Dzsaj Bhím Közösség

Orsós János: Indiai utakon, cigányúton

2009.03.22. Kategorizálva: Címlap, Történet   

Orsós János: Indiai utakon, cigányútonCigány vagyok. Magyarországon születtem és nevelkedtem, de nem tartom magam magyarnak - cigány vagyok. Hadd magyarázzam el, hogy ez mit jelent.

Sokan azt gondolják, hogy a cigányok vándorolnak, pedig Kelet Európában a cigányok java-része már letelepedett. Többnyire falvakban élünk, de a települések szélén, elkülönülten. A harmadik világból nézve Magyarország nyugati országnak számít, a cigányok itt mégis úgy élnek, mint a harmadik világ szegényei.

Ahol mi lakunk, ahol nincs vezetékes víz, sem közvilágítás, sem csatornázás – bár néhány méterrel odébb, a nem cigányok utcáiban mindezek megtalálhatók.

Fotó: Alokavira (Timm Sonnenschein)Nyugaton sokat beszélnek a harmadik világban pusztító szegénységről, de észre sem veszik, hogy a saját szomszédságukban is van nyomor. Kétszer jártam Indiában, láttam az ottani “érinthetetlenek” helyzetét, és elmondhatom, hogy a mi szociális helyzetünk Kelet-Európában ugyanolyan. Sem rosszabb, sem jobb. A cigányság szempontjából Magyarországon a demokrácia nem igazán demokrácia, mert nekünk nincs hangunk. Ezért hívom magam cigánynak és nem magyarnak. Ha azt mondom “magyar”, akkor az ország nem-cigány lakosságára gondolok.

Az Akác utcában voltam igazán boldogMagyarország lakosságának 7%-a cigány, ez körülbelül 700 000 ember a tízmillióból. A ’cigány’ szót sokan, sokféleképpen értelmezik. Az én anyanyelvemen, a beás nyelvben a megfelelő szavak “cîgán, cîgánuc, în cîgány”, ilyeneket jelentenek: “ember”, “férjed”, “szomszédban”. Tehát a ’cigány’ szó nekem a családomat, a szomszédaimat, a népemet jelenti. Jó érzéssel emlékszem az Akác utcára, a cigány telepre, ahol felnőttem az erdő alatt. Az első 26 évem nagyon nagy szegénységben telt el, talán Magyarország legszegényebb cigány-telepén, mégis jó szívvel tudok az ottani életünkre visszagondolni. Heten vagyunk testvérek. És az anyámnak összesen 33 gyereke, unokája, dédunokája van. Messze kerültem tőlük, ők is szétköltöztek, de minden héten csak azt várom, mikor mehetek haza, az Akác utcába.

Az Akác utcában voltam igazán boldogAz Akác utcában voltam igazán boldog.

A telepen kívül cigánynak lenni megaláztatást jelent. Keményen kell harcolnunk, hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak, kétszer, háromszor keményebben, mint a magyaroknak. Az iskolában háromszor annyit kell tanulnunk, mint egy magyar gyereknek, végül mégsem jutunk megfelelő oktatáshoz és munkához. Az “ingyenes” középiskola és főiskola hozzánk nem ér el. A szegényeknek való munkákat viszont előszeretettel nekünk hagyják.

Fotó: Alokavira (Timm Sonnenschein)Az emberek csak rám néznek, és tudják, hogy cigány vagyok, mert sötétebb a bőröm, mint másoknak. Amikor nyilvános helyeken járok, bámulnak rám, megnéznek. A buszon és a metrón mindig kissé távolabb állnak tőlem, mindig van körülöttem hely. Kényelmetlen, hogy az emberek nem akarnak hozzám közel jönni. Ez a hazám, mégis mindenki látja a különbséget a magyarok arca és az enyém között.

Magyar állampolgár vagyok, mégis Indiában gondolják rólam, hogy oda tartozom. Bombayban megesik velem, hogy maráthi nyelven szólnak hozzám, én meg szégyellem magam, hogy nem tudok válaszolni. Amikor látják, hogy nem értem a maráthit, a hindiül próbálkoznak. Amikor látják, hogy azt sem értem, angolul kérdezik meg, hogy mi az anyanyelvem. Nem tudják, hol van Magyarország, s akkor mondom, hogy Európából jöttem. Európából, hogyne… Elnézően mosolyognak, hiszik is, nem is. A zsúfolt vonatfülke másik végéből is átszólnak hozzám és megkérdezik, hogy nekem, “európainak” rossz-e velük egy kocsiban utaznom… Vicces.

Adományokat kaptunk a Groningeni Alfa Collagetől (Hollandia) Fotó: Manfred GritAmikor Nyugat Európába megyünk, nem érezzük a megkülönböztetést. Jártam Angliában, Franciaországban és Belgiumban – Nyugaton sok barátom van, onnan sokan segítenek nekünk a munkánkban. Arrafelé is azt gondolják rólam, hogy Indiából jövök. Ez nem valami előkelő dolog, de még mindig sokkal inkább az, mint Magyarországon cigánynak lenni. Szlovákiában, Romániában, Szerbiában viszont mindenki tudja, hogy cigány vagyok. Ott úgy néznek rám, ahogy Magyarországon szoktak.

Mit gondolnak a magyar emberek a cigányokról? A magyaroknak a ’cigány’ azt jelenti, hogy lopsz, hazudsz, csalsz, büdös és piszkos vagy. Ezért nem jönnek a közelembe a zsúfolt metró kocsiban. Ezért nem kapok rendes munkát, mert biztos lopok. Még szakemberek is azt gondolják, hogy nem vagyunk képesek tanulni, azt gondolják, szellemileg alacsonyabb rendűek vagyunk, mint a fehér ember. Vannak “tudományos” kísérletek is, melyekkel azt akarják bizonyítani, hogy a cigányok különböznek a ’normális’ emberektől, hogy a lopás és hazugság génjeit Indiából hozzuk. Magyarországon bármelyik könyvesboltban találhatnak olyan manapság kiadott ’tudományos’ könyveket, melyek a cigányok genetikai alsóbbrendűségéről szólnak. Ez nem tudomány. Nekem a tudomány szent, és azt szeretném, ha a cigányoknak az igazi tudomány eredményeiből jutna.

Alsószentmártoni iskolások - lesz-e belőlük diplomás? (Fotó: Alokavira)Tudomány… Tudás… Nekünk nem jut megfelelő oktatás. A magyarok azt mondják, ugyanolyan jogunk van tanulni, mint nekik. Ez igaz is. Jogunk van. Elméletben. A gyakorlat azonban egészen más. Mindjárt az elején, 6 éves korban a cigány gyerekek 25%-át szellemileg visszamaradottnak ítélik. Ugyanez az arány a magyar gyerekek esetében kevesebb, mint 2%. A szellemi fogyatékos gyerekek iskolájába látogatva Magyarországon csaknem csupa cigány gyerekeket találunk. A WHO beszámolója szerint, a Föld lakosságának átlagban kevesebb, mint 3%-a szellemileg visszamaradott. És nálunk cigányoknál ez 25% lenne? Az emberek a modern tudománynak mindenféle eredményét elfogadják. Az igazi tudomány segít az embereknek, nem árt! Akkor miért van hitele egy ilyen őrült, ál-tudománynak?

Az ilyen aránytalanságok hátterében persze anyagi érdekek munkálnak. Az állam dupla normatívát biztosít a speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézményeknek, tehát minél több ilyen gyereket találnak, annál jobban jön ki az iskola anyagilag. A kiszolgáltatott, tájékozatlan családokból lehet “feltölteni a létszámot” olyan osztályokban, ahová az átlagos szülő nem engedné a gyerekét. És innentől már érdemes elkülöníteni a cigány gyerekeket. Gyakran külön vannak a kisebb, sokkal kevésbé karbantartott termeik, ahol a tanításuk folyik. Eltér az időbeosztásuk, így külön is étkeznek, és még a szünetben sem kell összekeveredniük a magyar gyerekekkel. De nem csak a gyengébb szellemi képességű gyerekeket különítik el, hanem három féle osztály van, az átlagos magyar, az átlagos cigány, és a csökkent szellemi képességű, ami főként cigányokat jelent. Az “a” osztály a magyaroké, rendes tankönyvekkel és órabeosztással, a “b” ugyanez az órabeosztás és tankönyv a normális cigány gyerekeknek, és a “c” saját tankönyvekkel és időbeosztással a speciális nevelésű igényű főleg cigány gyerekeknek.

