Dzsaj Bhím Közösség

„Ugyanúgy meg kell ütni egy szintet”

2011.08.09. Kategorizálva: Címlap   

A Független Színház egy éve a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatta be a cigánygyilkosságok és a szegénység témáját feldolgozó Tollfosztás című előadást. A nemrég külföldön is bemutatott színdarabot Balogh Rodrigó írta és rendezte. A színészt, színházi pedagógust és társadalmi vállalkozót a kitörési lehetőségekről és a darab sorsáról kérdeztük.

- Művészetről vagy társadalmi szerepvállalásról volt szó elsősorban, amikor nekikezdtél a Tollfosztásnak?

Balogh Rodrigó

Balogh Rodrigó: Szerintem nem kell a kettőt elválasztani. Engem az önmagáért való művészet nem érdekel. Számomra a színház eszköz, hogy felhívjam a figyelmet bizonyos társadalmi jelenségekre, amelyeken a néző kénytelen lesz gondolkodni, miután megnézte a darabot. A Tollfosztásban egyebek között az intézményi anomáliákat kívántuk körüljárni, amelyek cigányokat és nem cigányokat egyaránt sújtanak Magyarországon, a diszkrimináció és agresszió jelenségeinek hátterét, valamint azt, hogy számos cigány és nem cigány gyereket öltek meg az elmúlt években ebben az országban, és a lakosság nem reagált érdemben ezekre az esetekre. Másrészről azokról a szociális kezdeményezésekről sem gondolok sokat, amelyekben csak a hátrányos helyzetű emberek támogatása és látszatcselekvések szerepelnek. Ha valaki cigány származású fiatalokkal csinál színházat, annak ugyanúgy meg kell ütnie egy minőségi szintet, mintha végzett színészek lennének a társulatban. Én azért akartam gyerekekkel dolgozni, mert ezek a történetek csak az ő nézőpontjukból, csak az ő játékukkal válhatnak igazán hitelessé és élővé.

- Mi volt az alapgondolat, amiért ez a társaság összejött?

BR: Az előadásban társadalmunk betegségeiről beszélünk. Arról, hogy ma Magyarországon az egészségügyben, oktatásban vagy éppen a munka terén számos visszás helyzet tapasztalható, ami mindenkit egyaránt sújthat. Ráadásul még az úgynevezett pozitív kezdeményezések is sokszor bűzlenek. Táborozni visznek cigány fiatalokat Balaton-parti szállodákba, ahol alig kapnak enni, és még a tóba se mehetnek be. De nem csak negatívumokról beszélünk. Hiszen itt vannak a gyerekek, akiknek vannak örömeik, vágyaik, sok mindent megtesznek egymásért és a felnőttekért, mi több, még véleményük is van a világunkról, amit talán jobban tudnak majd alakítani, mint mi. Mert abban, ami körülöttünk történik, mindannyiunknak felelőssége van, cigány vezetőnek vagy anyukának, nem cigány kalauznak vagy tanárnőnek egyaránt. Persze lehet másokra mutogatni, de előbb-utóbb szembesülnünk kell a saját felelősségünkkel. Ezeknek a gyerekeknek a véleménye és a mindennapjai sokban különböznek attól a képtől, ami mondjuk akár a budapesti, önmagát liberálisnak mondó értelmiség fejében van. A Tollfosztásban például bemutatjuk, hogy milyen az, amikor egy történetesen cigány gyerek alig tizenévesen már elkezd dolgozni a földeken, akár napi tíz órában. Egyik előadásunkat szociológusok nézték meg. Amikor a közönségtalálkozón arról beszéltünk, hogy a darab történeteit mind valós események alapján írtuk meg, az egyik szociológus csodálkozva kérdezte: van olyan, hogy egy cigány ember földműveléssel foglalkozik? És nem az a szörnyű, hogy elhangzik egy ilyen kérdés, hanem hogy a választ másik negyven ember figyelemmel várja. Miközben én magam és a környezetemben élők is kisgyerekkorunktól dolgoztunk a földeken. Azt hiszem, amíg az érdeklődő, szakavatott értelmiség sincsen tisztában a cigányság helyzetével és értékeivel - és itt nem a cigányzenére gondolok -, addig ne csodálkozzunk azon, hogy az egyszerű emberek fejében zűrzavar van, és etnikai alapon elzárkóznak egymástól.

- Te hogyan jutottál el a földműveléstől a színházig?

