Dzsaj Bhím Közösség

Morituri te salutant

Kategorizálva: Címlap, Könyvtár      Címkézve:

- Nem holmi kézivezérelt, hanem intelligens, önálló gondolkodású munkatársra van szükségem. Olyanokra, akik maguktól is rájönnek, mikor van szükségem tapsra, mikor lelkesedésre, vagy éppen éljenezésre, amikor beszélek... (Kép: Marabu)A rendszerváltást követően a szovjet mintára kiépült iskolarendszer megrepedezett, és tér nyílt az alternatív pedagógia előtt. Hirtelen értékké lett a szegénység kultúrája, teret nyert a liberálisabb nevelés, amelyben már a hátrányos helyzetűek is fejlődhettek. Megszerveződtek a roma polgárjogi szervezetek, a kisebbségi önkormányzatok, megalakult a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, megindultak a Soros Alapítvány roma programjai, és számos új munkatársat vett fel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal. A pedagógusok kiváló munkát végeztek, a hátrányos helyzetű gyerekeket soha nem látott arányban vették fel középiskolákba. Úgy tűnt, megvalósítható az esélyegyenlőség, nyomornegyedekből, cigánytelepekről is be lehet jutni a felsőoktatásba. A remény egészen addig élt, amíg a főiskolákon, egyetemeken tanuló és ott már végző „gyerekek” fel nem tették a kérdést az őket e szellemiségben nevelő pedagógusoknak: meddig kell még gyerekcipőt hordanunk?

Minden csapból ugyanaz a víz folyik: „Diplomázzanak le ezek a tehetséges cigány fiatalok, hogy azután majd tudásukat visszaforgassák a cigányság javára.” Ám amikor ezek a tehetségesek megragadnák a kormánykereket, azt maga a rendszer akasztja meg. „Felnőttetek, nem tudunk már tovább segíteni rajtatok, itt nincs már szükség rátok.”

A „forradalmár” pedagógusokból ugyanis az évek során iskola- és kollégiumigazgatók, programvezetők, tanácsadók, a romológia tudományos szakemberei lettek, akik számára a roma fiatalok képzése, ügyeinek intézése egzisztenciává, fontos - s tán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk - kizárólagos megélhetési forrássá vált. Érthető, hogy a „cigányügyben” befutott szakemberek egy része saját társadalmi és anyagi pozícióját féltve nemigen tűri meg maga mellett az általa kiművelt „gyerekeket”, hiszen azok csak addig fontosak, amíg kenyeret biztosítanak nekik, amíg „továbbtanulnak”, és nem mozgalmárkodnak. Jobb „gyerekeknek” látni őket, felnőttekként ugyanis túl veszélyesek, megtanultak szuverén módon gondolkodni. Piacra kerülésük fenyegető konkurenciát jelent a szakma számára. Ezért történhet meg, hogy 14-24 éves fiatalok arra kényszerülnek, hogy a nekik szervezett nyári táborokban lényegi, sorsukat érintő kérdések megvitatása helyett a napközis táborok emlékét idéző játékos vetélkedőkben vegyenek részt, s kettes sorban, pedagógus vezetésével menjenek fagyizni. Gyerektáborban ugyanis csak „játék és nyaralás van”, nem pedig párbeszéd gyakorló pedagógus és leendő roma értelmiségi között.

Magyarország mindenkori kormánya büszkén hivatkozik arra, hogy milyen sok pénzt fordít a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésére, úton-útfélen halljuk a nyilatkozatokat, milyen fontos, talán egyedüli felemelkedési lehetősége a cigányságnak a továbbtanulás. Az a kérdés azonban, hogy ennek az összegnek hány százaléka megy el magának a rendszernek a fenntartására, az abban részt vevők anyagi és társadalmi egzisztenciájának biztosítására, s mennyi az, ami ténylegesen eljut a továbbtanulni vágyókhoz, süket csöndbe vész. Hasek novellája jut eszembe, melyben a kisvárosi Szegényegylet önnön emberbaráti érzelmein felbuzdulva nagy hejehuját rendez, melyen az egylet vezetői és támogatói elmulatják a begyűjtött adományokat.

Minduntalan a roma értelmiség fontosságát hangoztatjuk, ám a valódi, koherens roma értelmiség kialakulásának jeleit nem tapasztaljuk. Ha valaki nagy nehezen diplomát szerez, s netán még meg is tartja roma identitását, gyorsan bedarálja a rendszer, harmadrangú ügyintéző lesz valamely cigányügyekből élő állami intézetnél, ösztöndíjasként tengerentúli képzéseken vesz részt, hogy onnan viszszatérve újra a cigánytelepen találja magát. Ott majd bekapcsolódhat nemzetközi szervezetek által finanszírozott roma nyúltenyésztő programokba, gyorstalpaló szociális asszisztensi tanfolyamokat végezhet el, esetleg valamelyik civil vagy politikai szervezet pártkatonájaként „cigánykodhat” saját sorstársaival. Hát ezért nincsenek számottevő arányban roma pedagógusok a szinte kizárólag roma gyerekeket tanító általános iskolákban, ezért nem védik roma ügyvédek a „cigány bűnözőket” roma bírák előtt, ezért nem gyógyítanak roma háziorvosok a roma településeken, ezért nem jár majd össze a roma származású falusi jegyző a roma iskolaigazgatóval, roma plébánossal és roma patikáriussal mondjuk, egy szokásos vasárnap délutáni bridzspartira.