Mi történik tehát a pénzzel, amit az állam a szellemi fogyatékos gyerekekre ad? Nem nehéz észrevenni, hogy mire költik. A magyar gyerekekre. Jobb épületeik és felszerelésük van. Azt a plusz pénzt, amit tulajdonképpen a cigány gyerekekre kapnak – hiszen szinte kizárólag ők képezik a gyógypedagógiai csoportokat – a magyarok által használt iskolarészek felújítására, és számítógépes felszerelésekre, idegennyelvi oktatásra, és hasonló korszerű dolgokra költik. A cigány gyerekek azonban, szellemileg akár épek, akár visszamaradottak, kimaradnak ezekből a javakból.

Ezek a tények jól láthatók az eredményekben. Magyarország fiatalságának 70%-a érettségizik le minden évben. Ez a feltétele annak, hogy felsőbb oktatásba mehessenek. A cigány fiatalok között ugyanez az arány a kutatások szerint 7% körül van – városi iskolákban kicsit fölötte, a vidéki iskolákban alatta. És ez már nagy fejlődés, a 10-20 évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor az arány 1% volt.

A személyes tapasztalataim azonban ennél rosszabb képet mutatnak. Én kis falvakban dolgozom sokfelé az országban, ott, ahol nagyon sok cigány él. Ezeken a helyeken az érettségizési arány sehol sem nagyobb 1%-nál, sőt előfordul az is, hogy egyetlen egy érettségizett sincs a település ezres cigány populációjából. Ezt látom a saját szememmel. Lehet, hogy a városokban az arány magasabb, de a munkám során meglátogatott falvakban ezt tapasztalom. A szomszédos településeken aztán, ahol nem élnek cigányok, az arány ismét 50% vagy afölötti (az érettségiző fiatalok aránya). Ezért mondom, hogy nem ér el hozzánk a rendes oktatás. A fejletlen cigány gyerekeinkre felvett pénzeket tehát, a magyar gyerekekre költik. Egy hajdúhadházi cigány vezető így nevezte el ezt: „szellemi fékentartás”, mert így tartanak féken bennünket.

Olyan ez, mint a gyarmatosítás volt Indiában, csak az országon belül. Gyarmat vagyunk számukra, épp úgy mint India volt a briteknek. A Gandhi Gimnázium neve is számomra azt jelzi, hogy, van valami közös az indiaiak és a mi sorsunkban. A különbség annyi, hogy a britek 1947-ben hazamentek, itt azonban virágzik a gyarmati rendszer. Hosszú a sora a gyarmati tisztviselőknek: papok, tanárok, szociális munkások, rendőrök, jogászok, mérnökök. Sokan nyernek a mi nyomorunkon. Ha ki akarunk törni a nyomorból, rengeteg akadályt gördítenek elénk. Ha segíteni akarunk magunkon, elnyomnak. Persze néha egyikünknek-másikunknak hagyják, hogy kicsit sikeresebb legyen. Szükségük van arra, hogy büszkén mutogathassák: íme, őt is felemeltük. De amikor a magyarok közöttünk dolgoznak, sokszor nem bennünket próbálnak érvényesüléshez juttatni, hanem saját magukat: a cigányok felemelése az ő személyes sikerük.

A cigány fiatalok tehát többnyire a szakmunkás-képzőkben kötnek ki, ahol többnyire olyan szakmákra képezik őket, amikre a munkaerőpiacon nincs kereslet, vagy olyan szakmákra, amelyekkel nem lehet jól keresni, például a szárazvirág-kötészet, ami - ugye mondanom sem kell -, nem egy sikerszakma. Vagy a gyümölcsszedés, ami időszakos, vagy a park gondozó – de hát a cigányok lakta kis falvakban nincsenek parkok. Mégis ezeket tanulják azokban az iskolákban. Ezer cigányból egy talán eljut egy jobb iskolába, vagy az egyetemre. Ők a gyarmatosítás kirakata. A magyarok általuk tudják mutogatni, hogy a cigányoknak van lehetőségük felemelkedni a társadalmi létrán. Vannak cigányok, akik magas presztízsű munkát végezhetnek, de nagyon kevesen. Legjobb tudomásom szerint Magyarországon egyetlen cigány származású orvos van, és három jogász. És azután van néhány tanár, talán száz, és ők csaknem kizárólag cigány gyerekeket tanítanak.

Fotó: Alokavira (Timm Sonnenschein)Saját történetem kezdete tipikus cigány történet. Egy nagyon szegény cigánysoron születtem. Hat éves koromig egyáltalán nem beszéltem magyarul, mivel otthon, a mi falunkban a cigányok a román nyelv egy változatát beszélik. Az anyanyelvemen nem tanulhattam. Iskolás koromban, a testvéreim segítségével kellett megtanulnom magyarul. Én nem cigány osztályba jártam, nálunk rajtam kívül csak két másik cigány gyerek volt. Ez jó volt nekem, mert versenyzésre késztetett, háromszor olyan keményen kellett dolgoznom, mint az osztálytársaimnak.

Büszke lehettem a szép kézírásomra, mégis mindig rossz osztályzatokat kaptam. A tudásom felért az osztálytársaiméval, mégis mindig rosszabb jegyet kaptam, mint ők. Ez ellen ők is tiltakoztak a tanároknál, hiszen bebizonyítottam, hogy tudok annyit, mint ők. A tanárok azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy nincs értelme velem foglalkozni, úgysem megyek középiskolába, hisz a cigányok sosem tanulnak tovább! “Elég neked az általános iskola” hajtogatták. Végül magam is egyet értettem, s abbahagytam a tanulást, a kötelező nyolc osztály végén. Négy nappal később, 15 éves koromban dolgozni kezdtem egy gyárban.

Dhammachari Alokavira HidasonNapi 12 órát dolgoztam, néha 15-öt. A bonyhádi zománcárugyár legjobb dolgozóinak egyike voltam. A keresetemmel el tudtam tartani a családomat. Hét testvéremmel és édesanyámmal egy 27 négyzetméteres házban éltünk. Amikor dolgozni kezdtem, az öcsém ugyanabba az iskolába került, ahová én is jártam, de jobb jegyeket kapott, mint én. Arra gondoltam, hogy őt kellene segítenünk a továbbtanulásban. Illegálisan vállaltam plusz műszakokat a gyárban, hogy annyi pénzt adhassak haza, amennyit csak lehetséges, különös tekintettel őrá. 17 évesen aztán építettem magunknak egy 29 négyzetméteres házat ugyanabban az utcában, ahol felnőttem. Az öcsém velem jött az új házba, hogy jó körülmények között tanulhasson. Akkor kezdtem el vezetni tanulni, a jogosítvány újabb lehetőségekkel kecsegtetett a jövőre nézve. Jól ment az életem, és a családom is segítettem. Mások nagyra értékelték a teljesítményem. 1993-ban azonban kirúgtak a gyárból, és munkanélküli lettem.

Amikor véget ért a kommunista rendszer építése, kezdődött a munkanélküliség. A kommunizmus építése idején nem volt munkanélküliség, ez a piacgazdasággal kezdődött. A külvilág számára azt mondták, hogy a kevésbé iskolázottak válnak először munkanélkülivé, a valóságban azonban ez a cigányokat jelentette. Mindenki tudta, hogy ezekben a gyárakban sok nem-cigány dolgozó is csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, mint mi, őket mégis megtartották, minket pedig elbocsátottak. A “kevésbé iskolázott” kifejezést csak a szépítés kedvéért használták.

Az új házamon volt már tető, de nem voltak még ablakai. Csak egy vizsgám volt hátra a vezetői engedély megszerzéséhez, de pénz híján azt sem tudtam letenni. Teljes összeomlás. Ekkor voltam 18 éves.

