Dzsaj Bhím Közösség

Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt

2009.01.31. Kategorizálva: Címlap, Sajtó   

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz! Videó: Boon.hu (Pásztor Albert a Boon.hu videóján 3:25 perctől a cigányokról beszél)

Forrás: Index.hu

Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány pénteki, a cigányokra nézve diszkriminatív kijelentéseit követően az ORFK vezetője azonnali vizsgálatot indított és intézkedett arról is, hogy a vizsgálat idejére a miskolci rendőrkapitányt más beosztásba helyezzék. Draskovics Tibor azt mondta, erkölcsi döntés volt a miskolci rendőrkapitány áthelyezése.

A miskolci rendőrkapitány szerint valakinek végre nevén kell nevezni a gyereket, mert ha meg sem fogalmazódik a probléma, megoldást sem lehet keresni rá. Az elmúlt 2 hónapban több járókelőt is utcai rablók támadtak meg Miskolcon. Táskákat, mobiltelefonokat, pénztárcákat vettek el az áldozatoktól. „Összesen nyolc ilyen utcai támadásban kellett intézkednie kollégáinknak” - jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány.

„Buszmegállókban, járdán támadtak meg járókelőket. Az elkövetők sok esetben erőszakot is alkalmaztak. Volt, akit kézzel, volt, akit bottal ütöttek le.” Az utcai támadásokkal összefüggésben őrizetbe vettek között gyermek- és fiatalkorúak, valamint öt felnőtt van. Legtöbben már voltak büntetve hasonló bűncselekményekért.

„Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük” - mondta a sajtótájékoztatón a rendőrkapitány.

ORFK-vizsgálat

Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Dr. Bencze József rendőr altábornagy, az ORFK vezetője a miskolci városi rendőrkapitány péntek este, sajtótájékoztatón tett nyilatkozatával kapcsolatban azonnali vizsgálatot rendelt el. Ezzel egyidejűleg intézkedett a vizsgálat idejére más beosztásba történő vezénylésére. Az ORFK sajtóügyeletese az Indexnek azt mondta, ennél több részletet egyelőre nem tud mondani, így azt sem, Pásztor Albertet milyen pozícióba helyezik.

A miskolci rendőrkapitány pénteki nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője, különösen egy rendőr nem léphet át, az ügyben erkölcsi alapú döntés született, mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a szombati Napkeltében. Kifejtette, hogy a rendőrkapitány megmagyarázhatatlan módon megkülönböztetést tett „őszerinte magyar és cigány” elkövetők és bűnözési szokások között.

„Ez egy erkölcsi, vagy értékválasztás alapú döntés volt, amikor nem mérlegeltem azt, hogy ennek milyen következményei lesznek például a rendőrség szervezetén belül. (…) Magyarországon rendőri vezető nem tehet ilyen kijelentést, akármilyen nyomás alatt is áll” - fogalmazott Draskovics Tibor. A miniszter szerint nagyon sokan rosszul élik meg a rendőrkapitány áthelyezését, mert tehetséges, eredményes, jó vezetőnek tartják.

A rendőrség az utóbbi években erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy hivatali soraiban növelje az esélyegyenlőséget és csökkentse a romákkal szembeni diszkriminációt. Tavaly nyáron Draskovics Tibor a roma kisebbségi referensi értekezlet után kijelentette, a mainál sokkal több cigány kerüljön be a rendőrség kötelékébe.

Aztán tavaly decemberben éppen Dr. Bencze József volt az, aki Kállai Ernő kisebbségvédelmi ombudsmannak írt levelében úgy fogalmazott, hogy a rendőrség állományában nincs előítélet a cigányokkal szemben, nem különböztetik meg a romákat hátrányosan. Az ORFK vezetője ugyanakkor indokoltnak tartotta, hogy esélyegyenlőségi terv szülessen, a rendőrség humánerőforrás-stratégiájába beépítve.

A kapitány szerint óvakodni kell a romáktól

Ezt a trendet szakíthatja meg most Pásztor Albert, aki pénteken az Index érdeklődésére kifejtette, hogy a bűncselekmények áttekintésekor őt is meglepte a szomorú tény, miszerint az elsősorban magányos idős nőket és fiatalokat érő utcai rablások elkövetői mind romák. Az Index kérdésére, hogy miért tartja fontosnak hangsúlyozni az elkövetők etnikai hátterét, és nem fél-e az etnikai ellentétek kiéleződésétől, a rendőrkapitány kijelentette: a rendőrség tartozik annyival a város lakosságának, hogy felhívja a figyelmet egy helyzetre.