Mi hát a sorsuk a leendő - és létező - cigány értelmiségieknek? Nos, ha „nagyon szerencsések”, lehet őket pártérdekek marionettfiguráiként politikai kampányokon rángatni, dísztribünre ültetni, miniszteri bársonyszékkel kínálni, Európában mutogatni, saját népével szembefordítani s ha nem gazsulál, „lehazaárulózni”, megélhetési romának, gengszternek titulálni. Ha kevésbé szerencsések, lehetnek romológusok, s ha már jól kiképezték őket, ők is taníthatják a még nem „szakképzett” romáknak a romológiát. Lehet őket - amint azt egy rakacai cigány ember szellemesen megfogalmazta - „vásárfiaként” mutogatni, nevükben és helyettük pályázgatni, véleménynyilvánításból kirekeszteni, püspöki hivatalokban lesuhancozni, lehet húszéves szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógust lekislányozni, s lehet pénzt felvenni rájuk, amiből - ha eljátszották a rájuk osztott szerepet - esetleg nekik is jut egy kevés. Lehetnek gladiátorok, akik a morituri te salutantot kiáltva püfölik egymást a többségi társadalom szórakoztatására, majd leborulnak mindenkor demokratikusan választott császáruk előtt. Sokuk elvérzik majd, néhányan életben maradnak szociális munkásokként, titkárnőkként egy kisebbségi önkormányzatnál, a külvárosokban, a „nem létező” cigánytelepeken, örökös marginalitásban.

Az itt-ott mégis kialakuló roma ifjúsági értelmiségi körök meghatározó jellegzetessége az értékek túlértékelése, fölstilizálása. Rendkívüli teljesítménynek számíthat egy cikk a Népszabadságban, egy külföldi ösztöndíj, egy szerep egy középiskolai kollégium előadásában, s így válhat egy-egy falu „bölcsévé” a második évfolyamos roma egyetemista. A többségi társadalomban átlagosnak értékelt teljesítmények a roma közösségekben szinte „természetfelettiek”, és gyakran nagyobb anyagi haszonnal is járnak. Ez nemritkán hamis önmegítéléshez vezet: nem szükséges valódi tudást szerezni, elég, hogy „roma értelmiségi vagyok”.

Ebben a szűk, zárt beltenyészetben sajátos kommunikációs forma alakult ki. „Én is roma értelmiségi vagyok, te is az vagy a »törzsi« ranglétra megállapított szintjén.” Beszélhetünk a cigányság helyzetéről, ebben a beszélgetésben azonban nem merülhet fel a karakterek és vélemények demokratikus versenyeztetése. Az „öregebb” igazabbat szól, a fiatalabb megvárja, amíg az befejezi, és engedélyt kér, hogy ő is mondhasson valamit. S miféle értelmiség az, amelyik nem engedi meg magának a kontrollt és a kritikát? Semmilyen, hiszen az uniformizált roma álértelmiség a sorból kilógót pillanatokon belül „fajgyűlölőnek, pártellenesnek”, valamely konkurens „cég” szócsövének bélyegzi. Mindez a cigányságot „megváltó” bársonyszékesek pozícióját erősíti, akik leleményesen a visszásságok ellen felszólaló, fiatal roma értelmiséggel szemben alkalmazzák a cigány közösségeken belül hagyományosan elfogadott és megszokott hierarchiát. Ezért történhet meg az, hogy ha olykor-olykor mégis elhangzik egy-egy bátortalan kritika, rögtön kész a válasz: ez nem a hozzászóló saját véleménye, a szegény, „megvezetett” cigány fiatal szájával az őt manipuláló „fehér gazdi” szól. A pozíciókat elfoglalók lelkiismerete akkor nyugodt, ha nem kell tartaniuk attól, hogy a kirekesztettek saját gondolatokkal lépnek fel, ha nem kényszerülnek arra, hogy emberszámba vegyék azokat, akiket évekkel azelőtt épp ők biztattak önálló véleményalkotásra. Ha nem kell rettegniük attól, hogy Spartacus kitör a gladiátoriskolából, s Róma kapuit döngeti… De ne féljetek! Nézzetek csak oda, már jöttök is Crassus seregével… Odább pedig asztalosok és kárpitosok készítik már az első triumvirátus bársonyszékeit - a tiéteket…

Mozăs-Kalányos László
egy halálországbeli

Népszabadság, 2002. május 28.

Nincs komment:

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • A.Rostás Árpád: Tisztelt Magyar Emberek! >>> >>> >>> >>>   Áldott karácsonyi ünneplést kívánok: >>> >>
  • A.Rostás Árpád: MEGHÍVÓ! 168ÉVES SZÉCHÉNYI KASTÉLYBA KARÁCSONYI ÜNNEPÉLYÉRE! Tisztelt hölgyem-Uram! Rostás Árpád v
  • hankó mellinda: Tóth Lászlóné / Hankó Mellinda vagyok egy elkeseredett anya, velem él két lányom egy 15 éves és egy 20 lányom Tanulnak és én itt az öss
  • A.Rostás Árpád: Tisztelt  Ernők Úr! MEGHÍVÓ! 2010 december20-tol28ig tartandó karácsonyára! Mindenkit -nagy-szeretettel meghívok a 168 éves Széch
  • Derdák Tibor: Köszönjük , Államtitkár úr !

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János
    Mobil: (06) 30-830-2026
    E-mail: orsos@jaibhim.hu

    Címek:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.
    3720 Sajókaza, Ady E. u. 2.
    3786 Hegymeg, Dózsa Gy. u. 1.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Ágota nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 0
  • Mai látogatók: 24
  • Mai oldal-megtekintések: 56
  • Összes látogató: 53970
  • Összes oldal-megtekintés: 277056
  • Alexa nemzetközi helyezés: 3,962,727

Aktuális grafikonok