BR: Hát először is a nagyanyám kiállt értem, hogy első elemi után ne tegyenek a cigány osztályba, ahonnan biztos, hogy nem tudtam volna tovább tanulni. Aztán egy tanárom tanácsa ellenére jelentkeztem középiskolába, kertészetibe. Ez azonban valahogy nem nagyon kötött le, ezért a kaposvári Toldi Gimnázium drámapedagógia szakára szerettem volna bekerülni, ami sikerült is. Sokat jártam szavalóversenyekre, egyrészt azért, mert szerettem a verseket, másrészt meg azért is, mert a díjazottak pénzjutalmat is kaptak, ami nem jött rosszul. Kaposváron Török Tamás irányítása alatt a Déryné Vándorszíntársulatnál kezdtem a színházasdit. Itt sok mindent tanultam, és eddigre egyértelmű lett számomra, hogy színiiskolában fogok tovább tanulni. Aztán a főiskola nem jött össze, de a Shakespeare Színművészeti Akadémiára bekerültem, ahonnan az első hónap után már játszani vittek a Budapesti Kamaraszínházba. Ott játszottam öt évig, aztán még egy ideig a Bárkában. De fokozatosan elegem lett abból, hogy kevés pénzért olyan előadásokban játsszak, amiket nem tartottam sokra. Színész már nem akartam lenni, de a színház továbbra is érdekelt. Ekkor kezdtem saját darabokat létrehozni, rendezni - struktúrán kívül, először banki hitelből, majd a Színházi Dolgozók Szakszervezetének támogatásával. A rendezés mellett a Karaván Művészeti Alapítványnál megtapasztalhattam, hogy milyen gyerekekkel dolgozni, lehetőségeket teremteni nekik, hogy fejlődjenek.

- Mi kell ahhoz, hogy egy hátrányos helyzetű gyerek sikeres legyen?

BR: Sok minden. De a legfontosabb az, hogy legyen mintája. Például amikor bekerültem általános iskolába, és zsíros kenyeret vittem tízóraira, a nem cigány gyerek pedig szalámis kenyeret hozott, már lett mintám. Aztán már én is szalámis kenyeret vittem, amit a zsírpapír helyett már szalvétába, majd alufóliába csomagoltunk. Persze mindennek anyagi vonzata is volt, de apám néhány órával többet dolgozott, aztán már lett fürdőszobánk is. Az iskolai találkozások persze nem mindig a legszerencsésebbek, de amikor a cigánytelepi gyerekek már sehol sem találkozhatnak követendő, eltérő példákkal, akkor már nem is látják, hogy hova lehetne fejlődni, és esélyük sincs arra, hogy kitörjenek. Ahol most dolgozom, Borsodban sok cigány gyerek alig találkozik nem cigány, középosztálybeli kortársakkal. Számukra nincsen minta. Azt sem tudják nagyon, hogy milyen szakmák, foglalkozások léteznek, amiket esetleg ők is kitanulhatnának. Mi Marcival (Illés Márton társrendező - Sisso) a Tollfosztás kapcsán belevágtunk valamibe, amit társadalmi vállalkozásnak hívnak. A mi nézőpontunkból ez a következő receptet jelenti: vegyél elő olyan területeket, amelyek anyagi értelemben teljesen reménytelenek. A mi esetünkben ez a színházi kultúra, az oktatás és a szociális ügy. Ezt a hármat mi szépen összegyúrtuk, és fölállítottunk egy etikai kódexet. Egy: hozzunk létre és működtessünk egy céget, ami fönntart egy színházat. Kettő: felejtsük el az állam támogatását, kizárólag magánalapok és megrendelők pénzéből működtessük. Három: annyit vegyünk ki belőle, amennyi feltétlenül szükséges, ne többet. Négy: fizessük be a szükséges adókat, ne csaljuk el. Öt: belátható időn belül adjuk át a létrehozott céget, lehetőleg annak, aki miatt létrehoztuk. Hat: kísérletezzünk tovább hasonló területekkel.

- Jelenleg a Dr. Ámbédkár Iskolánál dolgozol. Itt a tanításon kívül mit csinálsz?