Bevonultam katonának, ami akkoriban Magyarországon minden fiatal férfinak kötelező volt. Szerettem a katonaságnál, fontos voltam valahol, szolgáltam a hazámat, egyenruhát viseltem, volt élelem. És nem volt diszkrimináció. Azon a napon, amikor bekerültem, a felettes tiszt azt mondta nekünk, a 600 újonnan bevonulónak, hogy itt nincs megkülönböztetés, itt mindenki egyenlő, mindannyian együtt szolgáljuk a hazánkat. Egy év múlva azonban véget ért a szolgálat, és ismét - immár 20 évesen - munkanélküli lettem. Véget ért a pályafutásom, nem tudtam megvalósítani az álmaim. Inni kezdtem. Nem voltam még valódi alkoholista, de módszeresen ittam.

Egy évvel később megrémített, amit magammal tettem, és eszembe jutott, hogy tíz éves koromban rendszeresen jártam a templomba. Elővettem hát a Bibliát és templomba kezdtem járni. Abbahagytam az ivást, és ismét élni kezdtem. A falu plébánosa talált a nővéremnek és nekem egy tanfolyamot, amit munkanélküli fiataloknak indítottak, hogy a katolikus egyházban a szociális munkát segíthessük. 22 évesen tehát tanulni kezdtem, és igen jól ment. Ez nagyszerű időszaka volt az életemnek.

Ekkor találkoztam először érettségizett cigány fiatalokkal, és rájöttem, hogy én is képes vagyok az érettségi vizsgát letenni. 23 évesen tehát elhatároztuk a nővéremmel, hogy középiskolába megyünk. Nagyon jól ment a tanulás. Az öcsém ekkor 14 éves volt, az általános iskola utolsó osztályát végezte. Amikor tanárai megtudták, hogy középiskolába akar menni, elkezdtek neki nagyon rossz osztályzatokat adni. De mindennek ellenére neki sikerült egyből bekerülni a középiskolába. Mi mellette álltunk, anyagilag és mindenképpen támogattuk őt.

Így kerültem hát kapcsolatba a Mozgalommal, ami a cigány fiatalok továbbtanulását segíti, és ebben a Mozgalomban töltöttem az utóbbi 12 évem. Munkánk tehát a katolikus egyházon belül kezdődött, de egyéb forrásokat is bevonzottunk. Soros György, a magyar származású amerikai milliomos is támogatott bennünket. Az ő alapítványán keresztül szerveztem ösztöndíjat cigány fiatalok százainak. Ő segített nekünk létrehozni az Amrita Egyesület közösségi házát, ami az egész mozgalom központja volt.

Az Amrita egyesület azért jött létre, hogy segítse a cigány fiatalokat a továbbtanulásban. Pécsen van a központja, de tanulói vannak a Dél-Dunántúl minden városában. A program nagyon jól működött: ösztöndíjat adott fiatal cigányoknak, és támogatta őket tanulmányaikban. Szerveztünk például nyári táborokat olyan fiatalok százainak, akiket támogatott az Amrita Egyesületet, mint engem is.

Szerettük az Amrita keleties csengésű nevét. Ezzel folytattuk az India felé tájékozódó irányt, amit (a szintén Soros György által támogatott) “Gandhi Gimnázium”-mal már elkezdtünk. Ezt a gimnáziumot Pécsen alapítottuk cigány fiataloknak. Hangsúlyozni akartuk kapcsolatunkat a Kelettel és kultúrájával. Meg akartuk mutatni a nem-cigány európaiaknak, hogy vannak kultúrák Európán kívül is, régebbiek is, és nem kevésbé értékesek.

Meg sem fordult a fejünkben, hogy híres magyar emberekről nevezzük elEl sem tudtuk képzelni, hogy a szervezetünket híres magyarokról nevezzük el, akikhez semmi közünk sincs. Választott neveinken - Amrita, Gandhi - keresztül építettük föl az identitásunkat, szóval Kelet felől.

A katolikus egyházon belül kezdtük el munkánkat, de nem ott folytattuk. A hidasi templomba járó magyar öregasszonyok azt gondolták rólunk: “ezek a cigányok nem tudnak úgy hinni Istenben, ahogyan mi tudunk”. A lelkipásztorok nem álltak ki mellettünk. Egyszer, a nyári tábor előtt elmentünk a Caritas nevű katolikus jótékonysági szervezethez cipőért.

Fotó: Alokavira (Timm Sonnenschein)A cipő gyakran jelent gondot a szegény cigány családoknál, gyakran azért nem tudnak a gyerekek a nyári balatoni táborba jönni, mert nincs lábbelijük. Az idős pap, aki a boltot vezette nagyon kedves volt velünk, és megígérte, hogy keres nekünk valamit. Hátra ment a raktárba, majd kisvártatva visszajött egy zsák szappannal – hogy először is fürödjünk. A cigányokról tipikusan kialakult kép, hogy piszkosak és büdösek. De a szappant nem húzhatjuk a gyerekek lábára. Kimentem az utcára, és az adományt az első kukába dobtam.

A tabor után következett az az eset, ami végleg véget vetett kapcsolatunknak a katolikus egyházzal. A nyári táborban pólókat osztottunk a fiataloknak, ’Soros Alapítvány’ felirattal. Amikor Anikó, a nővérem ekkoriban a templomban dolgozott. A helyi plébános - akit nagyon szerettünk, mert igen segítőkész volt hozzánk, különösen azzal, hogy a szociális munkás tanfolyamot találta nekünk -, megkérte őt, hogy ne vegye fel többé a Soros Alapítvány feliratú pólót. “Miért ne?”- kérdezte Anikó. “Mert Soros zsidó”- válaszolta a plébános. “És az miért baj? Jézus is az volt nem?”- érdeklődött tovább nővérem. “Igen, de Jézus a mi katolikus hitünkre tért”. Ezen a ponton végetért a kapcsolatunk a katolikus egyházzal.

Fotó: Alokavira (Timm Sonnenschein)Amikor befejeztem középiskolai tanulmányaimat, Budapesten, a buddhista főiskolán kezdtem tanulni. A kommunista uralom utáni különleges körülmények lehetővé tették Magyarországon, hogy a különböző buddhista csoportok együttesen létrehozzanak egy hivatalos buddhista egyházat, és azután felállítsanak egy főiskolát. Ez ’A Tan Kapuja Buddhista Főiskola’ Budapesten. A főiskola környezetéhez tartozott Derdák Tibor, aki elkötelezett tagja volt munkánknak Baranyában. SZDSZ-es parlamenti képviselő volt az első szabadon választott országgyűlésben, és fontos szerepet játszott már akkor is a cigányok jogaiért vívott küzdelemben. Általa teremtettünk kapcsolatot a buddhista egyházzal és főiskolával. 1992-ben, amikor a Gandhi Gimnáziumot alapítottuk, a főiskola az alapítók között volt, bár ehhez a pénzt nem tőlük kaptuk.

Fotó: Alokavira (Timm Sonnenschein)Így kezdődött kapcsolatunk a buddhista közösséggel, én pedig tanulni kezdtem a főiskolán. A felvételi dolgozatomat Dr. Ámbédkarról írtam. Orsós Miklós barátom, aki a főiskola számítógépes rendszergazdája, segített nekem a dolgozat megírásában a híres 22 pont lefordításával. A buddhista főiskolán a tanárok tőlem hallottak először Dr. Ámbédkarról.

Bár nem dolgoztam már a katolikus egyháznak, természetesen még mindig katolikusnak tartottam magam. Amit a buddhizmusból a főiskolán láttam, az csak megerősítette a katolikus hitemet… Amikor valaki megkérdezte, hol tanulok, mindig furcsa volt azt válaszolni, hogy a buddhista főiskolán. Nagyszerű tudósok vannak a főiskolán, de az általuk tanított “lexikális” buddhizmus nem nekem való. Nem gondoltam volna abban az időben, hogy valaha buddhista lesz belőlem.

