
Buddha legnagyobb cselekedete az, hogy megmondta a világnak: csak úgy lehet rajta javítani, ha az ember tudatát, a világ gondolkozásmódját változtatjuk meg.
(Dr B. R. Ámbédkar, dalit vezető és az első indiai igazságügyi miniszter)
Célkitűzésünk
Telepítsd a Flash Playert a lejátszáshoz!
Büszkék vagyunk, hogy támogathatjuk a dalitok társadalmi fölemelkedésének mozgalmát Mahárástra szövetségi államban
Olyan világról álmodunk, ahol nincs előítélet, ahol minden emberi lény kiteljesítheti magát származására és meggyőződésére tekintet nélkül.
Küldetésünk
Dél-Ázsiában a leghátrányosabb helyzetű gyermekeket, asszonyokat és férfiakat támogatjuk és helyzetbe hozzuk, hogy ne nélkülözzenek, hogy élhessenek a jogaikkal, hogy a társadalom teljes értékű résztvevői legyenek.
Tovább »
Sólyom László köztársasági elnök a Dr. Ámbédkar Gimnázium diákjai között egy évvel ezelőtt.
Kapcsolódó dokumentumok:
- 1. Gimnáziumba járhatnak a cigányok Sajókazán
- 2. Sólyom Csereháton
- 3. Sólyom László bízik a tanodaprogramban
- 4. Az SZDSZ büszke Derdák Tiborra
- 5. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye
- 6. Fodor szerint manipulált a Hír Tv
- 7. Pápalátogatás Aggteleken
- 8. Az államfő a Jobbik náci ideológiája ellen
- 9. A Jobbik elnöke bepöccent Sólyom Lászlóra
Letöltés egyben (9 dokumentum, becsomagolt PDF, 557.4 kB)
Fotólink »
Sokak összefogásával véget érhet a sajókazai szegények áramvételezéssel kapcsolatos kálváriája. Az érintett családok, a filmes szakma, az önkormányzat és az áramszolgáltató közösen próbálja megoldani a több éve tartó ínséges helyzetet.
Összefogással sikerülhet megszüntetni az áldatlan helyzetet, amelyben a sajókazai romatelep lakói élnek. A borsodi bányák bezárása óta szegénységi csapdába került emberek közüzemi számláikat éveken át képtelenek voltak fizetni. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) sok családnál kikapcsolta az áramot, leszerelte az órát. A telepen nincs víz és csatornahálózat sem. Eközben többen illegálisan jutottak áramhoz, így tudtak villanykörtét, televíziót üzemeltetni. Bíróság előtt kellett felelniük, ahol - miközben mindenféle jogi segítséget nélkülöztek - egy, volt, akit két év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Tovább »
A szociális tárca várhatóan törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a mélyszegénységben élő rászorulók - számukat egymillióra teszik - mindegyike kaphasson az áramszolgáltatást szabályozó, úgynevezett kártyás mérőórát. Jelenleg ugyanis csak hat-nyolcezer családnál van ilyen.
Tovább »
Szégyen és nemzeti romlás
A Társulás a Cigány Méltóság Védelméért nyilatkozata a miskolci rendőrkapitány esete nyomán előállt emberi jogi válságról
Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére - a vizsgálati eredmény bevárása nélkül - azonnali hatállyal más beosztásba helyezték Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt, aki félre nem érthetően cigányellenes, rasszista kijelentéseket tett egy 2009. január 30-án tartott sajtótájékoztatón. „Nyugodtan kijelenthetjük, mondotta a főrendőr, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.” (Pásztor Albert nem tartja magát rasszistának, és úgy véli, gondolatainak nyilvánosság elé bocsátásával csak kötelességét teljesítette: a „tényekről” és az „igazságról” tájékoztatta a város polgárságát.)
Tovább »
Legaktívabb kommentelők