Dzsaj Bhím Közösség

Először is pár mondatban szeretnék bemutatkozni. Horváth Dániel vagyok, Ózdon lakom és 21 éves vagyok. Dr. Ámbédkar iskola ózdi telephelyére járok, 10. osztályba. Magamról az osztályomról ennyi elég is. 2012.03. 29-én iskolánkba látogatott Karsai László professzor és a családja. A professzor bő másfél órás előadást tartott nekünk a Holokausztról, ugyanis Ő maga is zsidó. A holokauszt szót, aki nem ismerné, azt jelenti, hogy „égő áldozat”. A „soá” katasztrófát, a genocídium pedig népirtást. Ezeknek a fogalmaknak a tisztázásával kezdődött az előadás. Megtudtuk azt is a professzortól, hogy az édesapja szintén zsidó volt és ő nem hordta a sárga csillagot, hanem végig bujkált a II. világháború alatt.

Megtudtuk, hogy Hitler a Mein Kampfban már megfogalmazta: „a fronton (I. világháború) milliók áldozata nem lett volna hiába való, ha 12- vagy 15 ezer zsidó mérges gázok alá tettek volna.” Megismerkedtünk az úgynevezett élettér, lebensraum fogalmával, hogy a németeknek szüksége volt Kelet-Európára. Megtudtuk a professzortól azt is, ha volt egy zsidó és egy nem zsidó személy, akkor nem házasodhattak össze, nem szerethettek egymásba, mert az fajgyalázásnak minősült volna. Ezen kívül még azt is, hogy zsidót, csakis kizárólag zsidó orvos kezelhetett. Szó volt még a wansee-i konferenciáról, ahol megfogalmazták, a „zsidó kérdés végső megoldását”, azaz 11 millió európai zsidó elpusztítását. Az előadás második felében Karsai László, a cigány-holokauszt kérdéséről beszélt. Megismertük a számadatokat, hogy a magyarországi áldozatok közül, körülbelül 1000 cigány származású ember pusztult el, ebben az időszakban. A II. világháború alatt, csaknem 6 millió zsidót pusztítottak el. A professzor előadása nagyon megható volt. Szomorú, hogy ennyi embernek kellett meghalnia a származása miatt. Az előadás után Putnokra utaztunk. A hangulat és a társaság is jó volt. Mikor Putnokra megérkeztünk, a II. világháborús emlékmű előtt a professzor bemutatkozott és pár szóban elmondta, a felállított emlékmű történetét. Később buszba szálltunk ismét és a putnoki zsidó temetőt néztük meg. Amit eddig nem tudtam és nagyon meglepődtem, hogy a zsidók nem koszorút vagy virágot tesznek szeretteik sírjára, hanem követ, kavicsot. A füvet a temetőben nem nyírják le és fejükre kipát raknak, a nők pedig kendőt. A professzor úr édesapja is ebben a temetőben lett örök nyugalomra helyezve. Minden sírkövön szerepelt egy jel, illetve a zsidó naptár is más, mint nálunk az egyiken éppen az állt, hogy élt: 5642-5682 között. Kint volt a putnoki városi televízió és három Ámbédkaros diákkal készített interjút. Én nem beszéltem, ugyanis nem szeretek Tv-ben szerepelni. Ezek után, haza indultunk. Összességében jó volt megemlékezni ezekről a szomorú eseményekről.

Horváth Dániel
Ózd. 2012. 03. 29.