Négy évvel később, 2004-ben, kerültünk kapcsolatba a Nyugati Buddhista Rend Barátaival. Ez egyik főiskolai tanáromon keresztül történt – mert nemcsak katolikus papok támogattak bennünket! Ő járt Angliában, az FWBO egyik fő központjában, és mirólunk is mesélt néhány vezetőnek. Az angolok fölfigyeltek arra, hogy Magyarországon a buddhista főiskolán nemcsak középosztálybeliek vannak, hanem cigányok is, akik Ámbédkar nyomdokain járnak. Megkeresték az email címünket az egyház kiadványában, és írtak nekünk. Angol nyelvtudásom akkoriban még nem volt valami jó, így amikor láttam ezeket a leveleket, azt hittem levélszemét, és mindet kitöröltem. Szerencsére Tibor válaszolt nekik a nevünkben, és így mégis sikerült kapcsolatot létesíteni velük.

Orsós János Aurangábádban a Milind College-banAzután a Nyugati Buddhista Rend néhány tagja meglátogatott bennünket Magyarországon, s én – a bőrszínükből ítélve – még mindig azt hittem, hogy ők is amolyan intellektuális buddhisták, mint akiket itthon ismertem meg. De Szubhúti mesélt nekünk az FBWO és a TBMSG munkájáról Indiában, és filmet is mutatott róla. Láttam az érinthetetlenek számára létesített sok-sok oktatási intézményüket, és felismertem, hogy nagyon erős a párhuzam azzal, amit mi itt Magyarországon a cigányok között csinálunk. Szerettem volna közelről látni ezt a munkát, de azt is tudtam, hogy ez csak akkor lehetséges, ha Indiába utazom. Mindig is vágytam Indiába, amióta gyerekkoromban láttam ’A Dzsungel Könyve’ című filmet, Mauglival, az állatokkal, és az egyéb Indiáról készült természeti filmeket. És persze ebben a vágyban közre játszik az is, hogy mindenki úgy gondolja, hogy a cigányok Indiából származnak. Egy indiai út tehát régi álmom volt. A Karuna Trust kifizette a repülőjegyünket, így 2005 végén egy hónapot Indiában töltöttünk barátommal, Derdák Tiborral.

Indiában nem az egzotikus szépség érintett meg előszörAz első, ami Indiában a szemembe ötlött, mégsem a tv-ben látott egzotikus szépség volt. Mélyen megrázott a szegénység és azok a körülmények, amelyek közt dalit barátainknak élniük kell. Bombayben a legelső éjjel, a nyomornegyedben, egy kis lakás konyhájában a földön aludtunk. Másnap a Puné és Bombay között félúton lévő Bhádzsé elvonulási központba vittek bennünket, ami a dzsungel szélén épült. Féltem az odavezető úton, amikor azonban megérkeztünk és megláttam azt a gyönyörűséget, minden félelmem elszállt. Azóta is az a legkedvesebb hely számomra az egész Földön.

Számomra Bhádzsé a legjobb hely a világonMahárástra városaiban, Aurangábádban, Amráótiban, Punéban és Nágpúrban számos oktatási intézményt látogattam meg. Mindenhol olyan érzésem volt, mintha cigányokkal találkoznék. Ami nekem a legmegdöbbentőbb volt, hogy ezeket az intézményeket maguk a dalitok vezetik, nem pedig fehér emberek. Nagyon erősen hisznek munkájuk sikerében, és saját szemünkkel láttuk, ahogyan sokak élete valóban jobb lett a munkájuk következtében.

A dalitok nagyon büszkén vallják magát buddhistának. A mód azonban, ahogyan ők a buddhizmust gyakorolják, nagyon eltért attól, amit Magyarországon láttam, még a meditáció gyakorlásának módja is más.

Kollégiumi étkezde AurangábádbanRájöttem, hogy itt egy egész mozgalom épül a buddhizmusra, és erősen éreztem, hogy ezzel a mozgalommal képes vagyok azonosulni. Nagy hatással volt rám a magamhoz hasonló emberek látványa, amint a buddhizmust arra használják, hogy sorsuk irányítását a saját kezükbe vegyék, mert ez pontosan megegyezik azzal, amit én is csinálni akarok, és amit szeretnék, hogy a többi cigány fiatal is csináljon.

Deepak, Jani, Sachin... és még ötezren Nágpúrban a Dhammakrántí elvonulásonEgy hónapos indiai utamról azzal a meggyőződéssel jöttem vissza, hogy buddhista vagyok. 2006 januárjában, 5000 társammal együtt részt vettünk egy nagy elvonuláson, Nágpúrban, ahol nyilvánosan kijelentettem, hogy a Buddha a tanítóm, hogy gyakorolni fogom az öt erényt, és hogy a TBMSG/FWBO a szellemi családom. Dhammamitrává, a buddhista tan barátjává váltam. Itt Magyarországon azonban továbbra is csak magyar buddhisták voltak, és én nem találtam velük a közös hangot. Szerencsére jöttek hozzánk emberek a Nyugati Buddhista Rendtől és A Három Világ Buddhista Rendjéből (Trailókja Bauddha Mahaszangha Szahájak Gan), európaiak és indiaiak egyaránt, és ők – hozzánk hasonlóan – teljesen mások voltak, mint a magyar buddhisták.

A Nyugati buddhisták velünk töltik az idejüket, amit a magyar buddhisták sosem tesznek. Összebarátkoztunk.Beletelt egy kis idő, mire kiismertem milyen fajta mozgalom is az FWBO Európában, mert ezek a fehér bőrű értelmiségiek számomra érthetetlen okból fordultak a buddhizmushoz. Különböztek az általam addig ismert magyar buddhistáktól is, mert őket a szociális problémák valóban foglalkoztatták. Amikor Magyarországra jönnek, velünk töltik az idejüket, amit a magyar buddhisták sosem tesznek. Összebarátkoztunk.

Dhammachari Karmavajra (Prashant Kamble), Ashwin Jangam és Orsós János ókori feliratokat böngésznek Bhádzsé sziklatemplomábanA lényeg tehát, hogy sokkal szorosabb a kapcsolatom az indiaiakkal, mint a nyugati buddhizmussal. A saját új, független vallási csoportunkat ezért nevezzük ’Dzsaj Bhím’-nek. Az elnevezés üzenet is: azt mutatja, hogy Indiához tartoztunk. Új keretet találtunk a húsz éve működő, a cigány gyerekek oktatását célozó mozgalmunk számára. Hinni kezdtünk abban, hogy sorsunkat a saját kezünkbe vehetjük, hogy indiai testvéreinkhez hasonlóan képesek vagyunk magunk irányítani mozgalmunkat. Az elmúlt húsz évben végzett munkánk nagyon hasonlít az Ámbédkar-féle mozgalomhoz, és mivel indiai barátaink óriási eredményeket értek el ötven év alatt, úgy érezzük érdemes az általuk kitaposott úton járni. Dr. Ámbédkar gondolkodása megegyezik a miénkkel, ezért az új középiskolánkat róla neveztük el. Ez a Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola és Felnőttoktatási Általános Iskola.

Nagyon örülök annak, hogy beszélhetek Dr. Ámbédkarról Európában. Itt még senki sem hallott róla, ezért egyik legfontosabb feladatunk megismertetni őt. Csodálatos érzés felfedezni, hogy Dr. Ámbédkar munkássága és mozgalma párhuzamos a miénkkel. Megállapítottuk, hogy ugyanazokon a lépéseken megyünk keresztül, mint indiai barátaink, mert hogy ezek a szociális helyzetünkből logikusan következő lépések. Indiai buddhista barátaink azért képesek létrehozni és irányítani saját intézményeiket, mert vezetőjük, példaképük van.