„Miskolcon az etnikai szembenállást nem azzal oldjuk meg, ha elhallgatjuk a mindenki által tudottan létező problémát. Ha meg sem fogalmazzuk, hogyan akarunk valamiféle kiútban gondolkodni? Mindenki hülyének nézne, ha azt állítanám, hogy nincs helyzet” - fogalmazott kérdésünkre a város rendőrségének vezetője.

Pásztor Albert szerint értelmetlen kérdés, hogy mi alapján jelenthető ki valakiről, hogy roma, illetve hogy miért tart nyilván ilyen adatot a rendőrség az adatvédelmi törvény ellenére. „Ezen már túl vagyunk. Konkrét ügyekről beszéltem, ahol az elkövetők etnikuma ténykérdés mert vállalják a cigány származásukat. Ha pedig a sértett maga mondja, hogy egy piros dzsekis roma fiatal volt az elkövető, eleve tudjuk, hogy kit keressünk.”

A kapitány az Indexnek felidézte, hogy az elmúlt években két idős családtagját is érte utcai támadás, és az egyik felderítetlen maradt. „Hogy ki követte el - cigány, magyar örmény vagy görög - engem nem érdekel. Az a baj, hogy ezek a támadások az országban a legnagyobb számban itt történnek meg. Lehessen már beszélni az elkövetői körről, mert ha meg sem fogalmazzuk, hogy van ilyen probléma, hogyan lehet a megoldáson gondolkozni?

A helyzet a kapitány szerint súlyos: a rendőrség nem tud mindenkit megvédeni, ezért a miskolciaknak is többet kell tenniük a saját biztonságukért. Az Index kérdésére, hogy eszerint akkor óvakodni kell-e az utcán a romáktól, kijelentette, hogy valóban vannak a városnak olyan területei, amelyeket este ajánlatos elkerülni. „Fel kell hívni a figyelmet a kellő megfontoltságra, hogy ottani vendéglátóhelyre ne menjenek be, ne italozzanak, mert áldozattá válhatnak.”

A rendőrkapitány hiányolja a cigányság belső önszerveződését, ami a tisztulás irányába mutatna. „Meddig várunk? Amíg etnikai összecsapás lesz? Nem kellene ez ellen tenni? Nem az elhallgatás a megoldás. Én felelősséget érzek, és nem feszültséget gerjesztek, hanem rávilágítok a helyzetre, és megoldást próbálok kezdeményezni. Büszke leszek, ha valami ezáltal megindul.”

„Mi, rendőrök teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. A baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető. A családokban kéne valamit kezdeni a dologgal, hogy ne ilyen irányban változzanak.”

Gusztos és az ORFK reagált

Az ORFK közleménye előtt Gusztos Péter is reagált a miskolci rendőrkapitány kijelentéseire. Az SZDSZ-es politikus azt írta: „Megmagyarázhatatlannak tartom, hogy a közrend védelméért felelős személy ilyen kijelentésekre ragadtassa magát egy olyan országban, ahol a kirekesztettség és a kisebbségvédelem továbbra is megoldatlan probléma” - fogalmazott a politikus.

A szabad demokrata képviselő arra kérte a rendőrkapitányt, adjon tájékoztatást arról, hogy miként tartja számon a bűnelkövető magyar állampolgárok nemzetiségét; hogy „a faji alapú kartotékját magáncélra vagy a rendőrség keretei között vezeti-e”; illetve hogy a származásvizsgálat alkalmazása kiterjed-e a sikkasztók és hivatali visszaélések bűnelkövetőire, vagy csak bizonyos bűncselekménytípusokra, lopásra, rablásokra.

A rendőrségnek kiemelt szerepe és felelőssége van a többségi és kisebbségi társadalom együttélésének javításában, problémáik kezelésében - írta közleményében Gusztos Péter, hozzáfűzve: ezzel a felelősséggel számos módon élhet a szervezet, például roma rendőrök alkalmazásával vagy kisebbségvédelmi rendőrségi továbbképzésekkel.

Pásztor Albert az SZDSZ közleményére reagálva az MTI-nek elmondta: a rendőrség nem tartja nyilván a magyar állampolgárok nemzetiségét, hovatartozását, ám a kihallgatások során a jegyzőkönyvben a gyanúsított - a személyi körülményeire vonatkozó résznél - erről nyilatkozik. Ez a személyi nyilvántartásokba nem kerül bele, a büntetőeljárás során azonban figyelembe vehető egészen a büntetés kiszabásáig, hiszen a gyanúsított érdeke, hogy körülményeiről, helyzetéről beszámoljon, ami adott esetben akár enyhítheti is a cselekményének a megítélését, tette hozzá Pásztor Albert.

