Dzsaj Bhím Közösség

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, a neve: Sajókaza. Ahogy bárhol máshol az országban itt is éltek gazdagok, szegények, idősek és fiatalok, hívők és hitetlenek, boldogok és boldogtalanok, cigányok és nem cigányok. Közel ezer ember élt itt mélyszegénységben.

Egy szép napon a település legszegényebb szegletében összekapaszkodott egy maroknyi cigányasszonyból álló csoport, hogy együtt találjanak kiutat a reménytelenség sűrűjéből.

Eleinte hétvégén találkoztak, megosztották egymással örömüket, bánatukat, együtt próbáltak megoldást keresni azokra a problémákra, amelyek már évek óta megkeserítik családjaik életét. A családfők évtizedes munkanélküliségéből eredő kiszolgáltatottság és az ehhez társuló kirekesztett élet minden keserűsége felszínre került a közös találkozók beszélgetései során.

Egy buddhista közösség adott helyet a hétvégi gyülekezéshez. Örömmel fogadták az asszonyok kezdeményezését.  Tudták jól, hogy a hozzájuk betérő édesanyák és nagymamák az itt élő szegény családok oszlopos tagjai és legfőbb lelki erőforrásai. A buddhista közösség tagjai szelíd eszközökkel és szinte észrevétlenül kezdték el terelgetni az asszonyok csoportját arra az ösvényre, ami minden ember számára az egyetlen kiutat jelentheti: ez az út a tudás és erkölcs ösvénye.

S lássatok csodát! Ahogy telt múlt az idő, az asszonyok „megízlelték a tudás ízét” és már nem elégedtek meg a heti egy találkozóval. Egyre több alkalommal tértek be a közösségi ház falai közé, hogy újabb és újabb ismeretek birtokába kerüljenek. Idővel nem elégedtek meg a beszélgetéssel, elkezdtek közösen cselekedni: házakat meszeltek ki, virágot ültettek, aláírást gyűjtöttek. Sorra valósították meg a kitűzött céljaikat.

Eljött a nap, amikor elég erősnek érezték magukat ahhoz, hogy  bemutatkozzanak a külvilágnak, közhírré tették létüket és a kitűzött céljaikat.

Rengeteg biztató szó és támogatás áramlott feléjük, ami újabb erőt adott a további tervekhez.

Egy szép napon, amikor csordultig teltek a jóérzésű emberek felől érkező erővel, megfogalmazódott bennük, hogy szeretnének ők is adni valamit cserébe a sok biztató szóért, a feléjük áramló szeretetért és anyagi támogatásért.

Mit adhat egy szegény ember a nincsből?

Egyetlen dolgot adhat: a lelkét. A lelkét bele tudja lopni egy dalba, egy táncba, egy hálás mosolyba, egy könnycseppbe, egy játékos mozdulatba. Hetente egy újabb napot áldoztak az idejükből arra, hogy együtt énekeljenek, és színdarabot próbáljanak. A szívből jövő énekükkel és egy cigányok életét bemutató színdarabbal szeretnék áttörni azt a falat, ami másságuk miatt kirekeszti őket a többségi társadalom köréből.

Így indult és így halad előre szépen, lassan, de biztosan ez a nem mindennapi karaván.  Néha sír, néha kacag, néha dühöng, néha dalol. Színes, mozgalmas élete van. A szegénység ellenére - hihetetlenül gazdag, mert tele van szeretettel.

Életmentő üzenetet közvetít ebben az anyagias, egymástól elhidegült világban minden ember felé: egy közösség ereje csodákra képes. Csak létre kell hozni, meg kell tenni az első lépést egymás felé és aztán szorosan, kitartóan fogni egymás kezét, úgy haladni a közösen kitűzött célok felé.

Kívánjunk nekik egyre sikeresebb és fényesebb utat!