Én nem akarom, hogy a cigány vezetők körül személyi kultusz alakuljon kiKicsit feszengek, amikor a Dr. Ámbédkart öltönyben ábrázoló képeket és szobrokat látom, mert Magyarországon a kommunizmus idején voltak hasonló módon láthatók mindenfelé a vezetők képei. Ezt mi személyi kultusznak hívjuk. Mégis megértem, hogy miért így emlékeznek meg róla. A dalitoknak nem az állam írja elő, hogy esténként a tábortűz körül róla daloljanak, és a nászi ágyuk fölé kiakasszák a képét, hanem belé vetik a bizalmukat, és kész. Dr. Ámbédkar számunkra is nagyon fontossá vált. Az ő arca üzenet a társadalomnak: létezünk! Mi persze nem akarunk a cigány vezetőink körül személyi kultuszt kialakítani. Azt viszont akarom, hogy a magyar társadalom komolyan vegyen, és emberi lényként tiszteljen bennünket. Azt akarom látni, hogy a cigány fiatalok jó eredményeket érnek el az oktatásban, és egyre több fontos társadalmi pozíciót töltenek be. És persze azért is jön kapóra Dr Ámbédkar saját élettörténete, mert ő maga meg is valósította, amit én sok cigány fiatalnak megvalósítani kívánok. Ezért fontos jelkép és üzenet ő a magunk és mások számára egyaránt.

Dr. Ámbédkar óriás alakja alatt gyülekezik a Dhammakrántí elvonulás népe, 2006 NágpúrSzükségünk van a képére, mert mi még mindig láthatatlanok vagyunk a társadalom számára. Fehér bőrű kolegáim, nem feltétlenül olyan jók a cigány fiatalok oktatásában, mint egyik-másik cigány munkatársam. Mégis mindig a “fehér gazdi”-ról lehet hallani. Magyarországon köztudott, hogy a buddhista egyház segíti a cigányokat pl. Alsószentmártonban, a Kis Tigris Gimnáziumban. Amikor azonban az iskola megjelenik a médiában, nem esik szó – a társadalmi munkában dolgozó – cigány aktivistákról!

Gilvánfai Kistigris - Kép a Kis Tigris szórólapjárólAkkor sem, ha kiváló eredményeket érnek el az oktatásban, adott esetben jobbat, mint a fehér kollégáik. Rólunk nem szól a legenda. A bráhmin és a ksatrija szerepeket játszó értelmiségiektől hangos a média, ők az életüket feláldozva “lemennek” a cigányokhoz, meghozzák a lehető legnagyobb áldozatot. Híres hősök, megszabadítók, és sajnos van köztük, aki evvel csúnyán visszaél.

Orsós János és Derdák Tibor Punéban a TBMSG leánykollégiumának vendégeiÉpp erről szól Dr. Ámbédkar és Gandhi hires vitája is a punéi börtönben. Európában az emberek hallottak a kasztrendszerről, és hogy Gandhi majdnem feláldozta az életét az érinthetetlenekért. Magam is tisztelem Gandhit. Ő az erőszakmentesség apostola. De ki volt abban az időben a legképzettebb indiai? Ki adott demokratikus alkotmányt a világ legnépesebb demokráciájának? Ki mutatott kiutat a kasztrendszerből? Senki sem hallott róla Európában, mert az illető “cigány”. Nagyon könnyen belátható ez a párhuzam.

Tehát Dr. Ámbédkar gondolatait alapul véve, és képét “zászlónkra tűzve” új egyházi szervezetet hoztunk létre, a ’Dzsaj Bhím Közösséget’. Iskolákat akarunk létrehozni elsősorban cigányok érdekében. Ezeknek a fiataloknak nincs valódi kapcsolatuk az iskolák gondolkodásmódjával, tehát a gondolkodás és kultúra egy olyan új értelmezésére van szükségünk, hogy az iskolának köze legyen hozzánk. A Nyugati Buddhista Rend ezt az új gondolkodásmódot tanítja nekünk, amit más egyházakban hiába kerestünk. Boldogan vállaljuk hát, hogy tagja vagyunk az FWBO-nak. Nem vagyunk azonban “nyugati buddhisták” – a nyugati társadalom sosem fogadott bennünket szívesen, és mi sem tekintjük azt a magunkénak.

Egy dalit családnál Mahárástra állambanA mi szociális helyzetünk nem olyan, mint a Rend nyugati tagjaié, hanem ahhoz hasonlít nagyon, amit Indiában a dalitok között láttunk. Együttérzés és azonosságtudat alakul ki közöttünk. És fel akarjuk használni a Nyugaton található ismereteket. Vannak persze a Nyugati Rendben barátaink – bárki, aki hajlandó velünk dolgozni, a barátunk. Legközelebb azonban az indiai ámbédkar-mozgalommal azonosulunk. Ezért is neveztük el a szervezetünket ’Dzsaj Bhímnek’. Ez adja az ideológiai hátterünket. Az elképzeléseket és a látomást, amikre szükségünk van ahhoz, hogy célunkat elérjük.

Dr. Ámbédkar mosolyog a dalit negyedekben minden ház falárólA célunk pedig az, hogy szociális és oktatási intézményeket működtessünk a cigányok számára – nekünk ezt jelenti a buddhizmus. Mi nem az alapján ítéljük meg magunkat, hogy mennyi időt töltünk meditációval. Mégis a buddhizmus határozza meg, hogy mit is kínálunk a tudatlanságban botorkálóknak: a “kínok kioltásához” a “nemtudás fölszámolásával” jutunk el. Az oktatást tehát akkor látjuk hatásosnak, ha az emberek felismerik a saját tudatukban rejlő lehetőséget: így segítünk sokaknak, hogy kinőjenek a gettó-világukból. Aki elfogadja a gettó kereteit, az ott is marad. Azok a fiatalok könnyen azonosulnak egy messzebbre tekintő látásmóddal, “akiknek a szemét már csak kevés por fedi”. Az iskolában és a mozgalomban persze nem válik mindenki buddhistává, eleinte legalább is biztosan nem. Az én esetemben is így volt. Amikor először találkoztam Dr. Ámbédkar követőivel, számomra a szociális mozgalom volt érdekes, nem a buddhizmus. Ezzel mások is nyilván így lesznek.

A Dzsaj Bhím Közösség jogi értelemben vallási szervezet. Egyházat alapítottunk! Persze nem szokványos dolog egyházat alapítani, és ennek az egyháznak nincs Magyarországon előzménye. Vannak újonnan szerveződő keresztény csoportok, akik új gyülekezeteket alapítanak romák között is, főleg protestánsok. Ezek a kisegyházak többnyire amerikai ébredési mozgalmakhoz tartoznak. Az Evangéliumi Testvérközösség ezeknél is eredményesebb: ők Wesley János intelmei alapján céltudatosan keresik a szegényeket, és nagy intézményeket indítottak el Szabolcsban, Borsodban.

A katolikus, református, evangélikus és zsidó gimnáziumok viszont sajnos elhanyagolják a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek oktatását. A “történelmi egyházak” foglalkoznak a szegényekkel, idősekkel és betegekkel, de nem fontos számukra a cigány fiatalok nagy tömegeinek a sorsa.

Önálló egyházat alapítottunk hát, ami nem tartozik senki alá, bár sok tanítást és személyes bátorítást kapunk az indiai buddhistáktól. Ez Magyarországon az első egyház, amit cigányok hoztak létre cigányok érdekében. Vannak ugyan pl. a katolikus egyházban kifejezetten roma kegyhelyek, búcsujárások, aztán a kisegyházak között vannak pl. pünkösdista cigány gyülekezetek, de mindez többnyire csak szegregált változata a magyar vallási életnek, a szervezők és vezetők pedig magyarok. A cigányoknak a magyaroktól kell engedélyt kérniük, bármit akarnak szervezni. A Dzsaj Bhím viszont a sajátunk.