Gyurcsány Ferenc a rasszizmus ellen

Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz! Videó: Tenyek.hu
Forrás: Tenyek.hu

A gyűlöletbeszéd és a rasszizmus elleni konferencián Gyurcsány Ferenc a lányát hozta fel példaként, akit zavart, hogy egyik osztálytársa zsidózik és cigányozik. A szülei segítségét kérte, de ők azt mondták: neki kell beszélnie az osztálytársával.

A rasszizmus megerösődése ellen szervezett konferenciát az MSZP európai frakciója, Budapestre. „Nyíltan támadják az emberi méltóságot azok, akik akadályozzák, hogy az Országgyűlés jogi eszközöket teremtsen a gyűlöletbeszéd elleni fellépéshez.” - Mondta Gyurcsány Ferenc és ekkor beszélt a miniszterelnök arról is, hogy lánya már 11 évesen szembesült a rasszizmussal, amikor egyik osztálytársa minden nap zsidózott és cigányozott az iskolában. De végül a kislány odament hozzá, és megmondta neki, hogy szerinte ez nem helyes.

1 komment:

1 | orsós János

2009. január 31. 23:41

Köszönjük szépen a miniszterelnökünknek!
teljesen biztos vagyok benne, hogy hazánk polgárainak a döntő többsége ellene van a rasszizmusnak, csak most a válság idején a szélsőségesebb honfitársak hallatják hangjukat

jai bhim

Kommentküldő:

A név meg fog jelenni, az e-mail nem fog megjelenni, a honlap meg fog jelenni, az összeadás a spamvédelmet szolgálja.

Technikai szám:

2453 (Ha szeretnéd közösségünknek adód egy százalékát felajánlani, akkor szükséged lesz erre a technikai-számra.)

Közösségünk 1. rész

Közösségünk (1. rész)
A Dzsaj Bhím egy vidám köszöntés, tízmillió indiai így köszön egymásnak. Ők a dalitok. Büszke közösség, amelynek a múltban nagyon nehéz sors jutott. Szüleik, nagyszüleik mind halmozottan hátrányos helyzetű emberek voltak, s még ma is sokuknak naponta szembe kell nézni a kiszolgáltatottsággal.
Őseik több mint egy évezreden át a társadalom számkivetettjeiként éltek: mindenki irtózott attól, hogy megérintse őket. Mások a közelségüket is elkerülték, mert még az árnyékukat is szennyezőnek gondolták. Ha jártak iskolába, külön ültették őket, ha kaptak munkát, mindig a legpiszkosabb, legrosszabbul fizető munka volt az övék.

Közösségünk 2. rész

Közösségünk (2. rész)
A köszönésükkel - Dzsaj Bhím - arra emlékeztetik egymást, hogy ötvenhatban sikerrel megvívták a maguk forradalmát az emberi jogaikért. Szent ügy az övék, megdobbantja a mi szívünket is, mivel mi is találkozunk lenézéssel, elkülönítéssel. Mi is szeretnénk magunk mögött tudni a hátrányos megkülönböztetést.
A dalitok története olyan, mint egy mese.

Közösségünk 3. rész

Közösségünk (3. rész)
Élt egyszer száz évvel ezelőtt egy népes családban egy tizenhét éves érinthetetlen fiú, a neve Bhím. A 14 testvér közül ő volt a legkisebb, de kitűnt közülük, vágott az esze, mint a beretva. Felfigyelt rá egy dúsgazdag mahárádzsa, látta, hogy milyen szegény, s ösztöndíjat adott neki, hogy tanuljon. Bhím tudta, hogy az otthoni iskolákban csak előítélet és elkülönítés várna rá, ezért elindult világgá. Eljutott Londonba, New Yorkba, és minden tudományos fokozatot megszerzett. Már Dr. Ámbédkarnak hívták, amikor hazament, hogy ügyvédként szolgálja az övéit.

Közösségünk 4. rész

Közösségünk (4. rész)
Ámde otthon még mindig érinthetetlennek számított a hindú vallás szent könyvei szerint. Ezért összehívta a barátait, és mindenki szeme láttára elégette a Manu törvénykönyve című hindú szentiratot, amelyben írva vagyon, hogy a hindúk nézzék le az érinthetetleneket. Polgárjogi harcos lett belőle és egyre nagyobb tekintélye volt szerte az országban. Amikor India 1947-ben elnyerte függetlenségét, ő lett az igazságügyminiszter. Rábízták, hogy írja meg az ország alkotmányát. Beleírta abba, hogy a diszkrimináció tilos.

