Dzsaj Bhím Közösség

Obama nyert!

2007. májusában Amerikában voltam, amikor Mayawati (मायावती) asszony főminiszter lett Uttar Pradés (UP) szövetségi államban, Obama pedig az USÁ-ban épp kezdett följönni. A lányom barátaival voltunk, indiai-amerikai baloldali fiatalokkal, mind Obama-hívek, és Mayawati asszony győzelmét ünnepeltük. A bánatos Bush-évek, háború és neokon időszak után valami új történik a világban.

Egy amerikai fekete megcélozza az elnöki széket, miközben egy érinthetetlen asszony India legnagyobb államát vezeti, sőt 10 év múlva esetleg indiai miniszterelnök lesz. A kaszt és a faj sorompói nemcsak fölemelkednek, de eltűnnek. Obama történelmet írt: Mayawati is fog?

Úgy tűnik, tényleg új évezredbe léptünk. Obama győzelme nemcsak az ő vezetői erényeit dícséri, hanem az elődeiére épül. Emlékszem, a 60-as években, még csak harminc-negyven éve, faji zavargások voltak az USÁ-ban. Városi gettólázadások, tiltakozások a szűnni nem akaró amerikai fajgyűlölet ellen.

Egy évszázaddal korábban véres polgárháború – az amerikai történelem legvéresebbike – zajlott le a rabszolgafelszabadításért, hogy aztán szegregációt kényszerítsenek a volt rabszolgákra, és megtagadják tőlük a szavazati jogot. Újabb évszázad kellett a változáshoz. W.E.B. Dubois, az amerikai feketék baloldali élharcosa és Dr. Ámbédkar Apámuram között lényeges elvi és gyakorlati hasonlóságok voltak.

Csakhogy amíg Ámbédkar az Alkotmány-szövegező bizottság elnöke lehetett, sőt már a gyarmati Indiában is miniszter, majd a függetlenség elnyerése után is a kormány tagja, addig Dubois egy postamesteri állást sem kapott Washingtonban. Végül megkeseredve kommunistaként végezte Afrikában.

A 60-as évek látták a polgárjogi mozgalmat; ahogy Martin Luther King kiemelkedett a Montgomery városában Rosa Parks asszony által elindított busz-sztrájkból, amikor a feketék föllázadtak az ellen, hogy nekik csak hátul volt szabad leülni. Aztán az ülősztrájkok, amikor a fekete diákok elhatározták, hogy addig nem mozdulnak az éttermekből, amíg ki nem szolgálják őket.

A Szabadság Nyara rendezvényen, amit az Erőszakmentes Diákbizottság szervezett, hogy fehér és fekete diákok együtt harcoljanak a szegregáció ellen Mississippi államban, négy ember – három fehér és egy fekete – a halálát lelte. A Diákbizottság egyik jelszava ez volt: „van egy város Mississippi államban, a neve: Szabadság; van egy minisztérium Washingtonban, a neve Igazság”. Ez a jelszó azt figurázta ki, hogy a feketék az amerikai elnök kormányától alig kapnak több támogatást, mint a hajdani rabszolgatartó déli államoktól. Az integrált iskolákba igyekvő kisgyerekeknek szitkozódó fehér tüntetők tömegén keresztül kellett eljutni az iskolába. S csak ezután jött még az északi városok gettónak lázadása, ahol szintén a fajgyűlölettel néztek szembe a feketék.

Történelmi esztendők voltak, harcos évek. Én akkoriban egy fiatal polgárjogi csoportosulásban dolgoztam, amelyik ezt mondta magáról: „Vannak negrók, niggerek és feketék. Nálunk sok a nigger, de legalább egy negró sincs!”

Régebben a „negró” kedveskedő becézés volt, de később már azokra a feketékre használtuk, akiket a középosztály fölvásárolt magának, hogy legyen édes fekete cukorkája. A „nigger” viszont alapból lenéző kifejezés volt, a fehérek (a honky-k) használták. A feketék viszont egymás között is mondták, azokra akik rosszfiúk, vagányok voltak, akik nem adták be a derekukat, nem adták föl a küzdelmet. A „fekete” volt a leginkább kedvelt megnevezés, mintha azt jelentené: „testvér”.

Amerika hosszú utat tett meg azóta. A tiltakozásokat és felkeléseket egyre több fehér támogatta, és a kormány egyre több integrációs programmal válaszolt. Még fekete bőrű vállalkozókat is támogattak. Ezt akkor mi úgy tekintettük, hogy fölvásárolják a tehetséges fiatalokat. De azért mindennek megvolt a maga eredménye, a feketék, (ahogyan ma mondjuk afrikai amerikaiak) sok téren előre léptek. Férfi és női írók is megtették a maguk hatását. Olyan filmek, mint a „Gyökerek” a tévénézők millióinak a lakásába vitték a rabszolgaság tényeit. A „Színes bíbor” című film Alice Worker regénye alapján megmutatta a fekete nők zokogó tömegeit – olyan színészekkel, mint Whoopee Goldberg és Oprah Winfrey. Oprah végül a legjobban fizetett tévés személyiség lett, azt modják egymillió dollárt ér. Obamának mindenesetre egymillió szavazatot hozott.

Az ország ifjúságának szemlélete mélységes mély átalakuláson ment keresztül: ma már a bőrszín nem számít a barátkozásnál. A Statisztikai Hivatal szerint például 1970-től 2005-ig 65.000-ről 422.000-re nőtt a fekete-fehér házasságkötések száma. A fajgyűlölet biztos nem halt ki, de nincs jövője.
És akkor jött egy fiatal szenátor, félig fekete, félig fehér, csikágói közösségszervező, az apja kenyai, a gyermekkora indonéziai, hawaii… Amikor bejelentette, hogy indul a demokrata jelöltségért, ő volt a sötét ló. Nem nagyon ismertük, akkoriban még a volt elnök felesége, Clinton asszony volt a befutó. Ámde Obama óriási lelkesedést váltott ki, hatalmas tömeget vonzott, érzelmeket szabadított föl. Jelszava egyszerű volt: „változás”.

Mire a szavazás elkövetkezett, már nem lepődtünk meg a győzelmén. Bár fiatal és tapasztalatlan, de sorra győzte le az ellenfeleit. Jelölt még soha ennyi pénzt nem hozott össze. Hatalmas szervező ereje van, elér az emberekig, használja az internetet, a YouTube-ot, az SMS üzeneteket. Minden kihívással szemben a legkeményebb és a legmenőbb. Mintha új álom támadna az amerikaiakban, főleg a fiatalokban, de minden társadalmi rétegben, feketékben, fehérekben, latinókban.

Az egész kampányban érzelmileg ragadott magával, tömegeket vonzott, mint egy rock-sztár, mint egy vallási prédikátor. A választások éjszakáján tízezrek gyülekeztek Chicagóban és New Yorkban, énekeltek és zokogtak, ölelgették egymást, ahogy az eredmények kirajzolódtak. Amikor kijelentette a győzelmi beszédében, hogy „a változás elérkezett, ma bebizonyítottuk, hogy ez egy új és igazából ‘egyesült’ államok„, sok arcon látszott, hogy érzelmileg háromszáz év rabszolgasága és elnyomása alól szabadul föl.

Frank Rich a New York Times vezércikkében így ír: Obama nem átlép a faji kérdésen. Ő számára az már nincs is. Ő az utolsó fejezet ebben a történetben. Meglepő fejezet.

Afrikai amerikaiak küldözgették ezt a szimbolikus SMS-t: „Rosa leült, Martin fölment, Barack befutott, a fiaid szárnyakat kaptak”. Szerintem ez az új évezred jelképe - és nemcsak mindenféle színű amerikainak, hanem India minden kasztjának is.

Dr. Gail Omvedt amerikai születésű szociológus professzor asszony. Munkássága középpontjában az indiai dalit mozgalom áll. Leghíresebb könyve egy Dr. Ámbédkar politikai életrajz. Omvedt 1983-ban indiai állampolgárságot kapott, és Mahárástrában él.

Forrás: The Telegraph - Calcutta (Kolkata)