2006 januárban Nágpúrban Dhammamitra lettemA Dzsaj Bhím vezetésében kizárólag olyan fiatalok foglalnak helyet, akik cigánytelepen nevelkedtek, vagy éppen állami gondozásban, és leérettségiztek, főiskolára mentek. Ez kemény korlát a szervezet növekedése előtt, mert nagyon kevés ilyen fiatal van. Mi, a dhammamitrák, a hálózat irányítói úgy döntöttünk, hogy nagyon óvatosan engedünk csak be középosztály-belieket, mert az a tapasztalatunk, hogy átveszik az irányítást, és kiszavaznak bennünket. Nem-cigányok jöhetnek, dolgozhatnak velünk, megfizetjük a munkájukat a tanításban vagy az adminisztrációban. De nincs szükségünk arra, hogy megmondják, mi a jó nekünk. Amikor a katolikus egyháznak dolgoztam, nem voltam elég katolikus. Amikor A Tan Kapuja Buddhista Egyháznak dolgoztam nem voltam elég buddhista. Nem akarom, hogy bárki is azt mondja nekem, hogy nem vagyok elég jó.

A magyarok gyakran kisajátítják törekvéseink gyümölcsét. Segítettünk például a katolikus lelkipásztorainknak Pécs mellett, Mánfán létrehozni egy tehetséggondozó kollégiumot cigány fiatalok részére. A földterület megvásárlásához és az építkezéshez szükséges pénzt a német katolikus hivek adták össze a cigány fiatalok számára. A további összegeket is az állami pályázatok és a civil szervezetek a cigányoknak adták. A Magyar Katolikus Egyháznak ilyesmire nem volt pénze. A mi mosolygós arcunk jelent meg a Collegium Martineum minden szóró- és reklámanyagán, és én személyesen is mindent beleadtam, hogy sikeres legyen a projekt. Aztán az épületek felépültek, eljött a munkatársi gárda kialakításának ideje – de ekkor már egyre kevésbé volt ránk szükség.

Orsós Szilvi mánfai kollégista angoltanár lettPedig a cigány diákok mozgalma még politikai küzdelmeket is vállalt, hogy a működés költségeit kiharcoljuk. A tulajdon a fehér középosztálybelieké lett, és az ő saját embereik részesültek az Arany János Programban kiharcolt magas jövedelemből is. Egy darabig legalább a diákok cigányok voltak. Kiváló eredményeket produkáltak. Pl. a mostani sajókazai programunkban dolgozó angoltanár, egy cigánytelepi lány, valaha Mánfán volt kollégista.

Később a magyar katolikusok beleuntak a cigányok középiskoláztatásába, gondoltak egyet, és megszűntették a kollégiumot. El is adták. Kíváncsi vagyok, a német híveknek, akik összeadták a pénzt a kollégiumra, erről mi a véleményük.

Buddhista egyházi támogatás - cigány aktivisták (Fotó: Alokavira)Hasonló történt Alsószentmártonban, a Kis Tigris Gimnáziumban is, csak ezúttal a buddhista egyházzal. Ott is sokat dolgoztam azért, hogy az induláshoz legyen elegendő pénz: a buddhista egyháznak ilyesmire nem volt pénze. Az iskola alapításának és elindításának fáradtságos és küzdelmes munkáját elvégeztük, és már két év múlva érettségiztettünk ott cigány fiatalokat beás nyelvből, földrajzból, informatikából – ehhez másoknak általában négy év felkészülés szükséges. És ebben a pillanatban, amikor már épületek voltak, vagyon, állások, siker, pénz, csillogás – akkor erre is szemet vetettek a fehér gazdik.

Kis Tigris Gimnázium - mosolygós arcok a szórólapokról (Fotó: Alokavira)Nincs szükségünk ilyen tulajdonosokra, fenntartókra, gazdákra. Magunk szeretnénk a felelősséget vállalni a saját életünkért. Biztos lesz majd, amit rosszul csinálunk, de az a saját hibánk, a saját felelősségünk lesz. A múltban építettünk iskolákat és intézményeket cigányoknak, melyeket a magyarok elvettek. Most mi irányítunk, és nekünk szükségünk van az iskolákra. A magyarok csak tanítsanak, de ne dirigáljanak nekünk.

A Dr. Ámbédkar Gimnáziummal megkíséreljük a lehetetlent. Oktatást biztosítunk olyan fiataloknak, akik egyébként teljesen kívül rekednek a középfokú oktatáson. Amikor idejönnek 16 évesen, vagy még idősebb korukban, gyakran nem tudnak rendesen írni, olvasni. Nagyon nehéz körülmények közül érkeznek, nagyon rosszak a lakáskörülményeik, néha még cipőjük sincs. Nap, mint nap találkozunk mély nyomorral. Egy fillér nélkül kezdtük el ezt a munkát. Saját erőnkből értünk el mindent.

Alsószentmártoni gyerekek - mennek-e majd egyetemre? (Fotó: Alokavira)Nem kell különleges módon tanítanunk. A cigány gyerekeknek ugyanolyan agya van, mint bármely más etnikai csoport tagjainak. Néhányukat szociális helyzetük miatt szellemi fogyatékosnak nyilvánítottak, de általában nekik sincs semi bajuk. Csak hát soha, senki nem gondolta (ők sem), hogy valaha középiskolában kell majd helytállniuk, ezért nem tanultak meg szövegeket értelmezni, térképet olvasni, hivatalos levelet írni, szótárt használni.

Kis Tigris Gimnázium - mosolygós arcok a szórólapokról (Fotó: Alokavira)Eközben a magyar gyerekeknek egyre jobb oktatás áll a rendelkezésére. Informatikai tanulmányok, idegen nyelvek, kommunikáció- és média-ismeretek. Ezek a tantárgyak azonban hiányoznak a legtöbb cigány gyerek órarendjéből! Nekik sokszor nem megfelelően képzett tanárok jutnak, elavult tananyaggal és programokkal találkoznak. A tanárképzőkben meg sem kísérlik a leendő tanárokat felkészíteni arra, hogyan kezeljék ezt a problémát, pedig ez a gyerekeknek egyre nagyobb %-át érinti.

Hogyan kezeljük hát mi a problémát? 2007 szeptembere óta, Magyarország északi részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyére fordítottuk a figyelmünket, ahol a cigányok borzalmas körülmények között élnek. 90%-uknak nincs rendszeres munkája, és kilátás sincs rá, hogy valaha legyen. Különböző falvakban épületeket bérlünk, és ott tartjuk óráinkat, mivel a közösségnek még nincsen saját iskolaépülete. A mezőgazdasági falvaknak vannak iskolaépületei, és mivel a nem cigány fiatalok elköltöznek, a születések aránya nagyon alacsony, a települések gyorsan elöregednek. Így tudunk iskolaépületet bérelni például Hegymegen, de nincsen még hol laknunk, így egyelőre a tantermekben táborozunk. Azért jól haladunk a munkánkkal. Egyszer lesz saját házunk is!

Kezdetben 120 tanuló iratkozott be, de nem mindenki jön rendszeresen. Akarnak ugyan tanulni, de az életviszonyaik ezt nem mindig teszik lehetővé. A lányok között például vannak, akik kismamák, a fiatal férfiaknak pedig elő kell teremteni valamiféle megélhetést családjuk számára, alkalmi és szezonális munkákat vállalnak, gyakran az ország túlsó végén. Nem tud tehát mindenki jönni, aki nálunk szeretne tanulni. De idővel egyre többen lesznek.

Minden reggel, az iskolától 10 km-re, a préri közepén vesszük fel a diákokat saját mikrobuszunkkal, mivel a megyei közlekedési vállalat ott ledobja őket, nem jön be Hegymegre, a faluba - azt gondolja, nem is vagyunk igazi iskola. Amikor ideérnek, először reggelit adunk nekik, mert sokan messziről jönnek. Azután kezdődik a tanítás. Mindenkinek szeretnénk azt adni, amire szüksége van, hogy újra kezdhesse amit évekkel ezelőtt abbahagyott. Először az írás-, olvasás-, számolás- és kommunikációs készségekre összpontosítunk. Vannak közöttük olyanok, akik rendelkeznek ilyen készségekkel, de találkozunk analfabéta fiatalokkal is.

Miben különbözik mégis más iskoláktól az, amit csinálunk? Első lépésként meggyőzzük a fiatalokat, hogy képesek a rendes középfokú oktatásban helyt állni, képesek letenni az érettségit. Segítünk nekik megérteni, hogy létezik más is, mint az életen át tartó munkanélküliség és kilátástalanság. Lassan, de biztosan kell legyőznünk az iskolával szemben tanúsított ellenállásukat, mivel múltbeli tapasztalataik miatt néha elég erős ellenállás alakult ki bennük az iskolával szemben. Az iskola, a tanulás, a könyvek fogalmai elidegenítőek számukra. Vonzóvá kell tennünk az iskolát, azután tudjuk elkezdeni az érdemi tanulást. Amikor pedig már tudnak jobban írni, olvasni, számolni, akkor jöhetnek a modern világnak azok az ismeretei, amelyek az egyetemre, főiskolára jutáshoz szükségesek. Nem fognak mindannyian továbbtanulni, de akkor is szükségük van a mai élet bizonyos szintű ismerésére, hogy kijuthassanak a gettókból. Képeseknek kell lenniük választani a továbbtanulás, vagy a munkaerőpiacon való azonnali részvétel között. Amivel másoknál többet adunk, az, hogy megteremtjük a lehetőséget számukra, úgy, ahogy a Waldorf oktatási mozgalomtól tanultuk.

Dhammachari Karmavajra állandó kapcsolatban áll velünk, és a nyáron ellátogat SajókazáraVannak, akik erősen kritizálnak, sőt még utálnak is, sokan tisztelnek, és sokan irigyelnek bennünket. Megkérdezik tőlünk: “ezek a cigányok tényleg buddhisták? Hogyan taníttok buddhizmust a cigányoknak?” Európában a buddhizmus főleg a felső-középosztály szabadidős időtöltése. Vannak, akik egyenesen ezt kérdezik: nem luxus a falusi cigányoknak a buddhizmus? Az ilyen megjegyzések néha katolikusoktól jönnek, de könnyű nekik válaszolni: ti nem adtok eredményes középiskolai oktatást a cigányoknak, mi pedig adunk! De nem törődünk azzal, mit mondanak az emberek – csak tesszük a dolgunkat.

És tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül! Azt üzenem indiai testvéreimnek: dolgozzunk együtt!

17 komment:

1 | Kumár.

2009. április 1. 14:08

1994 ben hajolemlékszem,az idöpontra.Maga is elátogatam a Ganndhi közép iskolába.Nagyon tetszet.Akor szintén egy Orsos nevü uri ember volt az igazgato.Akoriban Somogy országban éltem családomal.Egy töbnyire Beás falüban.Persze laknak ot,Kolompárok,Rumunglok,ésMagyarok is.Köszönöm hogy olvashatam az élet történetedet.Sok sikert és egéséget kivánok.

2 | András

2009. május 7. 21:13

Érdekes és elgondolkodtató volt olvasni.

3 | Farkas Imre

2009. augusztus 4. 11:14

Megdobbant a szívem, amikor ezt a gyönyörű cikket olvastam…és bevallom, tudattalanul bennem is ott volt egy kis adag előítélet a cigányokról, amit észre sem vettem, habár mindig jóindulatúan igyekeztem hozzáállni, mert felháborít a rasszizmus és a „többség” erőszakossága. Sok sikert kívánok, remélem, valamilyen módon majd fogok tudni egyszer segíteni!

4 | Fürjesné Zsóka

2009. augusztus 26. 21:27

Kedves Jani!

Fiatal korod ellenére, izgalmas és tartalmas életút áll mögötted. Amióta ismerlek, próbálom megfejteni a titkodat. Sokszor töprengtem azon, hogy annak ellenére, amit naponta megélsz a másságod miatt, hogyan tudsz mégis olyan mélységes, bölcs nyugalommal és szeretettel fordulni minden ember felé? A titok nyitját akkor kezdtem sejteni, amikor először találkoztam édesanyáddal. Törékeny alkata ellenére valami sejtelmes varázserő árad Belőle. Neked is jutott bőven ebből az erőből. Szeretnék egyszer eljutni abba az Akác utca közelében lévő erdőbe, és megtapasztalni azt az őserőt, amit magadba gyűjtöttél gyermekkorodban. Most már tudom, hogy ez az őserő, és a családod körében megélt szeretet ereje kísér mindenütt, és segít valóra váltani az álmaidat. A végtelen nyugalmad pedig abból a tudatból ered, hogy a „fehér gazdik „hatalma fölött, bizony van egy bölcsebb és erősebb hatalom. Bocsáss meg azoknak, akik a szellemi vakságuk miatt elkerülnek, hiszen nem tudják, mit veszítenek.
További szép életutat és sok-sok megvalósult álmot kívánok! Szeretettel: Zsóka

5 | tenigl

2009. szeptember 25. 00:57

János!

Sok szépet és igazat írsz. Egy kérdést azért felvetnék. Kiket nevezel te „fehér gazdinak”? Lankó József tisztelendő urat, aki a sokadik cigány gyereket fogadja örökbe és neveli fel a sajátjaként? Derdák Tibort, aki a Kis Tigris volt, s az Ambedkar jelenlegi igazgatója, Heindl Pétert, akik jelenleg egymaga karolja fel az ország egyik legszegényebb falujának gyerekeit? Csovcsics Erikát, aki sok éven át volt a Gandhi Gimnázium igazgatója? Esetleg jómagamat, aki egy cigány faluban élek, cigány a feleségem és a nevelt lányom, no meg az összes itteni barátom? Mit szeretnél? Apartheidet a cigány fiatalok oktatásában? Bölcs gondolat ez?

Takács László

6 | Derdák Tibor

2009. november 1. 14:09

Tenigl Takács László!

Örülök, hogy elgondolkodsz azon, vajon Rólad ír-e János: „amikor már épületek voltak, vagyon, állások, siker, pénz, csillogás – akkor erre is szemet vetettek a fehér gazdik.”
A Magasztos is éppen azt tanácsolja a Dhammapada 8.4-ben, hogy a ksatrija gőg helyett nézzünk csak magunkba: „legyőzhet valaki ezerszer ezer embert a csatában, a legnagyobb győztesnek csupán egyetlenegyet kell legyőznie: önmagát”
Másfelől viszont megnyugtatlak, János nem híve a nemzetiségi elzárkózásnak, hanem az apartheid felszámolását tűzi ki célul, ahogy írja: „hogy kijuthassanak a gettókból”
Derdák Tibor

7 | tenigl

2009. november 5. 08:03

Kedves Tibor!

Szükségtelen elgondolkodnom azon vajon kiről ír Orsós János, tekintve, hogy ezirányú vélekedéseidet te is, ő is sok ízben és sok helyen kinyilvánította már.

Mindazonáltal emlékeztetlek, szemet vetni arra lehet ami a másé.

Jómagam igencsak azelőtt v etettem szemet cigány és cigány fiatalok oktatására, mielőtt „épületek voltak, vagyon, állások, siker, pénz, csillogás”, mely néked és Jánosnak oly szükséges, nekem viszont, ksatrija büszkeségem mián - ha már a kasztokkal példálózol - talmi hiábavalóság.

Ezzel együtt érdeklődéssel követem sorsotok további alakulását, igen sok jót és hasznosat látok abban, mit Észak-Magyarországon csináltok, s remélhetőleg, ha elnyugodott buddhista szívedben a harag és sértődöttség számos területén az életnek együttműködhetünk még. Ha most nem, hát egy következő születésben, mert történetünknek nincsen vége, ezt nekem bízvást elhiheted.

Baráti üdvözlettel:

Tenigl Takács László

8 | balogh tibor

2009. december 25. 22:51

hello királyok vagytok szép az india tényleg hasonlitanak ránk üdvözletel Balogh Tibor alsószentmárton

9 | sanyi

2010. január 18. 16:01

A cikk olvastán, a következő Beás szólás jutott eszembe:

 ”Szpunyi gyiriptátye, sa co szpárzsji kápu!”

elgondolkodtató….

10 | “Kevesen hallatjuk szavunkat”

2010. február 14. 10:32

[...] meg, és most is a verbális erőszak ellen kell küzdeniük a demokratáknak. A legnagyobb tapsot Orsós János pedagógus kapta, aki arról beszélt, hogy romaként nem kap munkát, ezért létrehozott egy [...]

11 | Kedves János!

