében, és új embereknek, új helyeken hozzáférhetővé tenni, mivel csak így tudjuk fenntartani az erőfeszítéseinket – a világ átalakítása érdekében. ‘Sokan vagyunk, de nem vagyunk elegen’.

Következtetés

Remélem, meggyőztelek, hogy a Dhamma az orvosság a világ bajaira. Ébredjen benned bizalom, gyakorolj szorgalmasan, és szólj a Tanról akinek csak tudsz. Ha mindannyian így teszünk, a Dhamma egyre nagyobb erő lesz a pozitív társadalmi változás szolgálatában szerte a világon. Nem mindegy, hogy az emberek hogyan értelmezik az életüket, és a kezükben lévő értékeket. Ha hallanak a Dhammáról, és fogékonyak az értékeire, akkor a társadalom változni kezd, különösen, ha ott van előttük az élő példa az új társadalom kezdeményeiről. Nincs tartós és igazán értékes politikai, szociális vagy épp gazdasági forradalom egy ezt megelőző szemléleti forradalom nélkül.

A Triratna Buddhista Közösségben az a feladatunk, hogy előidézzük a Dhammának ezt a forradalmát. Először az új társadalom kis mintáit fejlesztjük ki, aztán a három célterületen tevékenykedünk: a hátrányos helyzetűekkel, az általánosan uralkodó szemlélettel, és azokkal, akik meghallották a spirituális élet elhívását. Evvel a világ átalakítását vesszük célba – s ugyanakkor saját magunkat is átalakítjuk.

Fordította: Derdák Tibor

[1] Indiában soha nem voltak olyan véres forradalmak, mint Európában vagy Kínában. Olyan rettenetes vallásüldözések sem voltak, mint amilyeneket mi ismerünk. Az érinthetetleneket azonban vallási kirekesztés és elnyomás sújtotta. A “forradalom” kifejezés itt tehát vértelen fordulatot jelent, azt hogy a dalitok kivívták emberi jogaikat. (A fordító megjegyzése)

[2] Census of India, 2001, see http://www.censusindia.gov.in/2011-common/censusdataonline.html

[3] Dr B. R. Ambedkar: Speech on All-India Radio, 3rd October 1954;

[4] Dr B. R. Ambedkar: speech in Rajya Sabha, 2nd Sept. 1953

[5] Dr B. R. Ambedkar: Annihilation of Caste

[6] A hindú vallás az egyén kivátságos vagy éppen elnyomott társadalmi helyzetét, születését is a “Karma” hatásának, előző életben követett magatartás jutalmának vagy büntetésének tulajdonítja. Ezt azonban tapasztalati tények nem igazolják. Az ilyen és hasonló babonaságok a buddhista Kamma fogalmát nem érintik, a buddhista vallásban ezek a mesék és mondák világába tartoznak. (A fordító megjegyzése)

[7] Az Emberi Jogok egyetemes nyilatkozata 1. cikk

[8] A hindú mese így szól: “Szájából lettek a papok, Két karjából a harcosok, Combjaiból földművesek, Két lábából a szolganép.“ /Nárájana: Purusa szúkta (Rig Véda X. 90.) fordította: Fórizs László/

[9] Vaszala Szutta, Szutta Nipáta 1.7

[10] They call themselves the Jai Bhim Network to emphasise their identification with Indian Dalits, since they occupy a comparable position in European society. ’Jai Bhim’ is the perennial slogan of Dr Ambedkar’s followers in India, used as a greeting. Dr Ambedkar’s first name was ’Bhimrao’ and ’Jai’ means ’victory’ – so ’Jai Bhim’ means ’Victory to Dr Ambedkar’ – or one might say, ’Success to the Dharma Revolution’. For more information see www.jaibhim.hu.

[11] The Buddha and Karl Marx

[12] Richard Layard, Happiness: Lessons from a New Science, London, 2005, p.29 ff.

[13] A Defense of Poetry.

Nincs komment:

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)----

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves László nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 1
  • Mai látogatók: 39
  • Mai oldal-megtekintések: 47
  • Összes látogató: 127440
  • Összes oldal-megtekintés: 1542480
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok