Dzsaj Bhím Közösség

Théragáthá 12.2

Alacsony sorban születtem,
Még enni sem mindig jutott.
Lenéztek a munkám miatt.
Hervadt virágokat szedtem
A templomi oltárokról,
S a szemétre hordtam őket.
Az emberek rám se néztek,
Lefitymáltak, ócsároltak.
Megaláztam a szívemet,
Tiszteltem a többi embert.

Láttam a Felébredettet
A szerzetescsapat élén
Diadalmasan vonult be
A magadhai Magasztos.
Csőszbotom elhajítottam,
Tisztelettel közeledtem.
Az emberek ékessége
Megállt, hogy énrám figyeljen

Köszöntöttem illendően,
A lábához lehajoltam.

Melléálltam és megkértem,

Segítsen az úton engem.
A lények legnagyobbika
Az együtt-érző tanító,
Az egész világ barátja
Azt mondta: „gyere szerzetes!”
Így avatott föl engemet.

Én mindig álltam a sarat

A Tanító Tanait is
Én szó szerint úgy követtem,
Ahogy tanította nekem.

Az éjjeli őrjáratig
Múlt életek jöttek elő;
A második őrjáratig
Kitisztult isteni szemem;
A harmadik őrjáratig
Sötétségem elégettem

A hajnal hasadásakor
Indra és Brahmá köszöntek
Kezüket szívükhöz tették
Kasztfölöttinek neveztek,
Ki az érettség vizsgáját
Legkiválóbban letettem,
S méltó vagyok arra is, hogy
Adományokat kaphassak.

Lát engem a Felébredett
Dévák csapatának élén.
Elmosolyodik, s azt mondja:
„Önmegtartóztatás, szigor,
Önfegyelem és önkontroll
Magának és másnak doktor
Ő a bráhmin lelkipásztor.”