BR: Az Ózdi kistérségben tizenhárom helyszínen működtetünk tanodákat. Ha lefuttattuk a közbeszerzéseket, akkor hat intézményben tizenegy település fiataljai számára tartunk délután, sulit követően foglalkozásokat. 330 felső tagozatos gyereknek szervezünk délutáni foglalkozásokat és más programokat, amelyek keretében új ingerekkel, érdekes emberekkel és ismeretekkel találkoznak. Itt játékos formában tapasztalhatják meg a csapatmunka, a kreativitás vagy éppen a tanulás örömét. Sikerélményt szerezhetnek, amire - az esetek zömében - az iskolában kevés lehetőségük van. A célunk az, hogy a gyerekeknek legalább a fele érettségit adó középiskolában tanuljon tovább, és kiléphessenek abból a szegénységi spirálból, amit a képzetlenség és munkanélküliség, valamint a kilátástalanság és az ebből adódó passzivitás jellemez. Az oktatás azonban önmagában szűk terep. Nemcsak az a dolgunk, hogy a cigány vagy a nem cigány gyerekeknek felnyissuk a szemét, hanem például a képviselő-testületnek is el kell mondani, hogy ők igenis alkalmasak lehetnek a település vezetésére, és jó gazdaként kell bánniuk azzal a tőkével, ami a kezükben van. Hiszen ezeknek a településeknek a vezetői sokszor majdnem olyan tehetetlenek és kiábrándultak, mint a cigánytelepeken élők. Nem biztos, hogy akkor lesz belőlük megfelelő partner, ha mi is jól fejbe vágjuk őket egy bunkósbottal. Mindenkit rá kell vezetni a jegyzőtől a védőnőig, hogy van értelme a munkának, feltéve, ha hagyja. Még őrületes az ellenérdekeltség és a bizalmatlanság, pedig az érdek igazából közös: a polgármesternek és a legszegényebb család gyerekének is érdeke, hogy legyen minőségi oktatás, ami esélyt ad arra, hogy a lakosok képességeiknek megfelelő munkát tudjanak végezni a későbbiekben. Nem vagyok optimista, de nagyon tehetséges gyerekekről van szó, és ha más nem támogatja őket, akkor majd én odaköltözöm, ahogy Orsós János, Derdák Tibor, valamint azok a kiváló munkatársaim, akikkel reggeltől késő estig együtt dolgozunk, majd egymás mellett matracokon, hálózsákokban alszunk. Szóval odamész, és abban a pillanatban igenis van támogatás.

- A tanodákhoz kapcsolódó munka mellett a Tollfosztással is van bőven teendő. Nemrég Svájcban is bemutattátok az előadást. Milyen volt a darab külföldi fogadtatása?

BR: Nagyon jó érzés volt az a szakmai igényesség és nyitottság, amellyel a genfi Theater Saint Gervais-ben találkoztunk, ahol a Memoires Blessées fesztivál nyitóelőadásaként, valamint egy középiskolások számára rendezett matinén egyaránt bemutatkozhattunk. A srácok is élvezték a profi körülményeket és azt a pozitív energiát, ami hozzásegítette őket ahhoz, hogy az eddigi legjobb körüket fussák a színpadon. A francia feliratok olvashatósága érdekében a darab tempóját át kellett alakítani, amitől viszont korántsem lett lassú vagy unalmas, hanem inkább a részletgazdagsága erősödött meg. Ez a színdarab folyamatosan változik, érik, még mindig van hová fejlődnie. Nagyon fontos visszajelzés volt számunkra a színház igazgatójától, Philippe Macasdartól, hogy kizárólag színházszakmai teljesítményként ismerte el az előadást, és nem szociális vagy cigányügyként tekintett rá. Valódi integrációról akkor beszélhetünk, amikor már nem azt nézik, hogy mi a származásod, és hogy milyen szociális háttérrel rendelkeznek a munkatársaid, hanem a munkád eredményét. Idehaza ez az attitűd még várat magára. Legtöbbször csupán kényszeredett toleranciával fordulnak feléd.

- Itthon mikor lesz még látható a Tollfosztás?

BR: A következő előadást - amennyiben megállapodunk a megrendelőkkel - a pécsi POSZT-ra terveztük. Előreláthatólag az Off-programban kapna helyet. A helyzet korántsem egyszerű. Az idei évtől kizárólag a minőségi megjelenés a célunk. Ugyanakkor a színházi szférában minőséget produkálni függetlenként nem olcsó mulatság. Ebből adódóan inkább a nyugat-európai szcénára koncentrálunk.

Forrás: Narancs XXIII. évf. 19. szám & coMMMunity.hu (Artner Sisso)

Nincs komment:

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

1720 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)----

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3720 Sajókaza, Rákóczi F. u. 29.

    Székhely:
    3720 Sajókaza, Sólyom telep 7-9.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon/Fax:
    (06) 48-349-209, (06) 48-788-275

    A Dzsaj Bhím Közösség „Segítő Kéz Asszonygyülekezetének” számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00200006

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Taksony nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 0
  • Mai látogatók: 54
  • Mai oldal-megtekintések: 105
  • Összes látogató: 168833
  • Összes oldal-megtekintés: 2308773
  • Alexa nemzetközi helyezés: 0

Aktuális grafikonok