Közösségünk 5. rész

Közösségünk (5. rész)
A dalitok öreg korában megbecsülésük jeléül Dr. Bábászáhébnek (apámuramnak) szólították. Ő azonban szomorúan látta, hogy bár mindenki tiszteli őt is, a törvényeit is, a hátrányos megkülönböztetés bizony továbbra is fönnmaradt. Ekkor elhatározta, hogy szellemi kiutat mutat az embereknek. Mivel az ítéleteinket a hitünk határozza meg, vallási fogadalmat tett: „hindúnak születtem, de nem fogok hindúként meghalni”. Elhagyta a vallást, amely annyi szenvedést és megaláztatást hozott az érinthetetleneknek, a ma már dalitoknak.

Közösségünk 6. rész

Közösségünk (6. rész)
Sokat tanulmányozta a világ összes hitét. Olyan hitet keresett, amely egybehangzik a józan ésszel, a modern tudománnyal, és amely szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdet az emberek között. Úgy döntött: a 2500 évvel azelőtt élt indiai királyfi útját követi: Buddha követője lesz. A dalitok sorsán ezzel fordított a legnagyobbat, hiszen Buddhát világszerte tisztelik, s e híres fiára egész India méltán büszke. Dr. Ámbédkar megmutatta tehát, hogy mindannyian választhatjuk a megbecsültség útját: az ember változtathat a sorsán. A nagy szertartásra százezrek követték Ámbédkart Nágpúr városába 1956 októberében. Ez lett a buddhizmus újjászületése Indiában. „Apámuram” hat hét múlva meghalt.

Közösségünk 7. rész

Közösségünk (7. rész)
Akik akkor ővele együtt új világlátást fogadtak, ma nagymamák és nagypapák. Unokáik ma már annyian vannak, mint Magyarország egész lakossága. Követik Ámbédkar példáját: a legnagyobb nehézségeket is vállalják, hogy tanulhassanak, és élhessenek emberi jogaikkal.

Az összes rész egyben

Közösségünk

  • hattyu: Elnézést de ez nem Bogdán József A vajdasági papköltőről itt talál infot
  • Mikrobi: Derdák úr, Prohászka és XII. Pius nem volt antiszemita, ön viszont hazudik, közpénzt lop és provokálja a tisztességes embereket. Ha a Katoli
  • Bódi Roland: Boldogat Ámbédkárnak születésnapja alkalmából!!!
  • Lázi András: Boldog születés napot kíván a 10. gimi osztály!!!!!
  • február: Jól mongya hogy ezt nem szabadna,csak már ott tartunk teljesen természetes lett a megnyilvánulásban hogy te oda valo vagy cigány vagy stb stb...

Tartalomjegyzék

Kontakt

    Elnök: Orsós János

    Cím:
    3532 Miskolc, Tátra utca 2.

    Székhely:
    3532 Miskolc, Tátra utca 2.

    Telephelyek:
    3600 Ózd, Petőfi út 18-20.
    3659 Sáta, Kolozsvári út 5.

    Telefon:
    +36-30-830-20-29, +36-30-866-32-04

    Levelezési cím:
    3510 Miskolc, PF: 567

    A Dzsaj Bhím Triratna Közösség számlaszáma:
    Raiffeisen Bank, 12001008-00156776-00100009

Mottó

Taníttass, lelkesíts és szervezkedj! (Dr. Ámbédkar)

Jeles nap

Boldog Névnapot kívánunk minden kedves Róbert nevű látogatónknak!

Eseménynaptár

Szeptember 24-én: Punéi egyezmény

Október 14-én: Nágpúri áttérés

November 28-án: Az orientalisztika napja (Kőrösi Csoma Sándor 1819. november 28-án indult el rejtélyes keleti útjára.)

November 5-től december 14-ig: Sajógalgócon a Lőrincz család 1944-ben négy zsidó munkaszolgálatos fiút bújtatott (Weisz Pált, Glückmann Zoltánt, Havas Istvánt és Kőrősi Istvánt)

Január 19-én: Dr. Martin Luther King Nap

Február 11-én: A vallásszabadság napja (1676-ban Michael de Ruyter Nápolyban kiszabadította a gályarab-prédikátorokat, például Túróczi Végh András füleki prédikátort, Kálnai Péter putnoki lelkészt, Szalóczi Mihály zubogyi prédikátort)

Március 21-én: A faji megkülönböztetés (apartheid) elleni küzdelem napja (1960 óta)

Április 14-én: Dr. Ámbédkar születésnapja

Május 2-án: Buddha születésnapja (2009-ben)

Augusztus 2-án: A cigány holokauszt emléknapja

Legaktívabb kommentelők

Látogatóink

Részletek

  • Online: 0
  • Mai látogatók: 315
  • Mai oldal-megtekintések: 743
  • Összes látogató: 181052
  • Összes oldal-megtekintés: 2465985