2010. február 14. 11:32

Kedves János!
Örülük, hogy személyesen is megismerkedtünk a cigány holokauszt emlékmű lemosásánál. Sokszor volt olyan érzésünk, hogy „róluk, nélkülük”. Nagyon örültünk, hogy ott voltak. Ne haragudjék ránk! Nem tudunk többet. Csak mindig ott leszünk. 
Szomszédaim nem hasonlítanak annyira az indiaiakra, mint az Ön tanítványai, de azért ők is cigányok. Van a közelben gimnázium is, nem indiai harcosról, csak Lakatos Menyhértről nevezték el. Én is az ő könyvéből ismerkedtem először a cigányokkal. Ha valakinek magyar cigány öntudata van, joga van hozzá, nem? Én őket értem, velük találkozom. 
Kevés a továbbtanuló cigány, mint ahogy kevés a befogadó magyar. De egyre többen leszünk, ugye? 
                                                               Kartal Zsuzsa

12 | Czirok Péter

2010. február 14. 18:12

Kedves János!

Örülök, hogy személyesen is megismerkedhettem veled. Sajnálom, hogy nem volt alkalmunk bővebben beszélgetni, de remélem, hamarosan erre is sor kerülhet.

Sok sikert kívánok a munkádhoz!

Czirok Péter

13 | Torma

2010. február 20. 12:22

Kedves János!

Úgy nézem, hogy itt nem divat a mélyebb kritika. Ezért is szűszavú leszek, töprengésre kínálva az alábbiakat.

A cigányság integrációja csak a problémák tárgyszerű megközelítésében lehet sikeres. Ennek fényében ítélendő meg:
- a cigányságra vonatkozó összehasonlító statisztikáidból levont következtetések egy része nélkülözi a tudományos alapot;
- a mélyen elítélendő előítéletesség sem kendőzheti el azokat a megoldandó integrációs problémákat, amelyek a cigányság tekintélyes részét szükségszerűen a társadalom perifériáján tartják, ami nélkülük nem oldható meg, és amiről egyszerűen - úgy tűnik - nem akarsz tudni, ám ezt kiváltó lépéseket vársz a többségi társadalomtól (nem lesznek);
- mondhatod, hogy neked a többség ne mondja meg, hogy mit csinálj, de még a többségi társadalom tagja sem élhet a szocializációs elvárások figyelmen kívül hagyásával, akkor a cigányság pláne, főleg nem ilyen módon elrekesztve a sokszor nem könnyű párbeszéd útját;
- az elfogadásvágy és a „fehér gazdi”-zás ellentéte feloldhatatlan, rasszizmus, az „én nem vagyok magyar” szintúgy sehová nem vezet;
- csak törvényes - tehát emberileg, szakmailag korrekt - oktatási eszközökkel lehet sikerrel integrálni,  ezt a tényt érdemes szembesíteni az Ámbédkar iskola valóságával;
- a buddhizmus feltehetően nem a legkézenfekvőbb útja az integrációnak a főleg keresztény hagyományokkal bíró cigányság körében, Európa közepén, hanem egy újabb megoldandó feladat a többi mellé - pláne keresztényellenes felhangokkal.

Az is gettó lehet, ahol belül van a kulcs.

Az eddigi életed küzdelmes lehetett, tisztelet érte, de - ahogy egyikünknek sem - nem fogja hitelesíteni az esetleges, netán mások bőrére menő tévedéseidet.

Üdvözöl

Torma György
 

14 | white_dog

2010. február 24. 20:07

Torma György:
Úgy látom, a cigányság integrációja Téged is foglalkoztat. János erre a problémára azt a megoldást választotta, hogy a cigányok oktatásával foglalkozik. Te a módszerét kritizálod, pl. az Ámbédkar iskola  valóságát nem törvényesnek nevezed.
Engem az érdekel, hogy mire alapozod a véleményedet, és hogy mit tennél másképp, vagy esetleg mit tettél az ügyben.
white_dog

15 | Puskás Zsolt

2011. június 17. 22:27

Huuuúhhhh!
Kedves Barátaim!
Kedves János!

Ez kemény volt! Kemény találkozás!DE! Igazi.
Húsz éve élem a gyakorló buddhisták életmódját Magyarországon, annak ellenére is benső száműzetésben, hogy időnként, akarva - akaratlan hozzácsapódok különféle, hazai buddhista csoportokhoz.

Kedves János!
Számomra pontosan ugyan az hiányzik a buddhista csoportosulásokból, amit te is hiányolsz, amit én egy szóban úgy fogalmaznék meg:- praxis, napi gyakorlat.
A buddhizmus, legmagasabb szellemi megtestesülésében? ÉLETFORMA.
Számomra a világ legtermészetesebb dolga, hogy a cigányság, a világ nincstelenjei találkoztak a buddhizmussal. Tradícióit tekintve is „erről szól”. Gautama Buddha követői, de maga Buddha is, tanításával praktikusan szembe fordult a hindi tradícióval, és a kasztrendszerrel. Ezzel, visszaadta az ember MÉLTÓSÁGÁT! Minden ember méltóságát. Ez a MÉLTÓSÁG találkozhatott a szívedben, és a tieid szívében a világ legtermészetesebb emberi igényeként lüktető méltóság iránti igénnyel. Filozófiai szinten nagyon egyszerű ez! Mindannyian Buddhák vagyunk. Nem egy távoli, soha el nem következő jövőben, sokkal inkább itt és most, azonnal. ÉS! Nem elvileg, hanem gyakorlatilag. Ti., ha itt és most mindenki Buddha, akkor kit is, és miért is különböztethetnék meg? (A kirekesztésről már nem is beszélve!) A jobb kezemmel vágjam le a balt? Ez a találkozás törvényszerű volt, törvényszerű kell legyen!
A bájolgó intellektuelekkel nem foglalkoznék magam sem, sem a fehér-galléros hobbi buddhistákkal!
Nektek már meg van amire nézzetek! Önerőből, önmagatokért, önmagatokat szervezve, vezetve, és emberi tévedések árán, igen. De minden pillanatban emberi méltósággal és tudatossággal!
Már levelet váltottam Derdák Tiborral! Remélem, hogy a közel jövőben személyesen is felkereshetem közösségeteket! ÉS! Igen! Nem kívülről beleokoskodni dolgaitokba, sokkal inkább fordítva! Dolgaitoktól erősíteni ön-ön szívemet. Mert Ti csak ennyit tesztek. Nem többet! De kevesebbet sem.

Baráti, testvéri szeretettel:

Puskás Zsolt

16 | White Man

2012. február 28. 00:25

A népcsoportok között vannak különbségek. Vannak okosabbak, és vannak egyszerűbbek is.

17 | Attila

2012. november 29. 20:06

Kedves White Man,
Vagy írj építő kritikát és nem rasszista kommenteteket, vagy húzz el innen.

Kedves János,
A magyarok többsége nagyon boldoga lenne, ha cigányok többsége integrálódna és kiemelkedne a szegénysorbol. Senkinek sem érdeke a különböző etnikumok szeparálódása és ellentéte.
De, a probléma megoldása nem lehetséges rasszista gondolatok és előítélek megszüntetése nélkül. A baj, hogy te magad is rendelkezel előítéletekkel és rasszita megjegyzésekkel (”fehér gazdi”) a magyarokkal szemben. A magyarokat állítod be a legnagyobb bűnbaknak, akik felelősek a cigányok helyzetéért és minden gondjáért. Noha ez részben igaz, és nagyon sok magyar sztereótipikusan gondol a cigányokra; a probléma forrása a kultúrából - amit a szülők a gyerekeknek továbbadnak - és a szociális struktúrából ered. A probléma megoldásához, ezeket kell megváltoztatni.
A cigányok helyzete több országban (Románia, Szerbia, Olaszország) is elkeserítő; ezen változtatnunk kell!
Attila

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)----

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Gyöngyi nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 0
  • Mai látogatók: 71
  • Mai oldal-megtekintések: 154
  • Összes látogató: 110949
  • Összes oldal-megtekintés: 1247886
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok